Szerencse...
2015. május 17.
... ha reggelre mindent megbán,... legalábbis nem mondja tovább a szitkait, amit az éjszaka elég hangosan kinyilvánított, de eddigre már nyoma sincs benne legalább az indulatnak, a kirohanásainak...
Az hogy én eközben mit élek át, más kérdés... Hajnali három órától...
Szokom, mint ahogy annyi éven át...
Tűröm..., mert mindig arra gondolok, ez az utolsó, soha többet...
Muszáj, mert rajtam kívül ezt senki sem bírná ki...
Anyja vagyok!
Szerintem ő maga is belefárad a tombolásaiba, - hogy megbánná, az kizárt, tapasztaltam egynehányszor. Arra vagy rájön magától, hogy ennek az égvilágon semmi értelme nincs, csak magát teszi még jobban tönkre, húzza fel..., engem sem hat már meg...
Korábban tettem kísérleteket, de kár minden szóért, mert hiszen, ha rájön a "dili", semmivel sem lehet őt lecsillapítani, meggyőzni,... hiába minden ész érvem, a beszélgetések leperegnek róla, "mások pihenni szeretnének" szándék felemlegetése, minden intelem, hiábavaló... Ilyenkor semmi a világon nem számít, csak az ő sérelmeit hajtogatja egyre... Nem érdekli, csak olaj a tűzre, ha szóba hozom egyiket-másikat, hogy ők akkor mit szóljanak?...
Képtelen feldolgozni - érthető módon nekem sem sikerül benne feloldani - azt a feszültséget, ami benne rekedt évek során, egyszer vagy többször ért a múltból hozott sérelmeket, bántásokat...
Valahol megértem őt,... mert mit is? Hogyan tehetném ezt számára világossá, érthetővé? Hiszen ő még annyira sem tud segíteni magán, mint jómagam... Mások se segítettek, amikor hozzájuk fordultam, de még egy szakember sem, akinek ez lett volna a dolga, kötelessége, mert se eszköze, se lehetősége, se semmije nem volt adott pillanatban, az éjszaka kellős közepén, de még annyi türelme sem, mint nekem..., valami nyugtató folyadékon kívül, amit azért benyeletett vele... - hozzáteszem - nekem sem ártott volna akkor egy csepp, de ez eszébe sem jutott a "szakembernek"...
Neki, akinek annyi se jutott, hogy időnként kikapcsolódjon, elmenjen valahová, ha kell, mindegy hová, csak el, mennél távolabb... amikor egyedül, nélkülem egy lépést sem tesz? Őt nem érdekli mások nyomora, ha a sajátján sem tud túljutni... Ördögi kör ez és nekem nem szabad ebbe belefáradni...
Nem... Egy ilyen problémás felnőtt gyerekkel még egy anya sem tud megbirkózni, egyedül a tolerancia, a megértés, a tűrőképesség, ha segíthet adott pillanatban... A szerencse, ha nem állandósul ez, és csak a következő kirohanásig kell kibírni...
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon nehéz helyzetben vagy, Éva, ez mindnyájan tudjuk.Elég nehéz ezt tehetetlenül tudomásul venni...Nem tudom, fordultál-e egy igazán hozzáértő orvoshoz, mert ilyen esetben vannak gyógyszerek, amit állandóan szednie kellene. Őszinte leszek, előfordulhat-Isten ne adja,-hogy egy nagyobb kirohanása végzetes is lehet. Éjjel,nappal figyelned kell. Nem is tudom, hogy bírod ki, a bátorító szavak sem segítenek már a szenvedéseken. Szomorú, hogy ilyen sors jutott neked, nem vígasz, de majd mindenkinek vannak sötét árnyai. Csak nem egyforma nagyok...Kitartást, gondolatban ölellek!
Puszi
Azt kérdezed, fordultam e szakemberhez... Igen, de mihaszna... A nyugtatón kívül, amit magam sem tolerálok, nincs hozzá szívem... 5 perc, amit szántak rá... Azóta megrendült a bizalmam egy állítólag jó nevű szakember hozzáállása láttán...
A magam módján, józan paraszti ésszel, minden tudomány híján teszem a dolgom, mint anya... és próbálom megmagyarázni a körülötte történteket a múltban, a jelenben... Vagy megérti, vagy nem...
Tudom, hogy megértesz... Néha muszáj leírni... arra ébredni reggel korán, mint ma pl. hogy tegnap még ígérte, hogy "viselkedik", nem nekem, a sógoromnak... Eddig tartott. Ma reggel félhatkor tombolt. Mi ez? Ha nem tudatos... esetleg "műbalhé", hogy figyeljenek rá... No, de kora reggel?
Még azt is felhozza kitörései alkalmával, hogy nem vagyok még anyának se jó... nem fogom azt tenni vele, amit akarok..., mit akarok? Tíz lépés az orvosi rendelő, azt sem hajlandó önként megtenni... és csak a vérnyomását mérik, mert magas... Ezt is csak azóta, hogy megszúrta az injét egy csont szilánk... annak már nincs baja, az Antibi... segített... de kértem, hogy mérjék meg a vérnyomását... Hát most ennek iszom a levét!... De nagyon keserű...
Puszi
Évám!
Érzem a soraid mögött a fájdalmat,a közös szenvedést.Nem egy emberes feladat lenne ez,mégis így alakult.Erős lélek kell hozzá,hogy kibírd,kibírjátok mindketten.Hullámhegyek-hullámvölgyek.Tudd,hogy ha tehetném átölelnélek bátorítóan és megszorítanám a kezed.
Puszi
Köszi
Érzem a soraid mögött a fájdalmat,a közös szenvedést.Nem egy emberes feladat lenne ez,mégis így alakult.Erős lélek kell hozzá,hogy kibírd,kibírjátok mindketten.Hullámhegyek-hullámvölgyek.Tudd,hogy ha tehetném átölelnélek bátorítóan és megszorítanám a kezed.
Puszi
és akkor térjek már rá a szűk környezetemre, ahová leteszem a szörnyecskéimet, gondolva arra, hátha valakinek ennyi év után van valami ötlete, végülis ez egy közösség lenne... nem igazán veszem észre, azon az egy-két emberen kívül, hogy bárkit is érdekelne a másik nyomora...