Hétfőn

2022. december 14.

Vissza a naplóhoz

2022. július 1.-i jegyzet:

lesz az utolsó sémadráma, ott a legkínzóbb dolgot kell előadni úgy, hogy belehelyeznek bennünket a 'sérült gyerek' részbe és az fogja kiadni, ami kínozza. Dühít, hogy nem haladtam szinte semmit, szóval ezt muszáj lesz jól csinálnom. Kudarc és szégyen lenne, ha úgy mennék haza, hogy semennyit sem léptem előre. Ha nem jönnek fel és ürülnek ki a dolgok, akkor a további életemben is zabálni fognak. Nem arról van szó, hogy feltétlenül most kell itthagyni a szemetet, mert visszajöhetek, hanem arról, hogy megvan-e a képességem ahhoz, hogy bármikor is feloldjam, amit kell? A téma megvan, viszont nem tudok rájönni, hogy melyik emlék működteti. Mások traumáihoz képest csekélyek az enyémek. 'Csernus' azt mondta valamelyik nap, hogy ezeket a csökkentértékűség séma érezteti és véleménye szerint sérültebb vagyok, mint a többiek, amit ezek a nagyon erős blokkok és az 'amnézia' mutatnak. Én viszont úgy gondolom, hogy nekem van itt a legkisebb gondom. Többen felvagdosták magukat, kiborulásrohamaik vannak, injekciókat kellett beadni nekik. Erre azt mondta 'Csernus', hogy aki kívül csendes, az sokszor belül jobban ordít, mint mások. Lehet, de olyan sorsokat ismertem meg a lassan 1 hónap alatt, hogy összerakom kezemet-lábamat a sajátom miatt. A sémadrámának az a lényege, hogy rekonstruálja az eseményeket, de úgy, hogy a végén beleépít a terapeuta olyan elemeket, amik elvileg segítik a mérgező tapasztalatok felülíródását, meg kiadható közben a düh, keserűség, stb. Gyakorlatilag egy csoportos szerepjáték, amiben a főszereplő kiválasztja azt a gyerekkori tapasztalatát, ami a legjobban kínozza, aztán felidézi és részletesen elmeséli a hozzá kapcsolódó traumát. Ez csak azért gáz, mert egyrészt annyira erős blokkok védik a pszichém egyes területeit, hogy kb. amnéziás vagyok, nem tudok felidézni konkrét dolgokat, csak a hatás érezhető. Olyan, mint amikor az ember megsérül, de nem emlékszik hogyan szerezte a sebet. Hogyan oldok fel olyasmiket, amiket (látszólag) törölt az agyam és nem tudom felidézni? Az oké, hogy olyan eseményt választok, amihez hozzáférek, de amikhez nem, azok ugyanúgy bennem maradnak, alattomosan mérgezve tovább. Az a másik gond, hogy mindig megnémulok, amikor olyasmiről kellene beszélnem, ami a csontjaimig berágta magát, egy csoportnyi ember előtt meg pláne szájzárat kapok amúgy is, de muszáj lesz kicsikarni magamból valamit hétfőn, különben nem tudnak segíteni és akkor hiába jöttem. Amikor az ember elmesélte a kiválasztott traumát, bekapcsolódik a többi csoporttag és mindannyian szerepet kapnak az előadásban.
Egy csoporttag játssza a sérült gyermeket (azt a személyiségrészt, amelyik átélte a traumát és megrekedt azon a szinten). Egy másik alakítja a dühös gyermeket (a személyiség azon része, amelyet bántalmazott és/vagy érvénytelenített, elnyomott a környezete és ettől tombol benne a tehetetlen düh). Szintén egy másik tag játssza a büntető/kritikus hangot (azokat a szülői elvárásokat, verbális bántalmazásokat, degradálásokat mondja, amiket elszenvedett az ember és azóta se tud tőlük szabadulni, mert visszajátszódnak.) Egy sokadik tag az adott gyerekkori traumára alkalmazott megküzdési módokat szemlélteti (elkerülés, önalávetés, túlkompenzálás, lefagyás, öngyilkossági szándék - ha volt/van.) Az egyik mellékszereplőnek az a dolga, hogy felírja azokat a gondolatokat és érzéseket, amik a felidézett és újraélt gyerekkori trauma alatt hatalmukba kerítik a főszereplőt (aki azokat kimondja.) Ezen a ponton már nem kicsit bőgni szokott szinte minden főszereplő, nemtől függetlenül. Én még egyszer sem tettem, mert benne sem voltam érzelmileg a dolgokban, mivel olyan, mintha nem is velem történtek volna. A büntető/kritikus hang színésze is felírja azokat a negatív mondatokat, amikről a főszereplő beszámol (amiket a szülőktől/környezetétől hallott és az agya folyton újrajátssza az őrületbe kergetve őt.) A megküzdési módok színészei is felírják, hogy milyen stratégiákkal próbált a főszereplő kijönni a 'flashelésből' és megnyugtatni magát. Ezután az egész csapat visszaolvassa neki a leírtakat egymás szavába vágva, hangosan, ahogy a fejünkben üvöltenek a rossz dolgok, a főszereplő pedig megmondja, hogy melyiket hallja a legjobban (ebből kiderül, hogy mi kísérti leginkább és ott kell feloldani.) Ehhez változatos eszközöket használ a terapeuta attól függően, hogy kinek mi használhat a leginkább, pl. basketball ütővel püfölhet az ember egy bokszzsákot/összetekert matracot, vagy földhöz/falhoz vághat valamit, megtaposhat valamit, esetleg lefeküdhet és rátesznek egy matracot, amire 2-3 ember ráfekszik (szimbolizálva az illetőre nehezedő nyomást), neki pedig ki kell másznia alóla, továbbá beszólhat a büntető hangnak káromkodva, az esetlegesen már halott bántalmazójának is beolvashat/megvédheti magát utólag és olyan is van, amikor valakit megölelnek, vagy lekuporodnak mellé a földre, betakarják, stb., ha ilyesmire van szüksége. Ezután a főszereplő odalép a sérült gyereket alakító színészhez és gyakorlatilag megvígasztalja saját magát,.majd ugyanezt megteszi a dühös gyerek színészével is, ezután helyet cserélnek és a 2 gyermeki rész visszamondja a felnőttnek, amit ő mondott nekik, majd mindenki megölel mindenkit. A legvégén a főszereplő megszünteti mindenki szerepét és egy záróbeszélgetésen mindenki elmondja, hogy milyen hatással volt rá az egész. Ez a sémadráma és ez lesz hétfőn.

Ma szarul vagyok, de nem panaszkodom, mert egész' jól viseli a szervezetem a kánikulát. Ez a hőség már az egészséges szervezetnek is megterhelő, meg jön egy hidegfront éjszaka, viharral, nyilván ez így sok a szervezetemnek. 4-kor lett vége az utolsó foglalkozásnak, azt még kihúztam ülve, de már nagyon fekvésre szavazott a szervezetem. Ma lementem az udvarra, de jöttem is fel egyből, mert nem lehet kint megmaradni. A kórteremben is nehezen, de tudtunk csinálni egy kis huzatot.

A bejegyzést írta: Arnold91