Jellemtelenek?...
Látogatók száma: 67
Megint egy írás, ami adta az ihletet, mintegy inspirált, hogy megosszam veletek az életem során végig kísért nem szép, mondhatni negatív élményeimet…
Sokáig irigyeltem azokat az embereket, akik olyan jó memóriával rendelkeznek, hogy még az óvódás korukra is vissza tudnak emlékezni… Ez az, ami nekem nem ment, vagyis csak egy-egy fontosabb esemény, ami bevillan abból az időszakomból… Arra emlékszem, hogy nem igazán voltam jó kislány. Ezt mondták ugyanis a nevelőim. Persze csak ők tartottak rossznak én már akkor is tudtam, hogy nem egyedül követtem el a csínytevéseket… de mindez őket nem hatotta meg. Szigorúan bűntettek ezért… Pl. egy csendes pihenő alkalmával, ha odasúgtam a mellettem szendergő barátnőmnek valami fontosat, egyből figyelmeztettek. Szépen összerakták egy csokorba a rosszaságainkat és arra emlékszem egy alkalommal az óvó néni lezárt bennünket a pincébe… Nem tudom mennyi időre, de nekem ez egyáltalán nem tetszett! Tiltakoztam is ellene kézzel – lábbal. Már akkor is különbözőek voltunk, mert a barátnőm nem győzött csitítani… Akkor is teli torokból ordibáltam, mert nagyon nem szerettem a sötétet. Olyan sötét volt az a pince! Féltem. Amikor végre nem bírta tovább az óvó néni és kiengedett, késő volt. Megsértődtem. Soha nem bocsátottam meg neki, és nem felejtettem el ezt, amit ellenem elkövetett.
Az iskolában? Nyilvánosan megszégyenítettek. Éppen csak cseperedtem, de a nagylányok nem győzték kivárni és egy alkalommal (két hetes nyári tábor) nagylányt igyekeztek belőlünk csinálni. A hajunkat feltupírozták és megtanítottak bennünket kis csajokat sok felnőttes viselkedésre. Tetszett a végeredmény. Ugyanezt gyakorolta rajtam otthon a nővérem is. Kifestett csitri koromban, hogy nem ismertem magamra, de még az anyám sem. Olyan voltam tizenévesen, mint valami feslett nőszemély. Ráadásul a dolog még tetszett is sokaknak. A fiú testvéreim sem hagytak békén. Meg kellett tanulnom még idő előtt táncolni. Ott rángattak össze-vissza, ha megszólalt a zene, jobb híján engem ugráltattak. Nagyon türelmetlenek voltak ők is, nem győzték kivárni, hogy felnőjek. Anyu, apu persze ezekről semmit nem tudott, vagy ha elcsípett egy-egy ilyen próbálkozásukat, csak legyintett és mosolygott ezen. Már a padlót is tvisztre vikszeltem a végén…
Ennek ellenére mégsem sikerült belőlem idő előtt felnőttet csinálniuk, maradtam az a szerény, visszahúzódó, félénk leány, időnként lázadó, ha megpróbáltak fölém kerekedni…Hatalmi szóval soha, senki nem bírt velem. Megmakacsoltam magam. Emlékszem, az osztályfőnököm azt mondta anyunak. Nem buta ez a lány, de nagyon önfejű. Nem nyújtogattam a kezem soha felelésre. Visszahúzódó voltam. Akkor még nem tudtam, hogy mindez kisebbségi érzés, önbizalom hiány? Vagy valami más. Észrevettem, hogy másként kezelnek. Abban az időben nem volt ritkaság a nagy család. Én ugyanis abból származtam és ennek tudtam be minden megnyilvánulásukat. Dacszövetséget kötöttem magammal. Ellenálltam, mert méltatlannak éreztem a bántásokat. Az is ezt bizonyítja, hogy krokodilkönnyeket hullattam, ha egyest adott a tanár, hazáig… Ezek után persze, hogy nem volt szereplési vágyam. Elnyomták bennem még idő előtt.
Bizonyos „kitűnő” képességeim azért kialakultak bennem, suli után gép- és gyorsírónak tanultam tovább és ebbe annyira beleéltem magam, hogy e szakmában helyezkedtem el. Csak ezt tudtam elképzelni a jövőnek. Ebből akkor sem engedtem, amikor megpróbáltak belőlem röntgen asszisztenst kinevelni. Szívvel-lélekkel indítottam el pályafutásomat egy nagyvállalatnál, hátrahagyva minden addigit, ahol csak rám volt szükség!
