Neveltetés kérdése

2018. október 3.

Vissza a naplóhoz

Olvasom a következő hírt:

https://24.hu/kozelet/2018/10/03/hajlektalanok-targyai-megsemmisit/

Egyre pirosabb vagyok a dühtől. Engem még úgy neveltek, hogy segíteni kell az elesetteken, nem pedig belerúgni. Meg azt is mondták, ha nem tudsz segíteni, akkor legalább ne árts!

Belátom, nem mindenki szocializációja egyezik az enyémmel. De akkor is! Nem dicsőség belerúgni éppen azokba, akik már a padlón vannak.

Nem kívánom találgatni, ki miért került az utcára, hiszen ez a végeredményét tekintve sajnos már teljesen lényegtelen. Abban azonban biztos vagyok, hogy gyerekkorukban egyikük sem erre az életre vágyott!

Mindannyiuk közös jellemzője, hogy segítségre szorulnak. Csakhogy ezt nem kapják meg.

Nagyon szomorú.

Míg dolgoztam, megvoltak a város különböző pontjain a hajléktalan újságokat áruló embereim, akikről tudtam, hogy melyiküknek mire volt szüksége. A Villányi úti sarkinak aprópénzre, a Petőfi hídnál áldogállónak cigarettára, az utcánkban kempingezőnek ennivalóra. Ha megláttam őket és piros lámpát kaptam, számíthattak rám. Mígnem bevezették az új energiaitalt, és a cigarettásom behajolt a lehúzott ablakon és beadott nekem egy original dobozos italt. Kóstolja meg, jó szívvel adom! - mondta. Pirosra váltott a lámpa és nekem potyogtak a könnyeim.

A bejegyzést írta: Yolla