Ugyanaz

2022. május 18.

Vissza a naplóhoz

2018. május 8.-i jegyzet:

kezd kibontakozni, ami 2012-ben történt. Most sem látom a kiutat, pedig pont most nagyon kellene tudnom gondolkodni és nagyon erősnek kellene lennem. Ki kell törnöm, mert baj lesz, de hogyan tegyem? Nem tudok dolgozni, viszont így nincs elég pénzem, pénz nélkül pedig nem tudok elindulni, meg segítségem sincs. Itt állok a semmi közepén és csak folyik el az életem. Mást sem csinálok, mint nyelem a sok szart, mióta az eszemet tudom, meg amiben apám mellett részem van, közben küzdök az életemért minden értelemben - egy olyan életért, aminek nincs értelme, mert semmire sem vittem és mert itt fuldoklom egy csapdában -, elfáradtam. Mostanra mindent tisztán látok és ez elvette a reményt, pedig optimista vagyok, mindig hiszem a dolgok jó végét, keresem/meglátom a jó oldalukat, de most csak a mélység tátong előttem, nem találok kerülőutat. Felemésztenek az egyforma, kiszolgáltatott, szerepjátékkal (amit játszanom kell, meg amit a 'család' is játszik, csak ők másfélét) átitatott mindennapok, a sehová sem tartozás. Összeraktam a morzsákból az egészet, a végeredmény pedig elkeserítő, jobb volt amíg nem kirakóztam. Ez nem család és ez nem élet. Ilyen fosul már régen éreztem magamat. Kifelé nem mutatok semmit, de lassan nyilvánvaló lesz, mert fáradok és megint le fog szakadni az álarcom. Zsong a fejem, csomó mindent tudnék mondani, mégsem megy, mert izzik az agyam a sokmindentől.

Ami bekattintott:
Apám megint belenyomott minket nyakig a szarba és elegem lett, hogy ebből áll az én életem is, holott itt vagyok fiatalon és élnem kellene, ehelyett rá vagyok utalva egy olyan emberre, aki apa létére leszar, aki rángat bele a fosba, amit azzal ért el, hogy nem ért el semmit, mert lusta dolgozni, pedig szakács lévén jól kereshetne és inkább évek óta vergődik és még sorolhatnám. Itt vegetálok mellette, meg nyelem a hülyeségeit, úgy élek kényszerből, ahogy ő él. Évek óta keresem a kiutat, de nincs, pénz és segítség nélkül nincs! Ezekre ráébredni kemény volt, bár a remény mindig itt van bennem, mert nem tudom és nem akarom feladni, hiszem, hogy mégis van kijárata ennek a szűk csapdának, csak bátorság és mégtöbb agyalás kell ahhoz, hogy lépni tudjak. Nem ehetem forrón a kását, mert ha ész nélkül menekülni kezdek, abból jó nem sülhet ki, csak nem marad józan eszem lassan. Nagyon meg kell gondolni és tervezni mindent, mert a semmibe nem léphetek ki. Nem véletlenül viselem el évek óta ezt a poklot inkább, a hajléktalanságnál és a halálnál ez is jobb egy fél fokkal, viszont hosszútávon ez is kinyír és már közeledem a táv végéhez.

