újabb események régebbi események további események
22:11
Tündér módosította a naplóbejegyzését
22:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:47
EKbvtIaARmVg regisztrált a weboldalra
18:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Kezelés

2018. február 25.

Vissza a naplóhoz

2013. április 17.-i jegyzet:
Ma voltam az első Vargha-kezelésen. Ez annyit tesz, hogy talpmasszázzsal igyekszik a doki rendbetenni a dolgokat. Nem hiszek benne, de annyira mondta a házidoki, mondom jó, tegyünk egy próbát. Amiatt kell járni, hogy felpezsdítse a keringésemet, meg a doki szerint nem árt stimulálni a szerveimet sem, amik rosszalkodnak. Egyelőre semmit sem érzek, de nem varázsütésre javul a helyzet nyilván, ha javul egyáltalán. Be kellett jelentkezni és várni, csak a nevemet kérdezték, mást nem, aztán behívtak. A doki elkezdte a talpamat különböző helyeken nyomogatni. Meghökkent, mikor hozzáért, hogy milyen hideg. Mondtam neki az okát és mondta, hogy nem is hallott még erről a betegségről, szóval kicsit meséltetett, közben tette a dolgát. Megdöbbentem, mikor elkezdte mondani, hogy milyen betegségeim vannak. Nem mondtam senkinek sem, tehát tovább sem adhatták neki. Ekkor kezdtem elhinni, hogy tényleg nem kamu ez a dolog, hiszen kitalálta csupán a lábam taperolásából, hogy mi a szitu. Kérdeztem, hogy honnan tudja és mondta, hogy ha a talpon eltérést tapasztal, már tudja, hogy melyik szervvel van baj. Így furcsán hangzik és el sem hinném, ha nem magam hallom, ahogy kitalálta, milyen bajaim vannak.
Az állapotfelmérés kb. 30 perc volt és 15 rugómba fájt, de a többi ehhez képest olcsó lesz. Akkor leszek mérges, ha nem javulok és potyára kimegy a pénzem, de vagy ez, vagy semmi. A többi kezelés rövidebb lesz, azt mondta. Heti 2-3x kell mennem és alkalmanként 3 ezer. Tudnám máshová is tenni azt a pénzt, de fontos ezt megpróbálni.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

fordított időrendi sorrend

A talpmasszazs tenyleg kulonleges dolog. En eddig csak jokat hallottam rola olyanoktol, akiket kezeltek is vele. Bizom benne, hogy neked is segit.

megtekintés Válasz erre: Cathy

A talpmasszazs tenyleg kulonleges dolog. En eddig csak jokat hallottam rola olyanoktol, akiket kezeltek is vele. Bizom benne, hogy neked is segit.

Nem használt végül, de tüneti kezelésnek jó volt a keringés serkentésére.
:(
Nagyon sajnálom, hogy ennyit áldoztál rá, mégsem vált be, csak részben a kezelés, nem úgy, ahogy szeretted volna... Én már eleve ezért nem fordulok szakemberhez. Úgy tekintek már a lábfájásra, mint a korom velejárójára. Tőlem telhetően természetes módon gyógyítom magam, alaposan megmasszírozom, utána mintha kevésbé fájna...
Nem ablakon kidobott pénz volt, mégsem értem, miért nem lehet egy ilyen kezelést gyógyításként, ingyen biztosítani? :-(

megtekintés Válasz erre: Virág

:(

Nem baj, legalább megpróbáltam.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Nagyon sajnálom, hogy ennyit áldoztál rá, mégsem vált be, csak részben a kezelés, nem úgy, ahogy szeretted volna... Én már eleve ezért nem fordulok szakemberhez. Úgy tekintek már a lábfájásra, mint a korom velejárójára. Tőlem telhetően természetes módon gyógyítom magam, alaposan megmasszírozom, utána mintha kevésbé fájna...
Nem ablakon kidobott pénz volt, mégsem értem, miért nem lehet egy ilyen kezelést gyógyításként, ingyen biztosítani? :-(

Én is sajnálom azt az összeget, mert lett volna helye, de legalább megpróbáltam.
A természetes gyógyítást támogatom.
Amiből csak lehet hasznot akarnak húzni, de az egészségünkön ne keressenek már...

megtekintés Válasz erre: Arnold91

Én is sajnálom azt az összeget, mert lett volna helye, de legalább megpróbáltam.
A természetes gyógyítást támogatom.
Amiből csak lehet hasznot akarnak húzni, de az egészségünkön ne keressenek már...

Így igaz...

A minap bementem én a Pécsi Biopatikába, mert útba esett. Megemlítettem a gondomat. Adtak egy kvázi "szórólapot"... amin persze nem szerepeltek az árak, azt csak megsúgták.
Nem tudom hallottál-e róla az ún. BEMER terápiáról?
"Fájdalom kezelés felsőfokon" hirdetik.
Csupa pozitívat írnak, csak egyet említek "a hajszálerekben pozitívan javítja a vérkeringést"... és jelentősen segít "érszűkület, lumbágó, hát-, derék-, lábfájás, ízületi és gerincfájdalmak esetén..." és még sorolja mi mindenen... Persze meg a Móricka. :-)

Ez kb. hasonlít a te próbálkozásodhoz... csak azért említettem meg... A fél óra kezelés - előzetes egyeztetés után - 2.500 forint. :-(

Mit mondjak erre? Rögtön segített, amint meghallottam...

Nem semmi! Tipikus, hogy árak nincsenek feltüntetve. Nem tudom mit hisznek, ha kiderül, akkor úgyis nemet mond az ember, ha az a számára magas.
Ezeknek nem szabad hinni. Én sem hittem a talpmasszázsban, de erősködött az orvos.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: