A BŰN … 6. rész
Látogatók száma: 63
Piroska megint sír. ….. Már ketten vannak!
Egy hét mindössze. Nem sok idő és mégis mennyi minden belefért.
Az asszony most nincs éppen jó passzban. Szembesült azzal a ténnyel, hogy a férfi, akivel már szövögette a jövő történéseit, másként gondolta a vele való dolgokat. Rájött ugyanis ez alatt a hét alatt, ha továbbra is elkötelezi magát az asszony mellett, visszaesik abba a nem kívánatos „bűnbe”, hogy megint alkoholista lesz belőle, amiből saját erejéből mászott ki és ezt nem akarhatta. Kerül, amibe kerül, egy e-mailban vallotta be az asszonynak a múltját, elismerve, hogy amit tesz az önző és érzéketlen, méltatlan az együtt eltöltött kapcsolatukra, nem beszélve annak módjáról, ahogyan ezt az asszonnyal közölte.
A maga részéről letudta-e, vagy nem a dolgot, az asszony ettől még nem volt jobb kedvű. Nem értette, most sem érti, mi történhetett az alatt a rövid idő alatt, a két levélváltás között, ami a férfit ehhez a döntéshez vezette…. Múlt idő!
*
Már csak az hiányzott az életéből, hogy Piroska is hasonló gondokkal érkezett haza. A Farkaskája, ahogyan az várható volt, nem tolerálta a viselkedését, pláne, hogy éjszakába nyúlóan képes volt még mindig tenni-venni, matatni a lakásában. Nem ehhez szokott. Jól megvolt az ő kis egyszerű világában. Ez a fajta törődés, neki egyáltalán nem hiányzott és értésére adta, nem ide kívánkozik a szó hogyan? - Piroska - „elmehetsz”!
És ő jött. Megint a kis batyujával, amilye még volt a férfinél.
Nem volt mit tenni, mint megvigasztalni, vagy éppen a fejére olvasni azt, hogy nem mindenki fogadja el őt olyannak, amilyen. Vegye már végre észre, hogy a férfiaknak mindig valami másra van szükségük, mint, amire éppen a nőnek. Fáj! Ezt mindketten érezték, tudták, de azt is, hogy itt valaminek vége van. Mindkettőjük életében történt valami, ami megint egy csalódáshoz vezetett a férfiakat illetően. Értetlenül álltak az előtt, ami velük történt rövid időn belül, de megpróbálták magukat túltenni ezen a maguk módján.
Zenéket hallgattak. Szomorút és vidámat. Sírtak egyik percben, nevettek a másikban, és lassan-lassan rájöttek arra, semmi sem állandó. Elment? Majd jön egy másik!
*
Most csak egy a fontos. Találjon végre valami munkát – gondolta az asszony, amikor már napok teltek el és még mindig semmi sincs az ígéretekből, ahol ott hagyta „kézjegyét”.
- Esik a hó!!! – mondták szinte egyszerre és boldogan nyugtázták egymás felé, hogy közel a megoldás. (Nem volt az olyan közel). Mégis, amikor az asszony javasolta, hívja már végre fel azt az embert, aki ígérte a munkát, hátha!
- Nem lehet várni Piroska arra, hogy majd téged felhívnak – mondta az asszony. – Menni kell utána, különben nem lesz belőle semmi. - És milyen jó, hogy ezt mondta!
- Hívd fel telefonon azt az embert, aki azt ígérte, ha leesik a hó, lesz munkád. – kérte az asszony.
*
Fél órája volt, hogy melegebb ruhára váltson, bár őt egészen más fából faragták, mint az asszonyt, kicsit aggódott, azért mégsem leányálom a hólapátolás!
A lányomnak a százasban vett sárga mellényét vitte magával az állomásra, ahol a peront és a vagonokat kellett tisztára sikálni.
- Mutasd meg nekik Piroska, mire vagy képes! – mondta az asszony, amikor elindult.
- Tudják ők! Ne félts! – feleli a nő, és kilőtte magát.
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egyre világosabbá válik, nem könnyű a helyzete. És a befogadott nőnek se, Piroskának, ha nem talál munkát, az egy nagyon nehéz élethelyzet, ha így vesszük. Hogy mit tesz érte, talán a környezete is hibáztatható, nem csak ő egyedül. Mi lehet annál fontosabb, mint a megélhetést biztosító munka? .... de a szándékot érzem, tenni szeretne valamit.
Üdv.
Józsi
Pinokkió
Válasz erre: Anonymus
Ha én a bűnről írnék, lenne vagy 100 részes. Te hogyan tervezed?
Tamás
Éva
Tamás
Válasz erre: Anonymus
Na, igen. Az élet apró örömei... :)
Janó
Köszönöm, hogy nyomon követed a történéseket, aminek magam sem látom a végét. Minden igyekezet hiábavaló és ezt érzem nap mint nap. Magammal vívódok csak, ebben senki nem tud segíteni és nem látom a kiutat. Lassan már én szorulnék segítségre és milyen érdekes az élet, ha magunknak kellene támogatót keresni, hidd el nem találnánk és ebben ez a legszomorúbb.
Éva
Janó