Apám mindenkivel összeveszik, neki semmi nem jó, mindenen szőrözik, stb., 2,5 hónapja költözünk... Költözhettünk volna kb. 2 hete is, az Ildi elintézte, de az öregemnek nem felelt meg, mert "ő nem cigánykodik át a fél városon utánfutóval". Kb. 500 méterre van a házunk, nem kellett volna a "fél várost" átszelni. Ma vagyunk itt 3 hónapja, mert még mindig nem felelt meg neki senki, de pattog, hogy még mindig itt vagyunk. Fárasztó! Először azt a palit akarták az Ildiék, akivel költöztünk, de mivel károkat okozott, nem akarta a fater, hogy vele kelljen menni. Keresgélt fuvarost, de nem talált senkit, már egy újabb hónap eltelt, végül ráfanyalodtunk arra a pasasra, beszélt vele és úgy volt, hogy pár nap múlva felpakolunk. Buktuk, mert nem volt pakolója. Az öregem megint panaszkodott egy sort az Ildiéknek, majd kb. egy héttel később szólt az Ildi, hogy van, aki elfuvaroz bennünket személyautó+utánfutóval. Apám tajtékzott, hogy ő úgy nem, meg ha esik az eső megáznak a cuccok, stb. Az Ildi berágott (joggal, mert a férje házában vagyunk, akivel szarul állnak, nyilván nem akart miattunk is veszekedni vele, meg apám folyton sipákol, erre szerez neki kocsit és nem kell) és azt mondta, hogy akkor oldja meg ahogy akarja, vigyük a hátunkon a holmikat. A legjobb, hogy mindezt úgy utasította vissza, hogy tudja; ha a Jani berág, vagy kidobja az Ildi, akkor kivág minket innen. Itt nyikorog nekem, hogy igyekezni kéne átköltözni, nehogy a Janiék összevesszenek megint és kivágjon minket (mivel akkor hazaköltözik), de közben válogat a fuvarozási módszerek között. Nyugágy kell hozzá! Visszautasította tehát az Ildi által szerzett fuvart és megint azzal a Péterrel szervezkedik, de pakolók még mindig nincsenek. Ezen múlik, az idő meg megy. Megmondtam neki, hogy ne panaszkodjon, mert ott volt a lehetőség, csak neki nem felelt meg, akkor egye a főztjét. Persze oltva lettem egyből, az igazság mindig nagyon kényelmetlen a számára. Nem ezen akadtam ki, csak ez is lényeges abból a szempontból, hogy egy káosz az életünk, meg hogy mindenkivel összeveszik és mindenen szőrözik, bonyolít mindent. Amin a lavina indult, az a házfelújítás. Kiment egy csomó pénz a házra+ügyvédre+ideköltözésre, de ő fogta és szétgányoltatta a fürdőszobát, mert "ő nem ül bele más kádjába, meg tusolót akar". Jó vicc. Egyrészt ő semmilyen kádba nem ül, mert nincs jóban a tisztálkodás semmilyen formájával, másrészt ki kell sósavazni és steril lesz, ennyi, harmadrészt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, meg plusz kiadásokba verjük magunkat. Lehet új fürdőt csinálni, meg variálgatni a helyiségek funkcióját, de nem akkor, amikor örülünk, hogy lyuk van a seggünkön. Másnak fürdőszobája sincs (itt a Janinál sincs, lavórból fürdök itt is (ő elvétve)), szóval örülnie kellett volna annak, ami volt a házban. 2 éve lavórban fürdök, mert ugye már az előző házban sem lehetett fürdeni, mivel a bojler rossz volt, szóval örültem, hogy végre nem lesz olyan macerás, mert nálunk lesz kád, meg minden, de megint csak álmodtam a normális körülményekről. Én legalább tisztálkodom így is. Most se' kád, se' mosdó, se' wc nincs bent, a talaj is fel van törve, mert a csöveket elkezdte lerakni a Jani. Nincs most fürdőszoba és ismerem a formánkat, hogy nálunk mindig valami beüt, meg lassan halad és nem akarok még 2 évet lavórozni, meg a rakományt is hová tesszük? Még kerti pottyantós sincs, hogy jobb híján oda. Elmebeteg ötlet volt ebbe pont most belevágni! A fenéért nem tudott várni, amíg átköltözünk és anyagilag is visszaállunk?! Víz sincs bent most, bár van kút, majd abból fürdök, stb., inni és főzni meg veszünk palackos vizet, azt mondja. Mosni sem tudunk majd megint, csak kézzel. Ezek már eleve feszültté tesznek, mert megint ki tudja meddig csövezünk kb., meg kínlódunk és nem élünk végre normálisan, de tegnap összeveszett a Janival. Mondtam neki, hogy fasza lesz, ha berág végleg, meg az Ildivel is szétmennek és itthagy minket fürdőszoba és ivóvíz nélkül. Azt mondja az öregem, hogy leszarja, hív mást. Mondom persze, mikor nincs pénz most sem a szükséges cuccokra + a Jani munkadíjára, pedig olcsóbban csinálja, mint másoknak, akkor szerinted egy idegen szakit hogyan fogsz kifizetni?! Meggondolatlanul belekezd dolgokba és halmozza a fost. Nekem ez nem kell, belehülyülök ebbe a rendezetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan, megalázóan igénytelen ("nekünk minden mindegy és minden megfelel") életformába. Eddig bírtam elviselni, ebben benne volt egy bizonyos mértékű 'boldog tudatlanság' is, de már tiszta minden és így nem megy tovább. Már teljesen tiszta, hogy a semmibe születtem és a semmibe is halok bele, ha nem tiplizek le, de mindig itt akadok el, hiszen miből és hová? Örököltem a 'nagyanyám' házából részt, amit kifizettek nekem, mert el lett adva a ház és ~ 220.000 