Védtelen nők fegyvere
Látogatók száma: 42
Mi más lehet egy védtelen nő fegyvere, mint a szó!
Cseverésztünk, és felvetődött a téma, hogyan tudja egy nő megvédeni magát, ha éppen nincs mellette a párja, azaz a férfi ember, akinek eredendően a gyengébb nő védelmezése lenne a feladata.
Miért írom feltételes módban? Azért, mert mára mintha kevesebb lenne ezen mentalitással rendelkező férfiből.
Ez megér egy külön mesét, most azonban elmesélek néhány történetet, amely velem esett meg, nem mással, ezért első kézből olvashatjátok.
1975. tele
Nálunk a falutól hat kilométerre van a vasútállomás, mert anno ott voltak az uradalom magtárai, a falubeliek meg járjanak, ahogyan akarnak, de az a legjobb, ha maradnak itthon, nehogy nagyon sok tudást összeszedjenek a világban, mert akkor bizony még szót is emelhetnének a nekik hátrányos intézői rendelkezések ellen.
A szocializmusban sem lett rövidebb a hat kilométer, csak leaszfaltozták az utat és némi buszjáratot is arra tereltek, hogy hozzák-vigyék a vasúton utazni vágyókat. No, azért nem vitték túlzásba, az éjszakai vonatokhoz nem volt buszjárat, autója meg a faluban csak két embernek volt, a tanácselnöknek, meg a téeszelnöknek, ám azok éjszaka rendszerint ott szunnyadtak a ház előtt.
Most meglepőt mondok az ifjabb olvasóimnak, akkori divat a miniszoknya, a maxi kabát és a tűsarkú körömcipő volt. Ez utóbbiban, esőben, nagy utazótáskát cipelve, nem volt egy nagy élmény begyalogolni a faluba, a gidres-gödrös, kavicsos úton. Este tizenegykor ért be a vonatunk, s elindultunk a szomszéd falubeliekkel együtt, mert nekik is a mi állomásunk jelentette a vasúti csatlakozást. Barátnőm lapos sarkú cipőjében igen szedte a lábát, egy darabig tudtam is vele tartani a lépést, ám egy idő után már azon járt az eszem, hogy levetem a tűsarkút és gyalog megyek.
Mögöttünk három tiszaderzsi fiú iparkodott hazafelé, kissé lemaradva tőlünk, ám hallótávolságon belül. Mondták is a magukét, különösen a sorkatona srác, hogy milyen csinosak vagyunk, miért sietünk ennyire, meg hasonlókat.
Egyre fogyott köztünk a távolság, a barátnőmnek hiába mondtam, hogy várjon meg, szaladt, amennyire csak tudott. Mérges lettem, letettem a táskám, rágyújtottam és bevártam a fiúkat.
Hülyéskedtek, hogy végre hallgatok rájuk.
- Tudjátok, fiúk, nálam nem számít férfinek az, aki csak dumálni tud és elnézi, hogy itt küszködünk a csomagjainkkal meg a rossz úttal.
Összenéztek, nem erre számítottak. Az egyik, akinek nem volt csomagja, felkapta az utazó táskámat és hozta egészen a falunk határáig. Közben jókat beszélgettünk, majd elnézést kértek, hogy nem akartak ám semmi rosszat, csak csinosak vagyunk és azt nem hagyhatták szó nélkül. Elköszöntünk és mentem a faluba, ők pedig folytatták útjukat az országúton.
Barátnőm ott várt az első ház előtt, aggódott, hogy mi lesz velem. Mi lenne, egytől még lehet félni, talán kettőtől is, de három közül egynek csak van józan esze, válaszoltam és elballagtunk haza.
1986. nyara
A csernobili atomkatasztrófa után, az arcomon az egyik anyajegy begyulladt, megműtötték és a négycentis vágás piros csíkja sokáig látszott. Meg is néztek, mintha valami csodalény lennék, eleinte zavart, később már nem.
Vasárnap jöttünk vissza Pestre, egy falum béli fiatal és szép kislánnyal. A miskolci gyorson azonban nem, hogy ülőhely nem volt, de a fülkék előtti hosszú folyosón is szorongtunk a tömegben, ráadásul mindenkinek volt legalább egy csomagja, amely ott lapult a lábunk mellett és aki áthaladt a folyosón, ott bukdácsolt a csomagok között, még jó, hogy nem tudott elesni, mert amint megingott, máris nekiütközött valamely utastársának.
