Tegnap este

2022. október 8.

Vissza a naplóhoz

2021. március 26.-i jegyzetem:

sikeresen hazaért a fater. Vigyorogva mondta, hogy végig nála volt a kulcsom, de csak akkor vette észre, amikor a Gabinál kipakolt a hátizsákjából. Mondom fasza, akkor keresgélhettem itthon. Gyorsan visszaszereztem, mielőtt újra elkeveri valahová, pláne hogy két hét múlva elvileg ismét utazik a Gabihoz. Azt mondta most béke volt, nem balhéztak. Küldött nekem egy fejhallgatót a Gabi. Pont jól jött, mert bár összeraktam a másikat, amire ráfeküdtem, nem százas, mert nem találom a forrasztópákát, azt' jobb híján szig'szalagot használtam, de kezd lazulni, szóval nem tartja össze rendesen a dolgokat. Fater meg vett nekem egy XL-es inget. :-D S-es a méretem... Ránézésre is látható, hogy kétszer beleférek, szóval nem tudom mi járt a fejében, amikor megvette. Miután már kétszer vett a lábamnál kisebb cipőt is, meg sem lepődöm. Nyilván értékelnem kéne a szándékot, de azzal cseszi el, hogy ezekből is látszik, mennyire felszínes, meg mennyire nincs képben semmilyen téren velem kapcsolatban. Remélem hamarosan jöhet az Öcsém. Már nagyon várom, hogy jókat dumáljunk, meg röhögjünk. Állandóan baromkodunk, meg húzzuk egymás agyát poénból. Jó volna, ha még az Alexszel is találkozhatna, mert kölcsönösen bírják egymást. Annyira megszerette a Gábort, hogy miután hazaköltözött, kereste és azóta is ha csengetnek nyüszít, mert azt hiszi az Öcsém jött, mivel míg itt lakott, mindig így várta haza. Napról-napra rosszabb az állapota, ezzel arányosan a stresszszintem is egyre nő. Már inkább csak fekszik, alig eszik, gyakran nyüszít és elég durván látszik már a testén is a rombolás, a gyógyszer továbbra sem hat. Itt az idő, nem szabad ezt húzni, úgyhogy ha megérkezik a pénz, hívni kell az orvost, hogy altassa el. Addig már csak napok vannak hátra, ami abból a szempontból jó, hogy nemsokáig szenved már, viszont abból a szempontból iszonyatos, hogy már csak ilyen kevés idő jut Neki az életben, így sem élt még sokat, meg nagy űrt fog hagyni. Ez igazságtalan, még csak 3 éves és egy nagyszerű kutya! Ha gyógyulást kérhetnék, azt Neki kérném, nem magamnak. Dühös vagyok és elkeseredett, de egyelőre egyben vagyok, bár ahogy fogy az idő és újra, meg újra a tudatomba férkőzik, hogy mi felé haladunk, egyre többször telepszik a torkomba egy szikla és nagyon kell erőlködnöm, hogy letuszkoljam. Remélem marad erőm az utolsó napra is, Ő egy higgadtan búcsúzó gazdát érdemel, nem olyat, akinek a síró arcát látja utoljára. Nem is értené szerencsétlen, hogy mi bajom van. A feszkót biztos ígyis fogja érezni, de igyekezni fogok a szokott módon viselkedni. Gyűlölöm az egész rohadt helyzetet. Befogom, mert nem ilyen posztot akartam, de ez kikívánkozott.

Sikerült a macskakennelt átvariálni, el tudtam szeparálni a két főkolompost, ma éjjel kiderül nyugi lesz-e és végre kialszom-e magam? Nappal szabadon vannak.

Vaklárma volt, nem robbantam le tartósan. Persze elég hamar beint a hátam-derekam, de rápihenésekkel működőképes vagyok. Ideje az enyhülésnek, begolyózom már a házban. Jó lesz kiülni a teraszra, meg tenni-venni kint, amennyit bírok és el lehet menni csavarogni is. Itt kb. semmilyen kikapcsolódási lehetőség nincs, de sokszor egy séta is jobb a semminél. Régen unalmasnak tartottam a sétát, mivel szabad és mobilis voltam, de azóta megbecsülöm.

A bejegyzést írta: Arnold91