forint ütötte a markomat, ami 6 éve még valamivel jobb pénz volt, arra mindenképp' jó lett volna, hogy félretéve gyűljön nekem és valamivel el tudjak indulni a szaros életemben valamerre, de 'természetesen' fel kellett élni - úgy, hogy alig láttam belőle valamit, kaptam egy mobiltelefont és csókolom, a többi nem tudom hol landolt - mert dolgozni akkor sem akart. Belefáradtam, hogy sehová nem haladok, mert a pénzem és az életem is az ő kezében van. Veszekedtek tegnap a Janival, mi meg az Ildivel kint álltunk a teraszon és elkezdett velem beszélgetni. Csoda. Igaz, hogy szarról, de legalább hozzámszólt végre és mondott olyanokat is, amiktől majdnem elbőgtem magam, mert ezek szerint látja, hogy milyen az apám és még ha nem is tud, meg akar segíteni, akkor is legalább valaki látja rajtam kívül. Ő is mondta, hogy csak visz bele mindenbe, nincs semmink, meg hogy cigi + kávé az legyen, a kaja nem fontos, stb. és hogy sajnál, hogy évek óta ki vagyok téve ennek a tömény szarnak. Itt volt az, hogy odébbmentem, mert már bekönnyeztem azon, hogy látja a valóságot, mivel szerintem senki nem látja a máztól, amit apám ráfest mindenre. Mikor sikerült a torkomban keletkezett gombócot letuszkolni, visszamentem beszélgetni. Mondta az Ildi, hogy nagyon sokmindent meg tudna mondani az apámnak. Mondom én is, meg lelécelnék már innen, de nem tudok, főleg most, hogy már felügyelet nélkül nem is élhetek. Azon is kiakadt, hogy 3 napja nem ettünk volna, ha nem tudunk hamis kajákat összeütni. (Tegnap délután végre jött pénz.) Azt is mondta, hogy hogy' lehet az, hogy sosincs pénzünk, főleg hogy a Gabi a 'pénzeszsák'? Mondom ez jó kérdés, pedig én is az vagyok, bár nekem annyi nincs. Mondta azt is, hogy apám mindig okosabb mindenkinél, mindent jobban tud, mondom ja. Kérdezte, hogy miért az én nevemre kellett a házat megvenni? Nem mondhattam, hogy azért, mert apám nem akarja, hogy rátegyék a kezüket, ha meghal, szóval mondtam, hogy azért, mert azt akarja, hogy biztos helyem legyen, ha meghal (nem hazudtam végülis, mert ezt is mondta okként). Azt mondja az Ildi, hogy hiába lesz házam, ha nem élhetek egyedül. Mi lesz? Mondom azt mondta apám, hogy a Gabi biztos segít. Azt mondja az Ildi "persze, biztos..." Na ja, én is ezt mondtam. Nem fog senki a nyakába venni. Megvan a véleménye apámról. Mondta a Jani az Ildinek, hogy menjenek, úgyhogy elmentek. Az öregemnek is volt igaza a vitában, ugyanis a Jani úgy vásárolt cuccokat a fürdőhöz saját pénzén, hogy nem szólt, viszont benyújtotta a számlát és mondta apám, hogy ilyet ne csináljon, mert nem tudja követni a kiadásokat, meg nem tud annyit kifizetni. A 3 havi vízdíjat is egyszerre kérte el, pedig havonta könnyebb lett volna adni.
Tegnap odaadta az öregem, de így rosszabb, mert ~ 20 rongy kiment, pedig havonta 6 ezret könnyebb lett volna elvenni. Abban a Janinak van igaza, hogy alig halad a munka, mert hiányoznak anyagok, mivel nincs pénz. Elmentek, aztán az öregem nekem szapulta a Janit, én meg azon agyaltam, hogy ezt megint magának köszönheti, mivel ha nem vág bele a fürdőbe pénz nélkül, akkor nincs ez. Nem szóltam már semmit, csak hagytam, hogy mondja, mert éppen próbáltam megemészteni, hogy az Ildi belém mászott (nem haragszom, nem tudhatta, hogy gyenge pontom az apám, meg az életem), meg azt, hogy ott pattogott az öregem azon, amit ő csinált a meggondolatlan döntésével. Egész visszafelé úton (mert ez a házunknál zajlott) kattogtam, hogy milyen elcseszett az életem és merre törjek ki, hogy korrigálhassam legalább egy kicsit, vagy legalább ne menjek rá, meg nyeltem vissza a gombócot. Megérkeztünk a Jani házába, próbáltam terelni a figyelmemet, meg pihenni, mert az erőlködéstől már fájt a fejem, aztán az öregem kb. egy óra múlva visszament a házunkhoz locsolni. Egyre csak ment fel a vérnyomásom az erőlködéstől, aztán leszartam azt a magamnak tett fogadalmat, hogy nem leszek gyenge. Nem ér annyit, hogy agyvérzést kapjak, szóval elengedtem, ami egész idő alatt fojtogatott. Mindjárt nem akart szétrepedni a fejem, meg kicsit lejjebb is nyugodtam, szóval jobban megérte 2 perc gyengeség, mint tovább erőlködni és magamat mérgezni. Nem akarom azt, ami 2012-ben volt. Pszichiátria lett a vége a sorozatos éjszakai virrasztásnak (ha aludtam végre, akkor rémálmok boldogítottak), nem evésnek/vagy ettem, de gyakran visszaköszönt, dührohamoknak, önbántalmazásnak, bármikor jövő és intenzív sírásnak, szuicid gondolatoknak, kilátástalan jövőképnek, önkontroll hiányának. Egyelőre van önkontrollom, nincs önkárosítás (késztetés van, de a megvalósítást ~ 2 éve sikerül leküzdeni), nincsenek kiakadások, de megint alig alszom (ha igen, akkor megint rémálmokkal), nincs étvágyam, nagyon rossz gondolatok keringenek az agyamban és nem látom a kiutat. Nem jó arány.
Ez mind nem panasz, csak kiírtam magamból.

A bejegyzést írta: Arnold91