újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Sémadráma

2022. december 15.

Vissza a naplóhoz

2022. július 4.-i jegyzetem:

Ahogy én következtem és kiültem középre, előhívta 'Csernus' a 'gyerek' személyiségrészt és elkezdett dühíteni. Állítólag azt tesztelte vele, hogy mennyire dühös és mennyire képes azt kifejezni. Nem kellett sokat provokálnia, mivel már kölyökként is pillanatok alatt tudott felmenni a fos az agyamba és a rendelkezésemre álló módokon ki is fejeztem (amiknek egy részére jött a verés, rontva a helyzeten). Ha már a dühnél tartok; kiderült, hogy a 'roham' alatti erős sírásnak csupán kb. a fele fájdalom, a másik fele valójában düh. Azt mondta a doki, hogy dühös vagyok a fateromra, a tehetetlenségre, arra, hogy a kórság csomó lehetőséget elvett, arra hogy elvesztettem a szeretteimet és arra, hogy olyan gyerekkorom volt, amilyen. Én eddig ezek közül csak a fatert és a tehetetlenséget ismertem fel, de be kell látnom, hogy igaza lehet. Leginkább a faterommal kapcsolatban van bennem düh és keserűség, amire szintén rátapintott, viszont ahhoz képest, hogy milyen dolgokat meséltem el vele kapcsolatban, van bennem kötődés (a szeretetet kiölte), aminek az oka a doki szerint az, hogy az Anyu meghalt, ezért rettegek attól, hogy meghal. 20 éves voltam, mikor az Anyu meghalt, szóval nem gyerek, de a 'gyerek rész' érzi állítólag ezeket és az kötődik, az retteg. Ha az egyik szülőt elveszíti a magamfajta, akkor a másikat próbálja megtartani, különben nem marad senkije (mármint szülő) és ugye egy BPD-s személynek a magárahagyottság az ellensége. Így már tiszta, hogy miért akkora saller minden olyan alkalom, amikor a fater részéről leszarást, elutasítást, megnemértést tapasztalok; azért, mert szembesülök azzal, hogy nincs szülőm. Fizikailag van, de azzal nem megyek sokra. A doki úgy fogalmazott, hogy minden traumát, ütést, érzelmi elérhetetlenséget, cserbenhagyást, stb.-t elnyelt a pszichém, mintha meg sem történtek volna, de attól még a hatásuk érezhető. A lefogós verést, pedofíliát (azt nem a fater követte el), meg egyebeket is egyszerű történetként mesélek el a hasítás miatt, ugyanakkor időnként felzaklat egy s más, mert érzem a dühöt. Furcsán, ambivalensen működöm. Ma 'Csernusék' sémadrámán a képembe tolták a valóságot (mindenkiébe a sajátját), nem volt lehetőség eldugni, alibiket gyártani, stb. és ez eltalált, elöntött a düh és keserűség. Erre mások is sírni kezdtek, a rajtam kívül 3 srác közül is ketten, ami nem tudom hogy szimpla empátia volt-e, vagy magukra és a sorsukra ismertek, aztán betalált nekik a felismerés. Mindenki 'előadásánál' így reagált a csapat jórésze (én a kevés kivételhez tartoztam, de attól függetlenül, hogy nem sírok ilyen helyzetekben, együtt tudok érezni). Amikor a megküzdési módoknál ki kellett rakni a ránk leginkább jellemzőeket, mindet kiraktam.
'Csernus" azt mondta, hogy egy összefüggő segélykiáltás vagyok, amire süket a környezetem (másnak is mondta). Szerinte a betegségek is a kommunikációs nyelvemhez tartoznak, mivel ha pszichésen fosul vagyok, belobbannak a kórságok. Azért jönnek a 'rohamok', mert nagyon telítődve vagyok dühvel és keserűséggel, amiket nem tudok kifejezni, így gyűlnek, aztán amikor elfogy a kapacitás, vulkánszerűen kiokádja a pszichém, mint a lávát. Kifelejtettem a 'büntető hangos' részt, ami még a megküzdési stratégiák előtt volt. Azokat a szülői elvárásokat, verbális bántalmazásokat, degradálásokat, erős kijelentéseket mondta, amiket elmeséltem és amik 'kísértenek', meg amiket a mai napig hallgatok otthon. Megszégyenülést, keserűséget, meg tehetetlen dühöt éreztem. Meg kellett védenem magam a 'kritikus hanggal' szemben, de az ún. tanult tehetetlenség lebénított, ahogy anno a való életben is. Csak egy idő után tudtam reagálni, amikor a bénultság elengedett. Ebből kiderült, hogy a gyerek rész önvédelmi eszközei fejletlenek, alig vannak határai, így szinte bárki átgázolhat rajta, de mást meg tud védeni, ahogy meg is tettem mindig gyerekként (is), meg amikor 'Csernus' megkérdezte, hogy mi lenne, ha a fogadott Tesóm ülne a széken és őt bántanák, akkor mondtam, hogy nem hagynám. A 'felnőtt részem' meg tudja védeni magát is, mást is.
A 'büntető hangnál' ordibálnom kellett szembeszállva vele, mire a többiek maguktól felálltak a hátam mögé és ők is kiabáltak, káromkodtak. Utána volt az, hogy engedett a bénultság és felszínre került a dühöm. Miután kiraktam a megküzdési módoknál az összeset, ki kellett cserélnem azokat egészséges megküzdésekre. Miután kicseréltem (ráírtam az előzőekre a papíron), el kellett volna húznom a széken ülő 3 embert a szoba másik végébe székestől, de a ketyegőm beintett az első után, szóval nem kellett megcsinálnom, csak úgy vették, hogy megtettem, ezzel jelképesen megszüntettem a régi, rossz módokat. Azután jött a feloldás (mindenkinek személyreszabottan), Ehhez nálam - mivel tele vagyok dühvel és keserűséggel - a bokszzsákot használták, meg a káromkodós beolvasás lehetőségét fateromnak is, Lacinak is. Biztatott mindenki, a dokik is. A bagázs nagyrésze 'rohamot' kapott a saját előadása alatt (én azon kevés kivételbe tartoztam megint, aki nem). Azt mondták a dokik, hogy az egy ún. stresszsírás és az árt, nem könnyebbíti meg az embert (akkor már vágom mér' nem), tisztulósnak kéne lennie, ami megkönnyebbülést hoz. Nem tudom milyen az, mondjuk a stresszessel sincs nagy kapcsolatom, mert nem borulok ki gyakran annak ellenére, hogy instabil vagyok. Van olyan időszak, de nem az a jellemző. Utána megkérdezték mit érzek, mire mondtam, hogy zaklatottságot és dühöt. Ezután jött egy záró körbeszélgetés arról, hogy a többi résztvevőnek milyen érzés volt a főszereplő - jelen esetben én - történetét és reakcióit látni, hallani, aztán lekerekítettük a dolgokat. Mindenkinél így ment minden, csak a sztorik, a kiborulás mértéke (többeké durva volt) és a feloldás módja tértek el. Már csak 2 napot leszünk itt, mert 7.-én megyünk haza. Várom is, meg nem is. Csak az állataim miatt várom, meg mégiscsak a megszokott közegben leszek. Pacsi a szervezetemnek, hogy kitartott és nem kellett félbeszakítanom a terápiát. Vannak ugyan rosszullétek, de nem olyan durvák és nem kényszerítenek nonstop ágyba. Remélem otthon is ezen a szinten leszek, mert lesz dolgom.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: