Patakparti ház
2020. július 30.
- Átjössz?
- Átmegyek.
- Szólj, ha készen vagy! Az Oláh ház előtt leszek a kocsival, oda gyere!
- Majd figyeld, kint van-e az éjjeli őr az üzemben!
- Elég lombosak a fák, nem lesz gond.
Nyugtattál meg, amíg letusoltam, és miközben felvérteztem magam a kedvenc illatoddal.
A cipőm a bejárati ajtó előtt várt, hogy csak bele kelljen ugranom. A kulcsot olyan óvatosan illesztettem a zárba, hogy még az arra sétáló se vegye észre a neszt. Lábujjhegyen osontam két házzal odébb, ahol a piros terepjáróval vártál rám.
- Na, szia!
- Szia!
- Minden oké?
Érdeklődtél magabiztosan.
- A kicsi mélyen alszik, a nagy meg úgy tudja, a barátnőmhöz jöttem ki, dumálni.
Némán indultál el, és pár másodperc múlva már adtad is a következő utasítást.
- Várd meg, amíg nem jön autó. Akkor szállj ki!
- Mutasd az utat, mert 16 évvel ezelőtt voltam itt utoljára.
- Most nem abba a szobába megyünk, hanem az elsőbe.
A helységben nagyon fülledt levegő fogadott. Egyedül a bekapcsolva hagyott tévé fényerejét érzékeltem. Feltűnt, hogy olyan apró szobában laksz, ahol a mosdó és a zuhanyzó is egy légtérben van az ágyaddal. Fura, régi bútorok illata lengte körül a vágyat.
- Gyere, dőljünk el az ágyon!
Mondtad, és semmi nem emlékeztetett a régi lakásod buja hangulatára.
Nem késlekedtél. Minden vágyad én voltam.
- Azt akarom, hogy ez örökké tartson!
Súgtad mámorosan a fülembe.
És én hittem.
Hittem neked.
(Kép: http://photobucket.com/images/animated%20scenery?page=6)
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.