Pech

2022. január 11.

Vissza a naplóhoz

2015. július 17.-i jegyzetem:

Szívtunk a velencei kiruccanással. Odaértünk a Népligethez a buszpályaudvarra, megvettük a jegyeket, de mondta a csaj, hogy 2 órát kell várnunk a járatra, mert most ment el az előző. Apám rámnéz, azt mondja szarul nézek ki. Mondom jól vagyok, aztán ahogy odaadtam neki az üdítőt, mondta, hogy forró a kezem. 2 nappal előtte is lázas voltam. Mondtam, hogy nem megyünk haza, mert megvettük a jegyeket. Dumálgattunk, ő elment cigizni, meg wc-re, addig a Józsival dumáltam tovább. Lassan telt el a 2 óra. Végre jött a buszunk, aztán kicsit pihentem rajta. Nem volt hosszú az út, kb. 1 óra. Már majdnem elaludtam, mikor apám megbökött, hogy leszállunk. Arconcsapott minket a kinti hőség a légkondis busz után. Elindultunk a tó partjára. Közeledtünk, erre láttuk, hogy le van zárva. Ott volt egy csaj és apám megkérdezte, hogy hol lehet bemenni, erre mondta, hogy végig le van zárva, mert fesztivál van, majd hétfőn lesz szabad. F@sza, feleslegesen mentünk el odáig. Mondta apám, hogy nem hagyja annyiban, kerülünk, ha már eljöttünk idáig. Mondtam, hogy ne menjünk sokat, mert leszakad a lábam. Leverekedtük magunkat egy olyan partrészre, ami nem volt elkerítve, erre benyögte a Józsi, hogy neki ott nem jó, mert nincs árnyék. Mondtuk neki, hogy nézzen körül, máshol sincsen. Apám mondta, hogy átmegyünk máshová. Mentünk mégegy kilométert, de az sem felelt meg a Józsinak, mondjuk nekem sem, mert tömeg volt, lépni sem lehetett. Mondom miért nem megyünk vissza oda, ahol az előbb voltunk, ott alig voltak, árnyék meg itt sincs úgysem. Ne menjünk ezért, meg azért... Mérges lettem, hogy mit kell ennyit szórakozni, mindjárt megyek haza a 'csába. A Józsi is hőzöngött, apám is - azon, hogy a Józsinak semmi nem jó. Végig pattogott, meg lemaradt mögöttünk és mondta apám, hogy többet nem hívjuk sehová. Mentünk megint egy csomót, mert apám mindenáron fürödni akart. Mondtam hogy ne járkáljunk, valahol telepedjünk le és kész. Odaértünk egy olyan részhez, ahol nem lehetett fürdeni, de apám mondta, hogy legalább levizezzük magunkat. Mondom nem ezért jöttünk, de tényleg álljunk meg, mert leszakad a lábam. Leültünk a partra és jöttek a kacsák, szóval megetettük őket, meg mi is ettünk. Levettem a cipőmet, mert beledagadt a lábam. Ücsörögtünk ott kb. 1 órát, aztán hazaindultunk, szóval tök feleslegesen mentünk le. Hazafelé vonatoztunk és a Józsi kitalálta, hogy ki akarja próbálni az új vonatot (óvoda...), várjunk olyat, apám meg belement. Ülőhely nem volt az állomáson, a lábamban viszont el voltak pattogva az erek, a térdem, meg a bokám is fel voltak dagadva, úgyhogy mondtam, hogy nem tudok álldogálni sokáig, nem várunk új vonatra. Már az aluljáróból is úgy mentem fel, hogy apám húzott, mert a jobblábamat húztam. Kitalálták, hogy ha nem új vonat jön, várunk olyat, nem fogták fel, hogy rohadtul fájnak a lábaim, de megmondtam nekik, hogy elmegyünk azzal ami jön, nem óvoda, hogy válogassunk. Olyan jött, amit akartak, így megúsztam az ácsorgást. Jó volt megpihenni rajta és hamar felértünk Kelenföldre. Mikor leszálltunk már mindkét lábamat húztam, apám mondta, hogy fogjam karon, de úgy rohant, hogy rá kellett szólnom. Jól lelassítottam a csapatot, amit a Józsi nem is hagyott szó nélkül. Felszálltunk a buszra, de mondta a sofőr, hogy át kell szállni, mert valami műszaki gubanc volt a járattal. Megint menetel, megint fogtam apám karját, a Józsi megint beszólt, hogy soha nem érünk haza. Mondtam neki, hogy ez van, nem bírok menni, ha nem vette volna észre. Felszálltunk a buszra, ami hazahozott minket. Itt ugye megint le kellett szállni és még kb. 300 métert jönni hazáig, de megálltam ~ 5-10 méterenként. Elmentünk ma a dokihoz, megnézte a lábaimat és nézett egy nagyot - mára mégrondábbak és csak totyogok - mondta, hogy ebből tolószék lesz.

A bejegyzést írta: Arnold91