"Az élet nem egy habostorta"
2014. február 2.
Ezt még nem tudta senki megcáfolni, gondolom, nem is akarta, hiszen nincs ember a földön, aki ne találkozna élete folyamán gondokkal, megoldásra váró feladatokkal, kisebb-nagyobb próbatételekkel. Mindannyiunknak magának kell kivívni munkahelyi presztizsét, megtalálni a párját és tenni azért, hogy meg is maradjon, felnevelni a gyermekeit, barátokra találni, igaziakra, nem olyanokra, hogy "míghasznomvanbelőledaddigvagyokmelletted" típusúakra, kialakítani az otthonát, mert mint tudjuk, az nem csak egy jól berendezett lakást jelent, venni az akadályokat, nem belehalni a sikertelen projektekbe, felállni, ha padlót fog, szóval, szó sincs habostortáról.
De ezekbe nem kell behalni, ha ismerjük magunkat, akkor bízunk is benne, s tudjuk, nincs olyan akadály, melyet le ne gyűrnénk, s hogy közhelyet is mondjak, ha a sors becsuk egy ajtót, rendszerint kinyit egy ablakot, csak észre kell vennünk, ha másból nem, hát abból, hogy mozog a függöny, mert belekapaszkodik a szél.
Abban is van némi igazság, hogy az életkor előre haladtával máshová kerülnek a hangsúlyok, változik a fontossági sorrend, mindenkinél, de nem egyformán.
Még egy fontos dolog, melyet immár korom miatt mondhatok, mindenkivel azt teszik meg mások, amit enged nekik, hogy megtegyenek! Az élet minden területén. Ha megengedem a kedvesemnek, hogy megcsaljon, a barátomnak, hogy kihasználjon, a főnökömnek, hogy feltörölje velem a padlót, akkor megérdemlem, ha szó nélkül tűröm, és gyáva vagyok változtatni, mert nem érek magamnak annyit, hogy felvállaljam a kellemetlenségeket és csak egyem a kefét, idegeskedjek, stb. Akinek egyszer megengeded, az százszor is megteszi veled. Szóval, nem kell nyuszinak lenni, erőszakosnak sem, csak határozottnak, mert rajtad kívül senki sem képes életedet jó felé kormányozni.
A bejegyzést írta: Yolla
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.