Pillanatfelvételek
2015. szeptember 5.
Akár népünnepély is lehetne, ha nem látnék mögéje...
Színes kavalkádot látok, a pillanatfelvételek ezt jól megmutatják...
Az arcokon néha egy-egy mosolyt vélek felfedezni, a szabadság vágyát, néha a szenvedélyt, a reményt, a gyötrelmet, mit eddig elviseltek, ha szemüket látom, az elkeseredést... mit kézzel-lábbal igyekeznek felénk megmutatni...
Nem birkák ők, kiket terelni kellene, emberek, mint mi, Emberek!
Nem is hagyják magukat az orruknál fogva vezetni, látom, meg azt is, ahogy vonul a sereg.
Az összetartást, az egységet, és egy piros pólós embert, ki azon a hosszú úton vezeti őket!
Hová, merre visz az útjuk ebben a hőségben?
Nem kérdés ma már, hiszen mindannyian tudjuk, látjuk!
Európába viszi a lábuk, az ígéret földjére!
A szabadság ígérete felé csak úgy toronyiránt? Jelzőtáblák mutatják az irányt, és a felvezető, segíteni akaró szervek, hadsereg bevetése helyett végzik a dolgukat, teszik, amit lehet...
Mert élni szeretnének, hiszen emberek, mint mi magunk! Emberek!
Mi más, egyéb lehetne a céljuk, mint megvédeni a családjuk, munkát keresni, kenyeret, más hazát, otthont keresni, találni... Mi lehet fontosabb, ha nem ez?...
Ja, azzal talán nem is számoltak, hogy belemagyarázzuk ebbe azt a rengeteg rosszat, mit még magunk sem hiszünk el, még az is lehet, a saját félelmünket vetítjük rájuk, mert féltjük, mit elértünk, azt a keveset?...
Tudjuk jól, mire képes az ember, ha éhes, tudom, hogy érted. Emberek, mint te vagy én!... Számkivetettek..., otthonukból elüldözöttek..., akik nem bírták nézni már a pusztítást, mit elkövettek, ezért menekülnek... egy jobb élet reményében...
és én amerre csak nézek, nem látok mást mint rengeteg menekültet.
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Évi!
Belőlem hirtelenjében ezt hozta ki, mert napok óta felülírja ez a rendkívüli esemény-sorozat a napjaimat... ott lógok a tv előtt, kapcsolgatom a csatornákat, és mindenütt ez megy... és én nem tudok nem odafigyelni a rendkívüli híradásokra, képkockákra... pszichésen van rám rossz hatással, mert, amit látok, és hallok azon kívül, hogy mi zajlik le bennem, lelkileg visel meg és nem tudom megbeszélni senkivel... mindez úgy csapódik le bennem, nem tudom a gyengeségem e az oka, vagy ilyen a természetem, ezek az emberi sorsok nagyon megrendítenek... ez úgy jött ki bennem tegnap pl., hogy azt veszem észre, sírok... Nehéz dolgok! Mert hiába érzem én magam biztonságban, aránylag normális körülmények között élek, ha ilyet látok, attól lelkileg szenvedek...
Puszi
Igen az embert nem hagyja érintetlenül ezek a sorsok és képek, és a mögötte lévő életek. sajnos azonban valóban néha ha mélyen belegondolunk sajnos valóban némi igazság abban, hogy ezek az emberek már nem csupán menekültek, hanem annál többek, mert már réges régen elhagyták azt a zónát, mely veszélyezteti életüket, és tovább menetelnek, mert céljuk nem más, mint a leggazdagabb terület és a legjobban szocializációs rendszerrel működő ország, terület elérése, mely nagyobb létbiztonságot nyújt bárminél, vagy útjuk során bármely országnál. Bár az amit sajnos maguk mögött hagynak, valamiért soha nem kerül be a nemzetközi médiába, mert az a valami ami jobb megítélésben tüntethetne fel bennünket is, szemben a bevándorlók minket gyalázó megnyilvánulásaival szemben. Szendvicsek és ruhák, játékok a kukákban, melyeket még a mi hajléktalanjaink szívesen elfogyasztottak volna, vagy élhettek volna vele, de nekik már nem kellett. Én ezt az oldalt is figyeltem, vagy néztem, mert a nemzetközi híreket viszont a fiam tudósítja és elég negatív a megítélésünk, holott azért nem semmit kaptak, és kapnak a menekültek rajtunk átvonulva.
Azért elárulom én sem vagyok érzéketlen velük kapcsolatban, sajnálom leginkább a gyerekeket, akiket a szülők kénytelenek ilyen procedúrának kitenni és végigcsináltatni velük egy reménytelenségben és kilátástalanságban szenvedve.
Puszi Éva.
Szia Évi !
Tetszik, csak néha elszomorodom, mikor látom sokkal többel érkeznek, mit mi ma itthon elérhetünk. Lehet nem vitatom útközben kapták, csak rosszkor fotózták. Emberek, de lassan fájó szívvel állapítom meg, hogy mennék már én is, mert itthon a hazámban érzem magam számkivetett koldusnak, Holott egy életen át dolgoztam és ápoltam, serénykedtem, és mégis rosszkor voltam rossz helyen, s valahogyan sehogyan sem sikerült megkapaszkodni valami lelógó kétes cafatban, hogy felrepítsen a magasba. Kénytelen vagyok két lábbal talpon állni, és nyomorogva félve élni, mert határoznak a fejem felett, és elhozzák az éh halál közeli helyzetet, sé én sajnos nem menekülhetek.
Puszi Éva
Belőlem hirtelenjében ezt hozta ki, mert napok óta felülírja ez a rendkívüli esemény-sorozat a napjaimat... ott lógok a tv előtt, kapcsolgatom a csatornákat, és mindenütt ez megy... és én nem tudok nem odafigyelni a rendkívüli híradásokra, képkockákra... pszichésen van rám rossz hatással, mert, amit látok, és hallok azon kívül, hogy mi zajlik le bennem, lelkileg visel meg és nem tudom megbeszélni senkivel... mindez úgy csapódik le bennem, nem tudom a gyengeségem e az oka, vagy ilyen a természetem, ezek az emberi sorsok nagyon megrendítenek... ez úgy jött ki bennem tegnap pl., hogy azt veszem észre, sírok... Nehéz dolgok! Mert hiába érzem én magam biztonságban, aránylag normális körülmények között élek, ha ilyet látok, attól lelkileg szenvedek...
Puszi
Tetszik, csak néha elszomorodom, mikor látom sokkal többel érkeznek, mit mi ma itthon elérhetünk. Lehet nem vitatom útközben kapták, csak rosszkor fotózták. Emberek, de lassan fájó szívvel állapítom meg, hogy mennék már én is, mert itthon a hazámban érzem magam számkivetett koldusnak, Holott egy életen át dolgoztam és ápoltam, serénykedtem, és mégis rosszkor voltam rossz helyen, s valahogyan sehogyan sem sikerült megkapaszkodni valami lelógó kétes cafatban, hogy felrepítsen a magasba. Kénytelen vagyok két lábbal talpon állni, és nyomorogva félve élni, mert határoznak a fejem felett, és elhozzák az éh halál közeli helyzetet, sé én sajnos nem menekülhetek.
Puszi Éva