Voltam tegnap

2022. október 12.

Vissza a naplóhoz

2021. április 20.-i jegyzetem:

a mókusnál. Máskor a fék automatikusan befog és csomó dolgot nem tudok kimondani, meg előadom ott is, hogy nincs olyan nagy gond, de mivel kifacsart az elmúlt időszak, így az önkontrollom már nem hat ki mindenre, szóval most nyíltabb voltam. Arra még kihat, hogy ne tegyek kárt magamban, ne mutassam ki a környezetemnek, hogy gáz van, valamint akármilyen dühös és ingerült vagyok, ne bántsak senkit a stílusommal, ne vetítsem ki másokra. Inkább adni igyekszem mindenkinek. Nagy volt a képem, miszerint nem érdekel már az sem, ha a doki látja a széthullásomat. Dehogynem érdekelt és mákom volt, mert az önkontroll még ezen a téren is működött. Igaz, tegnapelőtt távozott egy jóadag keserűség, szóval mire tegnap a dokihoz kerültem már nem volt kontrollálhatatlan bőghetnékem. Ma délután viszont megint kiakadtam, de totál, belázasodtam tőle és valamiért hőemelkedésem van azóta is, meg a migrén azóta is tart, pedig pótoltam a folyadékveszteséget, de úgyis alszom mindjárt. Jó hogy nem ma voltam a pszichodokinál, mert baromi égő lett volna, ha abban az állapotban lát. A fő ok az volt, hogy a fogadott Tesóm, aki család helyett a családom, a fater Alexszel való bánásmódja miatt rám is bepöccent és tiltott, holott nem engem kellene elítélnie, meg az időzítés sem szerencsés. Amit tudtam megtettem az Alexért! Egy csökönyös, nárcisztikus alaknak, akin nem lehet fogást találni és akire nem lehet hatni, hiába koptatja az ember a száját. Senki nem bír vele. Nyilván ha lett volna bármilyen módom megvédeni az Alexet, egyértelműen megtettem volna! Végig azon voltam a balhékkal, meg hogy nem hagytam békén az öreget. Többet nem tudtam tenni. Fel akartam jelenteni, de a gondnokoltság miatt nem tehettem.
Nem tervezem hosszútávon teleokádni ilyen depresszív posztokkal a blogot, de muszáj legalább itt kiadnom magamból a dolgokat, mert bedilizek már.
A kutyám cuccait ma tettem el.
Mielőtt megakadtak a terápiás ülések, az öregemmel való viszonyomat boncolgattuk és most is érintettük a témát. Megerősítést kaptam arról, hogy bizonyos helyzetekben jól kezelem a viselkedését, viszont nyilván van mit tanulnom, meg átformálnom, mert nem mindig reagálok megfelelően. Magamon is kell dolgoznom, pl. a hamar felszaladó pumpámat kell szabályoznom (mindig is ilyen voltam, szóval nem egyszerű, de nyilván lehet mérsékelni), mert amíg látja a dühömet, addig eléri a célját. Fejlődtem az évek alatt, mert már el tudom engedni a dolgai egy részét, korábban nem tudtam leszarni a megjegyzéseit, húzásait, morgását. Néha valóban a nyugalom szigete vagyok, jó volna mindig annak lenni. A doki azt mondta így tovább.
A sötét gondolataimat illetően rávezetett, hogy miért most adnám fel, amikor már csomó mindenen túljutottam? Na igen, én is mindig ezzel érvelek magamnak, meg a Tesóm is ezt szokta mondani, de tegnapelőtt el volt borulva az agyam, tele voltam feszültséggel, tehetetlenséggel és csak meg akartam szűnni. Tegnap egyszer sem volt ilyen, ma ismét, szóval nagyon labilis a hangulatom.
Elteszem magam holnapra, mert szétrobban a fejem.

A bejegyzést írta: Arnold91