újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Karrier negyven fölött

2018. november 11.

Vissza a naplóhoz

Tudom, tudom, bujdossak el inkább, olyan rég voltam köztetek, de ezer mentségem van. Nem, nincs, illetve nem kifogásokat akarok sorolni, csak elmesélni pár mondatban, mi történt velem az idén.

Ha emlékeztek még, tavaly szeptemberben egy pesti gyorsétteremben kezdtem dolgozni kasszásként. Sokan legyintettek rá, ez semmi, meg vén fejjel mit bohóckodok a huszonévesek közt, mégis életem legjobb döntése volt, hogy igent mondtam az állásra. Imádtam az emberekkel foglalkozni, a macerás vendéggel is szót értettem, imádtam a pörgést, a fiatalabb kollégákkal oda-vissza tanítottuk egymást.

Életemnek ez a szakasza mégis lezárult, amikor az akkori és jelenlegi "főnököm" - aki utálja a főnök szót és sosem használja és leszedi a fejemet, ha ezt elolvassa, de szerencsére ma nem ér rá - felajánlott egy másik állást. Ugyanazon cégen belül, csak márkát váltunk. Nem csirkét árulunk, pizzát sütünk ezután, új éttermet nyitunk és elindulhatok egy úton, ami feljebb visz, tanulhatok, nagyon trendi kifejezéssel élve önmegvalósíthatok, ergo, negyven felé vánszorogva elkezdhetek karriert építeni. Igazából egyetlen percet sem gondolkoztam, rábólintottam az ajánlatra.

Pár kollégával egyetemben nyár elején fájó búcsút vettünk a többiektől, de a véremben már buzgott az adrenalin, új célok, új kihívás, csapjunk a lovak közé. A tréningétteremben az első pár nap borzalmas volt. Nem, nem az ott dolgozók miatt, hisz nagy szeretettel fogadtak minket, segítettek, megmutattak mindent, jó tanácsokkal láttak el, én mégis úgy éreztem magam, mintha kiraktak volna a sivatagközepére egy szál magamban, aztán csináld a dolgod, tesó. Hiányzott a kassza, a napi kontaktus az emberekkel, hiányoztak a vendégek, de pár nap alatt belerázódtam és már nem botorkáltam olyan tétován a sütő körül. Mert először a konyhai fortélyokat kellett elsajátítani, álmomból felköltve is tudni kellett hányféle pizzánk van, milyen méretű, milyen feltétekkel.

Ezt a leckét pár hét alatt elsajátítottuk, szorgalmasan dolgoztunk egész nyáron, majd ősszel elindult az igazi tanulás. Merthogy az éttermi műszakvezetés ennél kicsit bonyolultabb. Emberekért, az éttermedért vagy felelős, ez a része oké, gyere lecke, gyere munkafüzet, heteken át tartó tréningek, éjszakai tanulások, küzdelem a matekkal.

És itt álljunk is meg egy szóra. Ha nekem valaki azt mondja pár évvel ezelőtt, hogy én még egyszer ebben az életben matekozni fogok, úgy körberöhögöm, ahogy azt csak illik. A matekhoz való viszonyomat vagy inkább úgy hiteles, hogy iszonyomat már kisiskolásként meghatározta az élet, talán nem voltak jó tanáraim, mert egészen az érettségiig nem sikerült felkelteniük bennem a reál tantárgyak iránti olthatatlan tudásvágyat, magyarra fordítva, örültem, ha egy halovány kettes alával kimaxoltam az éves teljesítményemet.
Valami csoda folytán mégis leérettségiztem, azonnal tűzre is vetettem az összes matekkönyvet, táblázatokat, jegyzeteket, sose lássam többé, franc se érti ezt a kínai halandzsát. Ám a karma az karma.

Azt mondják nekem, nyersanyagköltség, meg munkaerőköltség, bevétel, kiadás, miről beszélsz, ember? De nem ám csak úgy számolunk, hogy bepötyögöjük valami programba és egy kattintással megvan a végeredmény, szépen levezetjük egyenletben, ahogy azt tanultunk anno az iskolában. Már aki, mert velem esetleg tanították, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Itt volt egy pont, amikor azt mondtam, most van vége az álmaimnak, én ezt aztán tényleg soha a büdös életben nem fogom megtanulni, megérteni, egy szuahéli nyelvkönyvvel könnyebben boldogultam volna autodidakta módon. Megmondom őszintén, megijedtem és már láttam magam előtt, amint zokogva írom alá a felmondásomat, majd megsemmisülten távozok, hátrahagyva mindazt, amit imádok, amiért dolgoztam egész évben.

Aztán megráztam magam, hát milyen dolog az, hogy cserben hagyom a barátaimat, akik bíztak bennem, hitték, hogy alkalmas vagyok erre a pozícióra, akik segítettek és támogattak, akik százszor is türelmesen elmagyarázták a hogyant és a mikéntet, mi lesz az álmommal?
Nekifeküdtem, gyakoroltam, példákat írtam magamnak, többször nem sikerült megoldani, párszor igen, és még most is zavarba lehet hozni, ha furfangosan teszik fel a kérdést, de nem adom fel!

A tökéletestől messze vagyok, nem lettem Einstein, nem is leszek, sok még a tanulnivaló, az ember nem is hinné, milyen összetett és mégis nagyszerű dolog egy étterem működését belülről látni, részese lenni egy nagyszerű csapatnak. Látni, mi munkát fektetnek minden áldott nap abba, hogy nálunk igazán jól érezze magát a vendég és elégedetten távozzon.

A nagy megmérettetés még hátra van. A vizsga, ahol már nincs mese, színt kell vallani, ki kell állni és megmutatni, ahol eldől, folytatódik-e az álom vagy mégsem ez az én utam.

"Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod."
/Konfuciusz /

- anubis -




Video: youtube.com

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: