Létezem még

2022. október 19.

Vissza a naplóhoz

2021. július 7.-i jegyzet:

csak nehezen vettem rá magam az írásra.
Országszerte forró a helyzet, de itt a Dél-Alföldön kegyetlen, 40 fok van. Mi egy elvileg hűvös kéróban élünk, de már itt is elkelne a klíma, 28 fok van bent. A medence még nincs meg, szerintem idén már nem lesz belőle semmi. Fater kitalálta, hogy menjünk buszkirándulásra augusztusban, mert talált akciós utat. Érdekes, mikor én mondtam, hogy menjünk el valamerre (nem messzire), jöttek a kifogások (ki látja el az állatokat, stb.) Most ez nem probléma? Benne is lennék amúgy, mert már bekattanok ettől a bezártságtól és ingerszegény léttől, csak ez egy 5 napos kaland, kevés pihenéssel. Fel kellene utazni Pestre, mert a Népligetből indul a busz. Utazunk 4 órát Pestre, ott plusz egyet a Gabihoz. Másnap már korán reggel indulás a Népligetbe, mert negyed 7-kor startol a busz és kétszer félórás pihenést leszámítva délután 2-ig úton lennénk. A szállodába érkezve ugyan lehetne pihenni, de másnap ismét útrakelnénk immár Horvátországon belül, aztán harmadnap hajózás, stb. Faszán hangzott az egész, mert mozgalmas, színes, aktív pihenés lenne, de én nem bírok annyit utazgatni. Egy pesti út után is napok kellenek a szervezetemnek, mire észhez tér. Ez nem sirám, csak egy tény, ami akadályozza a hosszú utakat, meg a sokórás ágyon kívüli tartózkodást. Én fejben egészséges vagyok, feszegetem mindig a határaimat, amiért mindig meg is kapom a magamét, de ez egy pontnál kevés, mert hiába az akarat, ha fizikai akadályok merülnek fel. Azért nem adom fel, valamerre szeretnék elutazni, csak nem hosszú órákat és az is kell, hogy tudjon pihenni a szervezetem, különben benyújtja a számlát. Pestre is fel kellene jutni, de egyelőre tolódik ez is, mert megint szimbiózisban vagyok az ággyal, meg ziher, hogy megint a mentők szednek le a buszról ebben a hőségben. Fater sem bírná tolni a hátsómat, ő is nehezen viseli az oxigénhiányt és a hőséget, szóval várunk, amíg szelídül az időjárás.

Nosztalgiáztam egy kicsit és a reakcióm megintcsak azt bizonyította, hogy az idő jó munkát végzett. Van egy doboz a szekrényemben, amiben a Szabinához köthető dolgokat őrzöm. Azóta nem nyitottam ki, mióta az elmenetele után egyszer bekattanva belepakoltam mindent, mert nem bírtam nézni az emlékeket. Ennek 11 éve. Néhány napja belenéztem, mert már késznek tartottam rá magamat és találtam jópár kazettát. A diktafonja is ott van, de már nem működik, nekem meg nem volt szerkezet, amivel lejátszhattam volna őket. A fateromnak csak mellékesen említettem, erre ma hozott egy magnót, a szomszédtól kölcsönkérte. Néha tud rendes lenni. Elkezdtem belehallgatni a felvételekbe, bár nagyon kellett hegyezni a fülemet, mert már eléggé viseletesek a szalagok. Meghallva a Barátnőmet mosolyogtam és jó érzés fogott el, szóval kijelenthetem, hogy tényleg eljutottam oda, amire anno azt mondtam, hogy olyan sosem lesz. Volt/van bennem sóvárgás az irányába, de ennyi belefér, viszont nem kavart fel a hangja és az emlékek. Ha nekem azt mondja valaki 11 évvel ezelőtt, hogy valaha így fogok reagálni, nem hiszem el az illetőnek. Azt nem mondom, hogy naponta képes lennék hallgatni, de sikernek könyvelem el az előbbieket.
Anyuval is így vagyok, szintén képes vagyok mosolyogva hallgatni, vagy róla készült fotót nézni.
A Tesómmal kapcsolatban viszont még nem mennek ezek a dolgok. Oké, hogy Ő él, meg 'csak' fogadott volt, de ezektől függetlenül olyan közel állt hozzám, mint egy családtag és ezért az elvesztése pont akkorát is ütött. Tőle is vannak hangfelvételeim, fotóim, megvannak a messenger üzenetek, de egyelőre ugyanaz van, mint anno a Szabinával és az Anyuval kapcsolatban; nincs erőm látni-hallani az emlékeket. Ígyis napi szinten juttatja eszembe valami. A doki azt mondta ez is egy gyászfolyamat és ugyan elfojtok mindent ezúttal is, az álarc és jelmez mögött megy a vívódás. Ebből csak azt akartam kihozni, hogy remélem az idő ismét segíteni fog. A mélypont miatt otthagytam a terápiát is, de muszáj folytatnom, viszont most szabadságon van a doki, szóval egyelőre nem tudok menni.

Ma alakított a fater. Elment vásárolni, meg ide-oda, aztán hazaérve beszólt a szobám ablakán, hogy be tudom-e engedni, mert nem tud bejönni. Kérdezem miért? Azt mondja elhagyta a kulcsot. Mondom az fasza, mert nekem sincs kulcsom, ugyanis pont azt hurcolászta és azt hagyta el. Annyira nem figyel semmire, hogy azt is elfelejtette, hogy az enyémmel jár. Ezerszer szóltam pedig, hogy másoltassa le, mert ha bármi gáz van itthon, nem tudok kimenni a házból, vagy orvost beengedni, stb., ha mindig elviszi az enyémet és bezár a házba.
A sajátját is elhagyta, azóta jár az enyémmel. Végül meglett, állítólag lerakta a Postán és ottfelejtette, de mondtam neki, hogy másoltassa le végre!

Elvileg ehónapban meglátogat minket a fater volt góréja, egyben régi haverja. Kíváncsi vagyok, mert 3 éve jön. Hosszú az út ide, de annyira nem, hogy 3 év alatt se érjen ide. :-D

A bejegyzést írta: Arnold91