újabb események régebbi események további események
12:08
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:34
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:27
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:35
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:52
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
18:15
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:59
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
05:11
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:17
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Örülni

2021. november 9.

Vissza a naplóhoz

Szép jó reggelt, szép napot Mindenkinek!
Igen, növekszik- mármint a fű.
Ám nemcsak azért mert kedd van, hanem azért mert most novemberben szeszélyes április van.
Hol fagy, köd és ború meg eső, hol szinte nyári meleg.

Lehet fagy, köd, ború és eső vagy nyári meleg, örülni a másiknak az mindig megmelegíti az embert.

Egy régi írásom erről mesél.



Kéjes sóhajtást elégedett nyögdécselést okozó csokoládéevés volt?
Nem volt.
Valami más?- mi testet lelket betölti- eltölti- feltölti minden földi jóval?
No, talán ez sem volt.
Viszont volt- egy rég látottat, hiányzottat, újra látni, hallani a hangját, megkérdezni tőle, hogy s mint.
Örülni neki, örülni vele, örülni, nevetni együtt.
Rég láttalak nővérkém... hiányoztál
Rég láttalak húgocskám... hiányoztál
Azután?- Két lány a konyhában.
Főzés az élvezetekért.
Ízek, illatok, fűszerek rafinált vegyítése, mestertitkok cseréje, közben megbeszélve, jó felé forog- e a Föld.
Azért volt ott még, kis kacagásokkal nyugtázott csacskaságok feletti nyelvköszörülgetés, hisz jó bohókásnak is lenni.
Boldogsághormon- egyszerűen csak örülni.
Ebéd.
Terített asztalodnál mindig szívesen látott vendég a jó kedv.
Finom falatok, a kezekben koccintásra emelt pohár szőlőskertek rubinvörös zamatos borával.
Figyelsz a másikra, figyelnek rád... nevetsz.
Boldogsághormon- egyszerűen csak nevetni.
Délután.
Odakint, szakadatlanul esik az eső, valami fáradt mormolással hullik alá.
A háttérből vokál hangjaként az ereszcsatornák csorgása adja a visszatérő refrént, s a szél néha belesüvít néhány disszonáns akkordot, borongós őszt idézve.
Boldogsághormon- pontosan tudjuk, hogy tavasz van.
Este.
Akkor is tavasz van, ha soha szűnni nem akaró bugyborékolással válaszolnak a tócsák az esőcseppek becsapódására.
Valamit tenni kellene, a nevetést még dédelgetni... a jó kedv dalát elénekelni. Az öröm dalára táncot járni.
Tánc.
Zuhogó esőben, a fázósan begubódzott városban, buszról- a buszon kapott enyhe sokk után, mit egy ellenőrnek álcázott morc arcú, példátlan skandalumot kellő szigorral biztosan megbüntető, szigorú tekintetű utas okozott- villamosra, majd pocsolyákat kerülgetve, ha nem is a „fényes lokál” elé, de megérkeztek.
Bejárati ajtó.
Rajta öles betűkkel : „Zárt körű rendezvény”
Összenéztek.
Az, mint kimondott szó, el sem hangzott : „hát mi a szösz ez... no, azért kukkantsunk csak be”
Odabent.
Zene. Táncoló párok.
Hmmm... csak épp nem abból a korosztályból, akiket a zártkörű rendezvény résztvevői alkothattak.
Hmmm... elfelejtették levenni a táblát, vagy csak emlékként hagyták az utókorra.
Boldogsághormon- mert kell a dal és kell a tánc.
Csa- csa- csa... a véred lüktetni kezd, lábaid önkéntelenül is mozdulnak a ritmusra, ám mielőtt még körbenézhetnél, egy mosollyal kísérve, belépőjegyet oszt egy kedves hölgy.
Álltak ott kissé sután, hisz a belépőjegy ára más volt, mint a telefonos asztalfoglalásnál elhangzott.
Cinkos összenézés. Nevetés.
Vagy öregszünk, és már a fülünk sem a régi, vagy rossz a telefonunk.
