Munkát keresni, avagy élet a gyes után
Látogatók száma: 56
Amikor az ember lánya hajszállal ugyan, de alulról súrolja a negyvenet, nem rendelkezik több diplomával, nem beszél minimum három nyelven, továbbá rendelkezik, mint esetemben kettő darab gyerekkel, plusz a gyes előtt nem volt stabil, jól fizetett és abszolúte családbarát munkahelye, hát, azt mondhatnám, a munkakeresés felér egy kisebb kalandtúrával és akkor még enyhén fogalmaztam.
Én, ami a munkát illeti, nem vagyok válogatós, nem szégyen az, bármit csinálsz, főleg, ha a fentebb leírt paraméterek nem állnak rendelkezésre. Persze, világéletemben dolgoztam, igaz, legtöbbször nem azt, amit szerettem volna, de borsodban nem mindenkinek jut az a kiváltság, hogy a munkája a hobbija is legyen egyszerre. Így aztán lázas álláskeresésbe fogtam. Olyan munkát szerettem volna, amit biztosan el tudok végezni, amiben esetleg van gyakorlatom, vagy amiről biztosra tudom, hogy képes leszek megtanulni.
Első felvonás:
Gyártósor, monotonitás, viszonylag jó fizetés. El is jutottam az állásinterjúig, ahol különböző keresztkérdések közepette próbáltam eladni magam, ha már azt kérték, emeljem ki legalább három jó tulajdonságomat. Csúnya dolog az öndicséret, nem igaz? Próbáltam azért szerény maradni, továbbá mikor megkérdezték, számomra milyen az álommunka, nem ezt a céget jelöltem meg. De hát az őszinteség is fontos, ugye? És ki az, akinek a szájából teljesen őszintén hangzana, hogy mindennél jobban szeretne tizenkét órát egy helyben a szalag mellett állni és nézni, hogy melyik zacskó lyukas? Szóval, úgy volt, hogy behívnak próbanapra, de azóta sem csörgött a telefonom. Mondjuk, balgaság lenne azt hinni, hogy a három hete vásárolt vadiúj telefonodban máris aksit kell cserélni, mert a munkáltatók szaggatják érted a kerítést és nem győzöd a hívásokat fogadni, lépjünk is tovább.
Második felvonás:
Négycsillagos hotel a főváros szívében. Szobalány, takarítónő pozíció. Mivel ezen a területen dolgoztam több évig, igaz nem szállodában, de mégis csak takarítottam, önéletrajzomat magabiztosan küldtem el nekik. Visszahívtak, megint állásinterjú, negyven fokban, amikor meg sem tudsz jelenni alkalomhoz illően, mert a kánikula szabja a ruhatáradat, de gondoltam, nem főnöknek megyek, amúgy tiszta és rendezett vagyok, a papucson meg tegyék túl magukat. Hárman voltunk, a másik két lánynak zéró gyakorlat, kezdtem azt hinni, hogy itt a kánaán, jó lesz ez nekem, mindaddig, amíg ki nem ejtette a száján a minimálbér szót és azt, hogy emellett napi tizenhat szobát kéne puccba vágni, a béred a próbaidő lejárta után sem nő, semmilyen egyéb juttatás nem jár mellé, örüljünk, hogy egy ilyen drága hotelben tanulhatjuk a szakmát. Én erre annyit mondtam, hogy a hülyék a másik oldalon laknak, megköszöntem a tájékoztatást és kimentem. Mivel Budapesttől ötven kilométerre élek, ha megveszem a bérletet, oda a fele királyság, vagyis a fizetésem fele, szóval ugorjunk ismét tovább.
Harmadik felvonás:
Itt helyben egy sörözőbe is beadtam a papíromat, igaz, pultban nem dolgoztam még csak egy fagyisnál, de hajlandó vagyok tanulni, fejlődni meg mittudomén milyen szakkifejezésekkel élnek ma a munkáltatók. Nagy örömmel elbicajozok, királyság van, két percre van itthonról, útközben megcsípi a karomat egy darázs, majdnem elesek a biciklivel, ezt akár intő jelnek is vehettem volna, de lekopogom, hogy nem vagyok babonás és mit nekem ilyen apróság, mikor várnak a szomjas vendégek és a hiperszuper kávéfőzőgép, aminek a használatát már az első alkalommal el kellett sajátítani. Átvettük a kínálatot, mit, hol találok, nyitva tartási idő, legyek kedves, mert akkor elég jó a borravaló. Hát, drágáim olyan kedves leszek én, hogy még a szomszéd városból is ide fognak járni, ha ezen múlik a megélhetésem. Megegyezünk, három nap múlva kezdek, az út porzik alattam, ahogy nagy boldogságomban hazafelé tekerek, majd másfél nap múlva jön egy sms, hogy a főnökasszony kedves húga tud menni dolgozni még egy ideig, szóval, sajnálja meg minden, de mégsem kellek. Ekkor kibújt belőlem a borsodi és heves anyázás közben egy kedves (mert azért maradjunk úrinők) válasz üzenetben biztatom, semmi baj, túl fogom élni, ne küldjön nyugtatót.
