Tali
2011. szeptember 25.
- Meg ne merd írni! - szólt utánam, de tudom, hogy úgysem gondolta komolyan. Mert ő ilyen. Na, nem komolytalan, csak ilyen az egész személyisége. Ha nem tudnád, hát Nem Tomról beszélek, ugyanis tegnap volt szerencsém összefutni vele. Persze, nem véletlenül, mert azért ilyen véletlenek mégsem nincsenek. Pest nem olyan kicsi város. Pláne, hogy csak úgy felutazok a világ végéről, egy olyan városból, ahol már az irányítószám is ötjegyű (szerinte) a nagy Budapestre és a Keletiben azonnal belebotlom. Meg volt ez előre dumálva. Megjegyzem, simán elmentünk egymás mellett. Ő újságot olvasott, én meg egy kicsi, és molett férfiembert kerestem elszántan, ennek ellenére ... de hát ez van. Soha nem azt kapod, amit vársz.
Nagyon jól elbeszélgettünk. Ültünk a nyócker egy napsütötte padján és Ő beszélt, én meg hallgattam. Aztán úgy 10 percenként hozzám fordult, hogy most én jövök, mongyak már valami értelmeset, de persze ez közel sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Sebaj! Jön még kutyára szalonna :-)
Az a bizonyos eset, a végén esett. Már, amit nem szabad megírnom, de én önfejű vagyok, hát elmesélem. A cél előtt eltévedtünk. Nem Tom, a kedves, megszólított egy idős nénit útbaigazítást kérve.
A legjobb modorát vette fel, így a válasz is ennek megfelelően kedves volt. A keresett utca a szomszédban. (hol másutt lehetne?)
- Nyelv vizsgázni mennek ? - így a néni.
- Igen - válaszolt kapásból Nem Tom.(egy fenét! csak a cél abban a bizonyos utcában volt - Rigó utca)
- Biztos sikerül!- folytatta a nénike
- Reméljük.- ez újra Nem Tom
- Biztos, csak magára néznek, látják milyen öreg és megadják- szólt a néni kedvesen, belőlünk meg szinte kirobbant a nevetés.
Ja, és Nem Tomból azonnal előjött a "meg ne merd írni", de úgyis tudom, hogy megbocsájt, mert ő ilyen :-)
A bejegyzést írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
Postáska!
Ha tudtam volna, hogy ott laksz, biztosan szóltam volna :-) Amúgy is kereslek majd, szakmai ügyben :-)
Jelentkezem, ha legközelebb megyek és bepótoljuk a kávét is és a sütit is :-)
Nurse
Szakmai ügyben? Oké, ha tudok, segítek.
Postáska
Nurse,
te itt jártál nálunk a nyóckerben?? Hát m'ér nem szóltál?
Tomot is előveszem emiatt :P
Mikor jössz megint? Kávé, süti, miegyéb?
Postáska
Ha tudtam volna, hogy ott laksz, biztosan szóltam volna :-) Amúgy is kereslek majd, szakmai ügyben :-)
Jelentkezem, ha legközelebb megyek és bepótoljuk a kávét is és a sütit is :-)
Nurse
Természetesen barátira gondoltam én is. :) Csiripelték a madarak. :)
Az örömöm a kacajotoknak szólt, az igaz barátságok őszinteségének.
Lám, az ilyenek túllépnek a határokon, és itt nem országhatárokra gondolok.
Tudjuk, hogy Tomra mindig lehet számítani, a falakon kívül is. Ahogy Könyvtündérre, és Kósza Látomásra is. Az őszinte barátság ilyenkor is él tovább, mikor a műsornak vége, és legördül a függöny. :)
Zsöti
Ha másért nem is ezekért az őszinte barátságokért.
Nekem is csiripeltem ám azok a madarak :-)
Nörszi
te itt jártál nálunk a nyóckerben?? Hát m'ér nem szóltál?
Tomot is előveszem emiatt :P
Mikor jössz megint? Kávé, süti, miegyéb?
Postáska
Nagy puszik Orsolya
Az volt, de tényleg! - a nénike
Baráti találkozó volt Zsöti! :-)
Nörszi
Az örömöm a kacajotoknak szólt, az igaz barátságok őszinteségének.
Lám, az ilyenek túllépnek a határokon, és itt nem országhatárokra gondolok.
Tudjuk, hogy Tomra mindig lehet számítani, a falakon kívül is. Ahogy Könyvtündérre, és Kósza Látomásra is. Az őszinte barátság ilyenkor is él tovább, mikor a műsornak vége, és legördül a függöny. :)
Zsöti
Ezek már csak ilyenek Bianka :-)
Bár, nincs jelentősége:-)
:-)
Mostakkorsemmi :-)
Volt egy jó napom :-)
Orsolya
Szia Nurse! Én csak egy mosolyt küldök neked a többit fogod tudni:):):):):)
Puszik Orsolya
Juj ez jó:D
/Am. nem.
Sajnos.
A vizsgáztatók nem kímélnek senkit:(./
Bár, nincs jelentősége:-)
:-)
Kedves nénike lehetett. :)
A széles mosoly itt is megvan. :)) Örülök Nektek. :)
Zsöti
Baráti találkozó volt Zsöti! :-)
Nörszi
Namostakkormivan???
Volt egy jó napom :-)
A széles mosoly itt is megvan. :)) Örülök Nektek. :)
Zsöti
/Am. nem.
Sajnos.
A vizsgáztatók nem kímélnek senkit:(./
Puszik Orsolya