Vihar
2018. február 23.
Már szelet sem kell vetni a viharhoz, mert az immár önjáróvá vált.
Ma a postán jártam, csekket feladni. Sikerül kifognom azt a délelőtti időpontot, amikor a mi kis postánkon éppen csak ketten várakoztak előttem. Egyikük korombeli hölgy, aki a pár perces várakozási idő alatt is leült pihenni az egy szem székre. Jól tette. Addig matatott a ridiküljében, míg sikerült elővennie a befizetendő csekket és a pénzt, amiket rögvest elejtett. Pattant az előttem álló fiatalasszony. felvette azokat és a gazdája kezébe adta, aki azonnal felhívásnak vette, hogy végre beszélgethet valakivel. Vagy valakikkel. Előadta, hogyan sikerült abszolválnia reggel a mosást, miközben szédült, a közértben már nem jutott neki friss kifli, micsoda dolog ez, és egyáltalán, idős asszony létére már csak délelőtt mer közlekedni, mert akkor nincs esélye arra, hogy molesztálja egy migráns. Olyan komolyan mondta, hogy elnevettem magam, mire ő nagy komolyan rám nézett, és közölte velem, hogy ez igenis reális veszély. Megnyugtattam, hogy nem tartom valószínűnek, mert errefelé nem migránsok, de még csak egyszerű turisták sem járnak.
Hatnak a hírek.
A kereskedelmi csatornákon nem nézem a híradókat, mert azokban állandóan valamely erőszakos riportokkal sokkolják a nézőt, elütötte, megverte, meggyilkolta, megerőszakolta, s a nézők egy része azt hiszi, ez életük része, velünk is előfordulhat. Nincs kizárva, de lássuk be, csekély a valószínűsége.
Nem lehet állandó rettegésben élni. És nem is kell. Azért óvatosan közlekedjünk, ne menjünk át a piroson. És az sem baj, ha figyelünk egymásra és figyelmeztetjük társainkat, ha bajt látunk. És segítünk a bajba jutottakon.
De félni és rettegni nem kell.
A bejegyzést írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Puszi