Olvasó vagyok

2014. február 8.

Vissza a naplóhoz

Általános iskolás koromban is imádtam olvasni, mely szokásomat azóta is megtartom, csak most már nem kell kell a történelemkönyvbe tenni a regényt, hogy a tanulás látszatát keltsem.

Azonban nincs annyi türelmem, mint anno, és ha az első ötven oldalon nem csigázza fel az érdeklődésemet az író, már le is teszem és keresek egy másikat.

Bő forrásból válogathatok, részint a könyvtárból, részint meg minden alkalomra azt kapok ajándékba, mert akik ismernek, tudják, hogy annak örülök a legjobban.

Ami érdekel, azt képes vagyok két nap alatt elolvasni.

Kihoztam a könyvtárból Orhan Pamuk török író Hó című regényét,
amelyen azért rágtam át magam, hátha rájövök, miért kapott
Nobel-díjat. Nem jöttem rá.

Ettől még nem ment el a kedvem az olvasástól, csak megállapítottam, nem minden arany, ami fénylik. Legalább is, számomra nem az.

Ami még nagyon bosszant, az, hogy a netes hírekben sok a helyesírási hiba. Tudom, most azt mondaná Emillio barátom, hogy én mondom, aki szavakat képes kihagyni, csakhogy én slendrián vagyok, ha megírtam valamit, tovább már nem érdekel, de a profi újságíró ezt nem engedheti magának. Lehet, hogy sokan észre sem veszik, főleg a fiatalok nem, mert az sms-ek világában két szóban el tudnak mesélni egy egész történetet, melyet az én korosztályom meg sem értene.

Amikor a szövegértés érettségi tárgy lett, akkor azt hittem, hogy ez egy vicc. De nem az. Egyetemi tanár panaszkodott a rádióban, hogy az elsős egyetemisták között előfordultak olyanok, akiknek szövegértési problémáik voltak. Márpedig a tanuláshoz tudni kell olvasni és megérteni azt, amit olvasunk.

Szóval, olvasásra fel!

A bejegyzést írta: Yolla