Hálátlanság

2013. július 3.

Vissza a naplóhoz

Kata barátnőm mondogatta, tégy jót valakivel, s az meggyűlöl érte.
Azt hittem, ez csak az emberekre vonatkozik.

Tévedtem.

Tavaly ősszel négy pelyhes, sárga kiskacsa, olyan egy-két napos, bebújt a kerítés alatt és itt ragadt nálunk.

Már írtam róluk, hogy este nem ülnek el, csak ha beterelem őket az ólba.

A legnagyobb gúnár, akit csak Kacsa Kázmérnak hívok, tegnap este szembe fordult velem, s ha nincs a kezemben a seprű, nekem támadt volna, így mérgét a seprűn adta ki.

Reggel, miután friss vizet öntöttem az itatókba, s kiszórtam nekik a búzát, kiengedtem őket a tyúkólból,s mint minden reggel, Kázmér barátom odajött a kiskapuhoz, előadta a szokásos pávatáncát, s csak vagy öt perc múlva jöttek a többiek, a másik három kacsa és az öt tyúk.

Nem értjük egymás nyelvét, de kedélyes volt, mintha mi sem történt volna az este.

Sok drága fejes salátát megetettem velük a télen. Ráadásul kiderült, hogy nem igazi házi kacsák, inkább olyan hattyúfélére hasonlít a fejük, de a testalkatuk szerint normális hétköznapi kacsák is lehetnének. Nem hápognak, csak tátognak, meg kerregnek, rázva a püspökfalatjukat.
Időnként kergetik a tyúkokat, olyankor megígérem nekik, hogy a tepsiben végzik. De nem vesznek komolyan. Tudják, hogy ilyet nem tennék velük.

A bejegyzést írta: Yolla

Hozzászólások

időrendi sorrend

Flower

Szia Yolla!
Nekem is voltak libáim. Mikor felnőttek eladták Őket.
Vasárnapi ebédre kacsasültet készített nagymamám.
A második falatnál döbbentem rá, hogy az nem kacsa volt, hanem az egyik libám.
Szia! Flo