Tus
2022. január 23.
Márta akkor már hónapok óta küzdött önmagával, amikor elhatározta, véget vet minden szenvedésének, majd meztelenre vetkőzve beállt a tus alá. A ruháit ösztönösen vetette le s dobálta a szennyestartó fedelére. A levetett darabokban megbújt testének jellegzetes illata. De nem vanillin, inkább fűszeres. Olyan fahéjas - féle. A kedvenc illata volt. Ilyen volt az ő kedvenc parfümjének illata. S milyen nagyon élvezte, amikor tesztelte a környezetét, hogy ő ugyan nem tudja a nevét. Soha senkinek el nem árulta volna! Hiszen ez volt titokzatosságának egyik fegyvere. Illet megfejteni. Szerinte.
Kecsesen belépett a kabinjába és magára zárta mindkét oldalt az ajtókat. Azok csendesen csukódtak, hogy mindent eltakarjanak. A kinti világ, ide be nem lásson! Megnyitotta a hideg vizet, mely zubogva ömlött testére. Mellbimbói tiltakozásképpen reflexszerűen égnek meredtek. Szíve hevesebben vert, mint bármikor. A vízcseppek szaladtak a lefolyó felé, előtte viszont Márta minden kis hajlatán megfordultak. Legtovább talán formás mellein időztek. Ott kezeivel besegített nekik, hogy ne tudjanak hirtelen leszökni. Gyenge női kezei felnyomták azt. A hideg víz megtette a dolgát. Ha elkerülhető volt, akkor nem használt melltartót. Ezzel tartotta formában, edzette izmait. Büszkén viselte báját. Mondjuk, volt is mit. Arcát csapkodták a cseppek. Szinte már libabőrös lett az egész teste, de szándékosan hagyta, hogy érezze a hideget. Kínzásnak is lehetne gondolni a tettét. De közel sem szabad ilyenekre gondolni! Márta szerette magát olyannyira, hogy ilyet meg sem tenne. Imádta az életet.
Amikor spontán élhette meg apró vágyait.
Amikor nem kellett álarca mögé bújnia.
Amikor önmaga lehetett, s amikor azt tette, amit a lelke is szeretett.
Amikor szivárványt látott szaggatottan az égen, egy délután.
Amikor ott ült melletted, és beszélt magáról,
amikor ott ült, és téged hallgatott, hogy mesélsz magadról.
Amikor szabad volt hangosan gondolkozni.
Amikor megérinthette a megérinthetetlennek hittet.
Amikor legyőzte félelmét a leküzdhetetlennek vélttel.
Mindig és mindenkor, ha ő nem volt ott.
Nem igazán szeretett fázni. Bár egyszer egy éjjelt eltöltött abban a fűtetlen szobában. Olyan erősnek hitte akkor még magát. Azóta minden megváltozott benne.
Most mindent ki akart veretni magáról, magából. Tenyerét a hegére helyezte, és forróság lett úrrá rajta, mert egy ismerős hang szólalt meg benne.
- Ettől féltél? Ez nem is csúnya. - képzelte és ölelte magát a hideg víz alatt. Szorította keresztbe két karját. Majd valami borzongás futott fel teljesen az agyáig. Lentről, egészen mélyről jött az érzés, még a füleiben is zsibongott a vér a gyönyörtől, amit ő még életében soha nem érzett érzésként élt meg. Combjai ösztönösen feszültek egymáshoz, és nyíltak meg ritmikusan lüktetve, dobálva farát a víz alatt. Két erős kéz tartotta fejét és az ujjak játszottak fülében feledhetetlenül. Kitörölhetetlenül nyomot hagyott benne az érzés. Fátyolos lett tekintete és torkát elkezdte kaparni valami. Majd erősen fojtogatta a fájdalom.
A hiány tud így fájni.
Keze nyúlt a csap felé, hogy enyhítse kínját. Langyosra vette kissé a vizet, s elmosolyodott. Elmosolyodott a gondolatán. Ezredik alkalommal próbálta ezt már. Most sem sikerült. Megint nem. Nem igazán értette, mert mindig olyan tudatosan hitte.
- A víz mindent levisz. Kiviszi a piszkot, de ami az ő lelkét nyomta az talán nem is az volt. Semmilyen víz nem vitte ki lelkéből a kínt, szívéből a fájdalmat. Szerelmes volt. Kegyetlenül vonzódott gondolatban valakihez. S az a Valaki, mit sem sejtett az ő kis magányos küzdelmeiről. Vívódásairól a mindennapokban. A ma esti harcáról a tus alatt, amit elvesztett ismét. S gondolta:
- Már meg sem kellene újból próbálni! Soha többé nem kellene küzdeni az érzései ellen! Soha többé.
Kilépett a kabinból, és kezével nem a törölköző felé nyúlt, hanem egy selyemkendővel eltakarta teste egy részét és belépett a nagy tükre elé emelt fővel. Majd kacéran elmosolyodott, s szemét lehunyta rejtelmesen. Képzelete repítette az időbe. Vitte, vitte, vitte! Az összes idegszála azon dolgozott tudatosan, hogy mosolyogjon. Mártának jól állt, ha mosolygott. Volt egyszer valaki, aki szerette azt.
- Laura -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.