Hasonszőr
2011. január 12.
Minden úgy kezdődött, hogy egy napocskát kaptam ajándékba... Egészen pontosan úgy kezdődött, hogy egy csajos oldalon publikálták egy cikkemet, ami itt is megjelent Második randi címmel. Hozzáteszem, hogy ott az erotikus részt erősen moderálnom kellett, és ez kicsit megnyirbálta a szólásszabadságomat, na de valamit valamiért. Ha valakinek nem rémlene, azt írtam le benne, amikor másodszor találkoztam a szenvedélyes szeretőmmel...
Szóval a napocska...
A cikk hatására kaptam hideget-meleget, végül mindent elmondtam és kellemes beszélgetéseket folytattam az ottlévőkkel. Ajándékba kaptam mindenféle jelecskét is, és már meg sem néztem, hogy melyik felhasználó küldte, azonban egy alkalommal - magam sem tudom miért - megkerestem az adatlapját a napocskaküldőnek. És megtaláltam a naplóját... Nem tudom leírni azt az érzést, ami elkapott az olvasásakor. A szerelmem azt mondja, hogy nem tudja olyan jól kifejezni magát, mint én, de amikor a naplót olvastam, olyan volt, mintha rólam írta volna... hasonszőr... Beleborzongok, amikor rájövök, hogy mennyire-mennyire olyan, mint én...
Önmagáról írt, és mégis rólam...
Kellenek a kihívások, a hódítás. Kell az érzés, hogy fontos vagyok, hogy akarnak. Hogy lássam a férfi szemében a vágyat... Olyan jó évődni, és látni a másik szemében a kívánást, a vágyakozást, a bizsergést, a tüzet... Érezhetően szeretve lenni... mert így az ember lánya csak elsorvad. Pontosan ugyanazokat érzem és élem át, mint ő.
Férjhez ment egy nagyon szeretni való, megbízható, kedves és jóképű emberhez. Túl jó ő neki. Túl jófiú. És nincs már a tűz... Pontosan tudom, hogy miről beszél... Én is ugyanezt követtem el. Félelmetes, ahogy magáról ír és önmagamat látom. Kísérteties...
Őrlődünk... Kell ez nekünk? Persze, éppen annyira, amennyire nem. Mindig ott van a lebukás veszélye. De mikor olyan jó érzeni, hogy ősasszonyok vagyunk valaki szemében... Mindketten kora harmincasok, egy biztonságos és unalmas kapcsolatban... és egy lángoló viszonyban.
Amikor pedig az utolsó naplóbejegyzésében azt írja, hogy értse meg már végre valaki... Akkor én aznap rátalálok. Borzongva olvasom végig a naplóját és megírom az első hozzászólást:
"Azt hiszem pontosan tudom, hogy miről beszélsz. Mintha magamról olvasnék."
Tizenkét percre rá megérkezik a válasza:
"Amikor olvastalak, éreztem a hasonszőrt :) Csak én nehezítve vagyok gyerek fronton is."
Most először életemben örülök őszintén annak, hogy még sosem estem teherbe... Nekem még több lehetőségem van a változtatásra, és hogy azzal legyek, akit szeretek... hogy másodszorra inkább egy lökött, de szenvedélyes kalandort válasszak, aki mellett sosem lesz unalmas az élet. Aztán jöhet a gyerekfront. Tudom, hogy van olyan tűz, ami mindig ég...
Hozzászólások
időrendi sorrend
Naná, hogy hinni kell! Mindenkinek megvan a másik fele, és én nagyon szerencsés vagyok, hogy megtaláltam.
Csak rajtad múlik. Merj élni!
J.
Azt hiszem, hogy ezt hívják naivitásnak. De jó így nekem. :o)
Ugye? Érdemes hinnem a csodában és nem beletörődni a kellemesen unalmas dolgokba.
D. J.
Csak rajtad múlik. Merj élni!
J.
Van olyan tűz. Hidd el. Nálam több, mint tizenkét éve lobog:-)
Meglesz előbb - utóbb nálad is.
J.
D. J.
Meglesz előbb - utóbb nálad is.
J.
Unatkoztok, lányok? :)))))
Érdekes történet!
Remélem, megtalálod azt a tüzet. Én nem hiszek a létezésében!
Szólj, ha mégis van ilyen......akkor talán én is keresgélek!
Remélem, megtalálod azt a tüzet. Én nem hiszek a létezésében!
Szólj, ha mégis van ilyen......akkor talán én is keresgélek!