Néha kell
2014. szeptember 20.
Ha a nap minden óráját, percét megosztom a lányommal, egyszer csak besokallok. Szükségem van arra, hogy teljesen magam legyek. Ezt otthon nem tudom megtenni, ezért is megyek ki a kertbe néha egyedül. Egyre ritkábban kerülhet erre sor. Mindig jönni akar. Ő nem szeret egyedül lenni.
Ma reggel is, szinte úgy szöktem el itthonról és olyan jólesett bandukolni. Nagyon gyér volt a forgalom. Teljesen ráhangolódtam a csendre. Nem hiányzott nekem az ég adta világon senki. Szomszédom is szegény hiába várt, ha látott is, hogy kint vagyok, nem mentem át hozzá egy kis csevegésre sem... Most még ez sem zökkenthetett ki a nyugalmamból, pedig nagy dumás vagyok. Ma a kezem járt, nem a szám...
Jó hír, hogy hamarosan benépesül a kert egy-két idegennel, új szomszédom lesz, igaz csak a harmadik, tőlem elég távol, de talán felélénkül kicsit ott is az élet... ma már dolgoztak az iparosok. A ház elé egy teraszt építenek, ezzel is megnövelve a teret, mert elég kicsi a konyhája a volt szomszédnak...
Ők most nem zavartak... de a közvetlen szőlőszomszédomat nagyon régen nem láttam kint ügyködni, hát olyan is a kertje, mint, aki lábon hagyja meghalni... Nahát?! Mi lehet vajon a gond. Azt tudom, hogy nincs kedve dolgozni, de azon kívül?... Hmm...
Biztos ő sem szeret egyedül lenni... de hát ez van sajnos. Nem nyitnak az emberek egymás felé. Mindig, mindenki valami mást akar. Ilyenkor jövök rá, mennyire nem ismerjük a másikat?!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.