Tartós barátság

2013. december 22.

Vissza a naplóhoz

Ismeritek a mondás, mely szerint a tartós barátság alapja a pontos elszámolás.

Anno, amikor 14 évesen kollégiumba költöztem, vittem magammal az otthonról hozott tartást, azaz, amit az ember megígér, azt be kell tartania.
Tudom, most azt mondod, azóta eltelt 47 év, és ez igaz.

Nagyszüleim földjei után kapott kárpótlási jegyen földet vettek a szüleim, egészen pontosan hét és fél hektárt, melynek megművelése, trágyázása, stb. többe került, mint amennyi termett rajta, s még akkor nem volt ennyi EU-s pénz a földek után, ezért bérbe adták a szüleim, melyről szerződés köttetett, és a földhivatalban is bejegyezték a használót. Míg tartottak csirkét a szüleim, addig természetben kapták a bérleti díjat, búzában és kukoricában, azt követően pedig a termény az árát.

Lassan itt a karácsony, ám a bérlő, aki meglehetősen nagy földterületen gazdálkodik, még nem hozta a bérleti díjat. Nem régen emlegette Anyukám, hogy majd hozzák már a termény árát.

Nem hozták.

Találkoztam a bérlőnk feleségével a postán, mert csekket mindenkinek kell befizetni, ám az asszonyka úgy tett, mintha meg sem ismert volna.

Ma erőt vettem magamon és felhívtam, hogy restellem, de lehet, hogy nem talált otthon, amikor itt járt. De nem járt itt. Majd jön.

Oké, hogy nem kenyérre kell a kevés pénz, de akkor is!

Eddig abban a tévhitben leledztem, hogy a földijeim talpig becsületesek.

Hát, mit mondjak?

A nagyszüleim idejében, ha megállapodtak valamiben, kezet ráztak rá,
és azt mindkét fél betartotta. Ma már az írásos szerződés sem ér semmit.

Pedig igaz a mondás, mely szerint a tartós barátság alapja a pontos elszámolás.

Vagy ma már ez nem igaz?

A bejegyzést írta: Yolla