Nincs gond, ha már itt vagyunk, maradjunk is.
Asztalnál.
Apró szívecskés terítő- utoljára Valentin napra feldíszített kirakatban láttam ilyen mintájú textíliát, csak az nem terítő volt, hanem férfi fehérnemű- rajta, gyertyatartó.
Most már jöhetett az igazi körbenézés.
Látása furcsa dolgoknak.
Ha fogyasztani akarsz- menj a büfébe.
Vendégek- ötventől fölfele.
Öltözék- ha épp díszmagyar épp nem is , de skatulyából kihúzott, akkurátusan élesre vasalt öltöny, magasan gombolt ingnyak, merev nyakkendő, mely kellett ahhoz, hogy a férfi vállat büszke tartásúvá igazítsa, hisz a lábak már meg-meg rogytak, az évek alatt meggörnyed hátak, a csúztól már nem tudtak kiegyenesedni.
Valaha szálfa termetű férfiak tartották remegő kezükkel, velük együtt őszült párjukat, s arcukon felhevült mosollyal, még fel villanó szikrával szemükben- amit, e mámoros percben, a szürkehályog sem tudott eltakarni- a keringő édes dallamára, szédülve suhantak a tánc termen át, megidézve az ifjúságot.
Anyóka. Két tipegés előre, két tipegés hátra.
Táncolt. Örült. Élt.
Boldogsághormon- mert kell, hogy tudj örülni, még akkor is ha sírnod kell.
Meghatottság.
Elmorzsolt két könnycsepp felszáradása után, egy mini farmerszoknya riszálódása vonta magára a tekintetet.
Kék mini szoknya hol itt, hol ott, csak egy valami nem stimmelt.
Akár tangó, akár csárdás, andalító vagy pezsdítő a zene, a kis mini, mindig egyedül, ugyanúgy- ugyanazt járja.
Apró termetű, talán még formásnak is mondható harmincas így a szoknya hátulját látva.
Földindulás.
A mini eleje, egy talán jobb napokat is látott, kopottá fásult, elnyűtt arcú, az elszálló fiatalságba foggal- körömmel kapaszkodó, elöregedett nő volt.
Boldogsághormon- mindenki akar magának valami boldogságot, még ha csak leejtett morzsákat is.
Kicsit restelkedve egymásra néztünk.
Nem a mi tisztünk ítélkezni. Ki így, ki úgy.
Nevetés.
A táncparketten, két csacsogó- kacagó töltött galamb barátnő pörgött- forgott.
Szoknyájuk lendülése, vidámságuk, magával ragadó volt, s minket is kihúzott az ámulatból.
Táncoljunk.
Évődve, nevetve, pajkosan egymást játékba hívva próbáltuk felvenni a zene ritmusát, felismerni a dalokat.
Mulatunk.
Mégsem.
Valami nincs a helyén.
Nincs ritmus, mert a dalok valami kuszaság folytán, össze- vissza szólalnak meg, nem okoznak lüktetést.
Akácos út diszkósítva, piros bicikli összemosva az egy szál harangvirággal, a gondolsz- e rám elegyítve valami népiesnek tűnő kesergővel és heje-huja kurjongatással.
Ami eszembe jut- kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.
Már nem is tudom, sírva nevessek vagy nevetve sírjak.
Akácos út... a lelkemben felsír az igazi dallam, egy hegedű húrja.
Mulatnak.
Mi, nem.
Boldogsághormon- kenyeret és cirkuszt.
Boldogsághormon- nekem ez, így nem kell.
Óranézés.
Induljunk, ne késsük le az utolsó buszt.
Kint, süvítő jeges, kézből ernyőt kitépő szél, zuhogó hideg esővel.
Most akkor, merre is?
Melyik a legközelebbi buszmegálló? Erre vagy arra?
Igaz hogy ázva és fázva, de még mindig nevetve.
Örvendező sikkantás- ott jön egy busz, és jó is nekünk!
Majdnem a célnál.
Még két megálló, hogy hazaérjünk. A másik buszig húsz percet kellene várni.
Várni vagy nem várni?
Gyalog neki indulni, úgy pocsékká ázni, vagy vacogva várakozni az esőben?
Kacsintás.
Egyhangú döntés.
Gyalog.
Énekelve.
Elmegyek elmegyek, hosszú útra megyek...
Az otthon melege, végre.
Nevetve dudorásszuk- hamvadó cigarettavég...
Már, puha takarótól átölelve, kuncogva vonjuk le a nap végkövetkeztetését- jó volt ez a nap.
Boldogsághormon- kell a szeretet, kell az öröm, kell a nevetés.

A bejegyzést írta: Gaya

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: