Hangtalan pillanat
2018. október 1.
Sietős lábnyomok mosolya elvész,
kavicsok izgága sokaságában,
irigyen tekint az ott maradt cserkész,
bánatosan keserű magányában.
Napsugara már nem izzítja lényét,
szólító és hívó szava halvány lett,
jelene már nem izgatta igényét,
sorsa így láthatatlan kis amulett.
Járdán magába feledkező alak,
cigaretta, ujjai vonulatán,
fehér ingén elköszönnek a nyarak,
és felvillanva táncol a tudatán.
Tekintetében érkező ősz tréfál,
egy hangtalan pillanat, s tova sétál.
2017. 09. 03.
Ilpaki
https://www.poet.hu/vers/223301
Szerzői és minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül.
kép: internet
A bejegyzést írta: Ilpaki
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.