Karácsonyi örömhír
2021. december 12.
Két nap, két és fél, talán három is. Napforduló, Jézus születése, a szeretet ünnepe. Pár nap, amíg felettünk világít legragyogóbb eszményünk, a szeretet csillaga. Az állati létünkön, kegyetlenségünkön, az élet-halál harcainkon, a szemet szemért törvényeinken felülkerekedő égi világosság. Egy évről évre visszatérő üstökös, ami felfénylik, aztán elhomályosul egy egész esztendőre, majd újra eljön az égi és a lelki mechanika törvényeit követve.
Belső Univerzumunk fénylő égitestjeit magunk, emberek helyeztük fel egünk boltozatára, hosszú, sötét kozmikus vándorlásunk alatt, hogy csillagokként öltsenek alakot eszményeink, elveink és vágyaink, emlékeztessenek és figyelmeztessenek arra, kik vagyunk, és kik lehetnénk. Belőlük olvassuk ki, honnan jöttünk, és merre tartunk.
Karácsony éjszakáján emberi lényünk sugárzó ideája, a betlehemi csillag karnyújtásnyira tündököl felettünk. Civilizációnk szereteteszményének ezt a fénylő csodáját emberi történetek alakították, gazdagították és értelmezték újra át, meg át. A gyermeki, a szülői, a tesvéri szeretet, a törzs, a város, a haza iránt táplált szeretet, a szerelem, hűség, félelem, hála, kiszolgáltatottság, érdek és becsvágy, kívánság és megelégedettség és az emberi létélmények még ezer adaléka ötvöződik a legnemesebb emberi érzelemben és eszmében, a szeretetben. A szeretet gomolygó ködökből lassan fellángoló ideáját időről időre, követhető, megnyilvánuló földi alakokban, Orfeuszokban, Jézusokban testesítettük meg a magunk számára, míg végül a keresztény tanításokban megjelent a szeretet örökérvényűségének tovább már egyszerűsíthetetlen égi képlete: az Isten szeretet.
A szeretet eszményét magunk fölé emeltük, sok szenvedés árán hordtuk fel saját egünkre, hogy mutassa az utat, láthassuk és követhessük. De, nem azért helyeztük isteni magaslatra, hogy magunktól elidegenítsük, és azt bármiféle Isten kegyelméből kelljen visszakönyörögnünk. A szeretettel mi rendelkezünk, az az Ember sajátja, a szeretet csodáját az Ember viheti végbe. A szeretetre mindig is képesek vagyunk, ez az Ember alapvető tulajdonsága, a szeretet képességét semmiféle Isten nem veheti el tőlünk, és nem adományozhatja nekünk. Aki mégis ezt hirdeti, megfosztja az Embert a saját lényének legnemesebb részétől, az bűnt követ el, sérti az Ember méltóságát.
Saját magam istentelen, vallástalan szabadgondolkodó vagyok. Isteni kegyelemmel nem élek, nincs is szükségem ilyesmire. Mélyen sértenek, akik az isteni szeretet nevében becsmérlően azt állítják, hogy Isten nélkül nem lehet bennünk szeretet. Az égi fénnyel üzérkedők, a szeretet kisajátítói, akikben saját csillaguk tüze kialudt már, és most másokét is kioltanák, Karácsony éjjelén megelevenednek. Gyászhírrel kopogtatnak be az Ember ablakán: a szeretet bennetek meghalt, csak Isten kegyelmében reménykedhettek. Ez lenne az örömhír?
Én azt az igazi Karácsonyt várom, amikor az Ember az őt gyalázó, őt vakságba, szellemi nyomorba, bűnbe és örök kárhozatba taszító eszme kígyójának a fejére tapos. Akkor a templom majd leomlik, és három nap alatt egy teljesen új épül fel a helyén, a vakok szemei megnyílnak, a nyomorék Ember ámulva eszmél rá, hogy mankóit eldobhatja, mert önállóan is járni tud.
Ez igazi örömhír lesz, az evangélium.
- Juhász András Géza -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.