Ezen viszontagságok után már-már kezdtem feladni a reményt, de a remény hal meg utoljára, szorgalmasan küldözgettem továbbra is az önéletrajzomat, hátha egyszer, mint a mesében a királyfi, megérkezik az a főnök, akinek pont én kellek és akit nem érdekel, mit és hol dolgoztam előtte, akinek be tudom bizonyítani, mire vagyok képes azon túl, ami kötelezően fel van sorolva az adataim között. És lőn, eljött az a nap is!
Egy gyorsétterem vezetője személyében felbukkant egy főnök, aki az állásinterjún azt mondta, nem számít, mit csináltam eddig, mondjam el neki, mire vagyok képes, miért érzem, hogy megfelelnék az állásra és győzzem meg, hogy nekem is adja azt. A meglepetéstől majdnem dobtam egy hátast, de egy életem, egy halálom, ha már a jó sorsom utamba dobta ezt a lehetőséget, élni kell vele. Magabiztosan, de azért nem túlfényezve képességeimet én biza' elmeséltem neki, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, úgy érzem, tudok is velük bánni, nem riasztanak el a nehéz esetek, a darabolós gyilkos kinézetűre ugyanolyan kedvesen tudok mosolyogni, mint egy ötéves kisgyerekre, plusz a kommunikációval sincs gond szerencsére, mikor a beszédkészséget osztogatták, asszem, háromszor is sorban álltam. Nos, nem tudom, hogy történt, de mellettem döntöttek!
Azóta kész az alkalmassági vizsgálat, mindenféle papír mizérián, ruhaméret leadáson és bankszámla nyitáson, sőt még az üveghegyen is túl vagyunk, így várom a szerdát, mikortól végre újra az adófizetők népes táborát fogom gyarapítani. A fizetés nem valami eget rengető, de ez a cég és a tényleg családbarát hozzáállás visszaadta a hitemet abban, hogy a negyven évesek előtt sem zárult be minden ajtó, aki akar és elég kitartó az tud is dolgozni. Persze, ezen a pár helyen kívül még millió másikra is elküldtem az önéletrajzomat, de a legtöbb munkáltató arra sem méltat, hogy felhívjon vagy visszajelezzen, akár kellek, akár nem.
Egy a tanulság, nem mind arany, ami fénylik, a legtöbb munkaadó munkaerő közvetítő cégeket alkalmaz, akik neked a minimálbért kínálják fel egyetlen opcióként, ott zsigerelnek ki, ahol tudnak, sejtik, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagy és kénytelen vagy bármit elvállalni.
De nem szabad feladni, előbb-utóbb megtalál, ha nem is az álommunka, de egy olyan hely mindenképp, ahol emberszámba vesznek és ahova nem gyomorgörccsel mégy dolgozni.
Nos, kedves barátaim, találkozzunk az Árkádban, a piros-fehér logós csirkés cégnél, jelszó, Feleségek.hu és az egyébként is kedves kiszolgálás mellé még egy bónusz mosoly is jár majd!
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
A saját cég sem elérhetetlen álom, tudom, hogy neked sikerülni fog az is! :)
Az írásod pedig élvezetes, humoros, gyakrabban kéne írnod, mert öröm olvasni! ;)
<3
Kedves Anubis!
Alá sem kellett volna írnod a neved, alig elkezdtem olvasni pár sort , tudtam, ez te vagy. Utánozhatatlan, hibátlan pontossággal írsz és ez a közvetlenség kíséri végig az írásaid, amilyen te is vagy az emberekkel... Nem is értem hogy nem vették ezt elsőre észre. De milyen jó is, hogy így tettek, mert el nem tudtalak volna képzelni egy monoton, egyhangú, unalmas gépsor mellett állva, lyukas zacskókat nézegetve... Látod?... a kitartásodnak köszönhetően végül bejött az álom meló... Meglátod, onnan el sem akarnak majd ereszteni. Lopd be magad a szívükbe! Az ő szívük fájjon, ha mégis, ne a tiéd!!!
Szívből gratulálok!
Puszi
Köszönöm a biztatást, igazából ez sem az álom meló, de ne akarjak elsőre sokat, tudod, milyen vagyok, kell a pörgés, a gyártósoron meghalnék. Az álom munka egy saját cég, na, de majd egyszer! Ha nékem sok pénzem lesz :D
Puszi neked is! :)
Gratulálok és hajrá!
Puszi
<3
Szia, Anubis!
Örülök, hogy sikerült állást találnod!
Gratulálok!
Jó munkát!
Puszi: Yolla
Puszi!
Alá sem kellett volna írnod a neved, alig elkezdtem olvasni pár sort , tudtam, ez te vagy. Utánozhatatlan, hibátlan pontossággal írsz és ez a közvetlenség kíséri végig az írásaid, amilyen te is vagy az emberekkel... Nem is értem hogy nem vették ezt elsőre észre. De milyen jó is, hogy így tettek, mert el nem tudtalak volna képzelni egy monoton, egyhangú, unalmas gépsor mellett állva, lyukas zacskókat nézegetve... Látod?... a kitartásodnak köszönhetően végül bejött az álom meló... Meglátod, onnan el sem akarnak majd ereszteni. Lopd be magad a szívükbe! Az ő szívük fájjon, ha mégis, ne a tiéd!!!
Szívből gratulálok!
Puszi
Puszi
Örülök, hogy sikerült állást találnod!
Gratulálok!
Jó munkát!
Puszi: Yolla