Szívultrahang, trafó és javulás

2022. november 16.

Vissza a naplóhoz

2022. február 16.-i jegyzet:

Tegnapelőtt megkaptam a vért, két egységet. Aznap már mozgékonyabb voltam, de rámszóltak, hogy irány az ágy. Olyan sokat azért nem nyüzsögtem, tekintve, hogy terhelés nélkül is nehezen kapok levegőt és köhécselek, mert a vizenyő itt tanyázik a mellkasomban, de remélhetőleg most is elég lesz rá a gyógyszer. Fekve méginkább fulladok, szóval félig ülve alszom, már ha alvásnak lehet nevezni, amit összehozok. Napokig kettős front volt, ma ugyan nincs, de szarul vagyok, viszont vasárnap volt az utolsó roham. Szombat volt 6.-a óta az első rohammentes nap, nem voltam annyira gyenge sem, enni is tudtam és azóta is tudok, persze keveset, de kezdésnek jó. Még befigyel a hányinger, de már nem folyamatos és nem erős. Annyian vártak ultrahangra, mint az oroszok, de nem rohamoztam a várakozás alatt sem, remélem ezzel vége egy időre az efféle buliknak. Frontokkor nyilván továbbra is lesznek, de nekem már elég, ha nem mindennapos, meg ha nem felejt el megint elmúlni. :-D
Az ultrahangot végző doki nem volt túl közlékeny, de amit kérdeztem, arra válaszolt. Megerősítette, hogy nagyobb a szívem, aminek ezúttal az okát is megtudtam, mert a múltkor elfelejtettem megkérdezni. Mindent elfelejtek. -.- A szívem növekedésével arányosan zsugorodik az agyam. :-D Attól van a megnagyobbodás, hogy évek óta megterhelésnek van kitéve, egyrészt ugye gyárilag szarok testszerte az ereim, amikre a Raynaud rátett/rátesz és ahogy az idő halad, egyreinkább küzdenie kell a szívemnek, hogy fenntartsa a keringést, másrészt vannak magával a szívvel is problémák; a bal oldala nem jól működik, a koszorúér görcsei miatt - és ezért az elégtelen keringés miatt - károsodott a szívizom és a szinuszcsomó (utóbbiból következik a tachycardia és a pitvarfibrilláció, meg hogy képes egyik pillanatban 120-at ütni, a következőben meg leesik mondjuk 70-re a pulzus és ugyanígy vissza is tud ugrani, vagy kihagy, netán duplákat üt, magyarul teljesen össze-vissza kalimpál időnként), blokk van a bal Tawara-szárban (ez szorosan kapcsolódik előbbihez, ugyanis állítólag ezek a szárak viszik a szinuszcsomó által küldött jelet a szív többi részébe, magyarul a szinuszból érkező ritmust vezetik el, ha jól értettem, viszont nálam a két szárból (jobb-bal) a bal blokkolva van, ezért azon az oldalon késve érkezik az ingerület, ami szintén ritmuszavart okoz és állítólag fennáll miatta a teljes pitvar-kamrai blokk veszélye is. Én nem tudom olyan jól elmagyarázni a dolgokat, mint a doki. Kétszer annyit dolgozik a szívem, mint normális esetben kellene, ettől gyengült meg (a szívizomkárosodás sem használ a teljesítménynek) és ettől vált nagyobbá, ezek pedig akadályozzák abban, hogy rendesen pumpálja a vért (EF 45% - ez mutatja a teljesítményt -, a normális állítólag 50-65% lenne a doki szerint), ami azért is gáz, mert mint mondtam, úgy tudja nagynehezen fenntartani a keringésemet, hogy duplán dolgozik, de romló teljesítménnyel idővel nem fogja tudni. A szar keringés tönkrecseszte a szívemet, viszont egy károsodott szív nem tud rendesen vért keringetni. Ördögi kör. Hülye humora van a sorsnak. Mindenhogy cumi van. 3 hét múlva kontroll ultrahang. Nem kesergek most sem, mert nincs értelme. Nyilván dühítő és sok(k), de attól sem volna jobb, ha hagynám magam letargiába esni, meg nem keseríteni szoktak a szar hírek, hanem dühíteni, de azt rohadtul. Tele vagyok dühvel, de nem engedek neki teret, mert azt az energiát fordíthatom arra is, hogy küzdjek és ezzel némiképp' beintsek a kórságnak. Felfogom, hogy gáz van, de a kesergés, meg a panaszkodás semmit nem oldana meg. Nem mondom, hogy nem volna jó kimondani bizonyos gondolatokat, de a család ugye olyan, amilyen, viszont nem is lenne fair átrakni más nyakába a terhet azért, hogy nekem könnyebb legyen. Úgysem lesz az, mert ezt nem tudja senki átvenni, de ne is vegye, mert el kell bírnom, meg nem véletlenül kaptam, ezért nekem kell elvinni. Isten tudja az okát, meg látja mi van bennem és Ő erőt fog adni, hogy elvigyem, meg félnem sincs mitől, mert az út végén Ő fog várni. Majd! Biztos, hogy van még sok idő, különben 6.-án sem vezette volna a Dokik kezét és nekem sem adott volna erőt, most sem javulgatnék. Mindig feltölt fizikai és lelkierővel, most is sokat érzek magamban utóbbiból, csak előbbinek is fel kell zárkóznia. Egyfelől itt vannak a fentebb említett gondolatok és aggodalmak, másfelől viszont olyan, mintha ehhez az egészhez semmi közöm nem volna, nem velem történne. Tudom mi van, de érzelmileg nem vagyok benne és nem is voltam. Lehet, hogy tényleg gáz van velem pszichésen, mert megkaptam már, hogy nem normális ez a sztoikus nyugalom. Lehet, hogy nem az, de ennek is van egy pozitív oldala; amíg pszichésen egyben vagyok, meg amíg fejben nem vagyok beteg, addig a fizikumom is küzdeni fog. Ezt a Dokim is mondta. (Ámen!) Persze lehet, hogy egyszer minden rám fog omlani és összezúz. Mindegy, az számít, ami most van.
Szombaton először tudtam úgy enni, hogy nem kellett erőltetni és utána nem voltam rosszul, az ízek is közelebb jártak a valósághoz. Nemcsak hányingerem van alapból is - a kajáktól meg főleg -, de még ocsmány íze, vagy utóíze is van majd' mindennek. Megint savanyúnak, keserűnek, mosogatószerízűnek, vagy penészesnek érzek csomó mindent. Persze eszem, mert felfogom, hogy csak az érzékelésem csal, de a hányinger miatt nem mindig megy, mert olyankor még a jó ízektől is fokozódik, szombaton viszont alig volt hányingerem, volt hogy elmúlt, így kihasználtam és kajáltam, amennyi belém fért (nem volt nagy adag, de az addigiakhoz képest igen). Azóta is sikerül kisebb adagokat leküldeni, már meg is kívánok dolgokat, úgyhogy remélem egyre jobb lesz ezen a téren is a helyzet, mert már nincs honnan fogyni - nem mintha eddig lett volna. Remélem ezután az időszak után is nyugtom lesz egy darabig.

A bejegyzést írta: Arnold91