Három roma fiatalember mellettünk kötött ki és miután elhelyezkedtek, elkezdték - időnként nyomdafestéket sem tűrő módon - tenni a szépet a kislánynak, aki már nem tudta, hogy mit csináljon.
Laza mozdulattal lehúztam az ablakot és odaszóltam a fiúknak:
- Látjátok az arcomon ezt a nagy vágást? Fekete öves karatés vagyok. Ha nem hallgattok el, itt doblak ki benneteket az ablakon!
Rettenetes csend lett, pedig előtte zsongott a lég a beszélgetéstől, holott nem kiabáltam.
A három fiú összenézett és máris menekülőre fogta a dolgot, bukdácsoltak kifelé a kocsiból.
Amint csapódott utánuk az ajtó, megszólalt egy jó kötésű, korombeli fiatalember a kocsi másik végéből:
- Tényleg fekete öves karatésnak tetszik lenni!
- Nem én - válaszoltam, - csak nem vagyok gyáva, mint a férfiak.
A kérdező belepirult válaszomba és a többiek felszabadult, harsány nevetése kíséretében elhagyta a kocsit.
1992. tele
Szép szerdai napon, a negyvenedik születésnapomat követő reggel, miután ötkor mentek el a vendégek, fél hatig romokat takarítottam, hatig álltam a zuhany alatt és hétkor elindultam dolgozni.
Bátor vagyok én, de nem annyira, hogy kocsiba üljek, amikor még dob a fejem az elfogyasztott alkoholtól, így azután blicceltem a villamoson oda menet és hazajövet egyaránt.
Miután azért a vendégeim nem csak ittak, ettek is, ismét fel kellett tankolnom süteményből, mert aznap este újabb vendégeket vártam.
Megvettem a sütiket és már nem szálltam villamosra, inkább gyalogoltam hazáig. Az utcánkban csak egy sor ház van, mert a másik helyén ott a vasúti töltés.
Nincs is nagy gyalogos forgalom.
Ballagtam a járdán, fehér fél bundában, magassarkú csizmában, kop-kop, ütemesen róttam az utat, miközben gondolataim már azon jártak, hogy egy órám van a vacsora elkészítéséig, a saláta kész, a húst csak be kell tenni a sütőbe, a garnírung is elkészül, mire megsül.
Hirtelen megállt előttem egy magas férfi, akinek csak a kontúrját láttam, mert szembe sütött a közterületi lámpa.
- Szia, milyen csinos vagy! Szeretnék veled megismerkedni!
Nagyon fiatalos volt hangja.
- Gyere, menjünk a lámpa alá - javasoltam -, hadd nézzelek meg jobban és te is hátha jobban látsz engem.
Kicsi félsz volt bennem, mert errefelé kiabálhatsz, ahogy akarsz, nem hallja meg senki, pláne, ha itt robog egy vonat.
Szerencsémre jött a fiú, boldogan, bele sem gondolt a továbbiakba.
Húszéves lehetett, ha jól mértem fel a helyzetet.
- Látod, nem vagyok már fiatal, a te korosztályod a gyerekem lehetne.
Dadogott a meglepetéstől:
- Bo---bo---bocsánat, olyan jól tetszik kinézni!
Sarkon fordult és elballagott.
Azt hiszem, ennél szebb születésnapi ajándékot akkor nem is kaptam.
Hát, ennyit a szavakról, mint női fegyverről.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szerencsére ilyen nem történt velem.
Remélem, másokkal sem fordul elő.
Szerencsére nem történt nagyobb baj, mint hogy megfutamítottam a fiút, vagyis megijesztettem. Egészen a ház sarkáig futott... Onnan már bátran vissza mert nézni, tisztes távolságból, miközben szidalmaztam a jó....., na azzal szórakozzon...
Ráadásul ez este, nem is későn történt kb. 10 órakor és jól emlékszem, az Amarkord c. filmet néztük meg - bérletünk volt - a brigáddal. :-)
Remélem, másokkal sem fordul elő.