Mindenszentek
2018. november 1.
A város elhalkuló zaja csapódik az aszfalt rideg valóságához.
Ködlepelbe burkolódzó gondolatok szaladgálnak az ember gyászához.
A sors kegyetlen identitásának játékán magányosan zsörtölődve,
halk lépéssel haladok előre, az idő csoszogásával nem törődve.
A felfelé nyújtózkodó, életképes ágak nyirkos kéregnyúlványain
látom még az ernyedten pihenő itt-ott színes levelek sokaságait.
Komornak nevezhető fotocelláknál kopogtató napsugarak várnak,
hogy bebocsájtva a mélységesen nagy fájdalomban enyhülést szolgáljanak.
Hatalmas karként tárulkozó, kovácsolt vaskapu köszönt minden esztendőn,
hol néha madarak lapulnak, s lágy hangon hallatják dalukat oly didergőn.
Csipkefüggöny telepszik a megszentelt föld egész területének csendjére,
az eltávozott lelkek testi maradványainak örök nyugvóhelyére.
Tündöklően szép fénykeringőt lejtenek gyertyák és mécsesek lángnyelvei,
odafent a sötétség palástját bevilágító csillagok százezrei.
A lelkek sajátos frekvencián társalognak a még halandó lelkekkel,
hogy a megnyugvás ékköveként béke és nyugalom szálljon az emberekre.
Virágok és koszorúk tömkelege öltözteti ünneplőbe a napot,
szeretteimre szeretettel emlékezve, fürkészőn nézek egy csillagot.
Gondolatomba mélyedve felidézek minden csodálatos pillanatot.
Érzem, hogy ők ott fent boldogok, és elhagyja ajkamat szomorú sóhajom.
2016. október 29.
Ilpaki.
Szerzői és minden jog fenntartva!
http://www.poet.hu/vers/197720
Fotó: internet
A bejegyzést írta: Ilpaki
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.