Krokodilkönnyeket csak akkor hullattam, amikor olyan feladat elé állítottak, ami már messze túlhaladta a képességeimet. Úgy éreztem, a lehetetlent kívánják tőlem… de nem hatotta meg a főnökeimet ez a kis színjátékom. Addig nem hagytak békén, míg meg nem oldottam a feladatot, és jött az összes többi. Így lettem felnőtt és tanultam meg az élet olyan területein is boldogulni, ami korábban sok problémát okozott. A kitartásom, a makacsságom, az igazságérzetem, a szembehelyezkedésem sokszor mentett meg az út szélétől. Az óta is az út közepén járok. Néha-néha letérve, de visszatalálva a saját meggyőződésem vezette úton haladtam tovább. Nem adva fel egy pillanatra sem azt a hitemet, hogy azok az emberek, akik a saját akaratukat próbálták rám kényszeríteni, ilyen-olyan eszközökkel, nem ismerve semmit sem a múltamból, ne higgyék egy percig sem, hogy az igazság egyedül csak az ő oldalukon létezik.
Kitartásom és szorgalmam lehetővé tették, hogy 18 évesen gyors- és gépíróként az ország egyik leghíresebb vállalatánál állást kapjak. Viselkedészavarom (irultam, pirultam) itt kezdett komolyabb konfliktusokat okozni.
Minden ember érzékeny az őt okkal vagy oktalanul bíráló megjegyzésekre. Előfordult, hogy munkatársaim részéről a munkámat lekicsinylő megjegyzésekre: Nem szó szerint, de nagyjából ilyeneket kérdeztek: „A Te eredményeid hol vannak?”. Hiába magyaráztam, hogy én csak az ő tevékenységüket akarom jobbá tenni, ha bíráló mondatokat mondok, ezért írok reggeltől estig, de csak azt ismételték, hogy akkor kritizáljak, ha már letettem valamit az asztalra. Hát én igyekeztem, mert sehogy sem értették meg, ha ezt nem tenném, ezzel lealacsonyodnék az ő szintjükre, és elveszteném jogomat tevékenységük bírálatára. Na jó, ez túlzás…, de van benne sok igazság.
A vállalat vezetősége kiállt mellettem a hozzájuk eljutott panaszok ellenére, hasznosnak ítélték tevékenységemet, mondván, helyettük is teszem a dolgom, jobb munkára serkentve a munkatársakat.
E véleményük időközben – külső hatásokra - mintha megváltozott volna. Időközben felszámolták a céget, a rendszer is megváltozott. A többségnek felmondtak, csak néhányan maradtunk, magunk is elkedvetlenedve a végére mindössze heten, mint a gonoszok.
Már igencsak a végét jártuk, amikor váratlanul szerencse ért. Egy hivatalba csöppentem. Az utóbbi években a kritizáláshoz, a munkatársakon keresztül az összeugrasztáshoz szokott hivatalnokok közé, akik azért ezen kívül még mással is foglalkoztak. Alkalmam volt megmutatni nekik a hozott tudományomat, hogy létezik még más eredményekhez szokott munkaerő is, amit én vittem közéjük. Tetszett nekik a tudásom, a tapasztalatom… egy ideig. Aztán mindezt az irigység, a féltékenység váltotta fel. Hogy is képzelhettem másként?
Ezt én nagyfokú meg nem értésnek értékeltem. Hálátlan társaság! Legnagyobb megdöbbenésemre mégis megtartottak maguknak egészen a végéig.
Ez volt a harmadik krokodilkönny-hullatásom.
Amikor már majdnem a tökéletest megközelítő munkatárs válhatott volna belőlem, a tudás teljes birtokában, a teljes siker küszöbén szinte „fiatalon” nyugdíjba küldtek.
Jelenleg a NET színvonalát egyengetem, különösen egy lapét, ahol amatőr íróskodom. Ennek rendkívüli előnye, hogy hála írhatok és innen nem távolítanak el ilyen-olyan ürügyekkel.
Tévedtem! Minden napra legalább egy provokatív téma felvetés, és életem legszebb pillanatait rombolják szét, ha valakik ezt teszik. Akkor boldogtalanságot érzek. Úgy érzem ilyenkor, hogy minden felesleges volt ezen a világon. Vannak emberek ugyanis, akiknek sikerül még mindig kihozniuk a béketűrésemből.
Lelki szemeim előtt már látom, amint élvezettel veszik tudomásul, hogy krokodilkönnyeket hullajtva fog eltávozni ismét egy amatőr író társuk, mert többen érdemtelennek ítélték amatőr írói mívoltját magatartásbéli, viselkedésbéli megnyilvánulásai miatt. Ez én volnék. Már megint a régi nóta! De ezt olyan kitartóan teszik, hogy már magam is kezdem nagyon nem kedvelni őket így a végére.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Évi !
Mit is mondhatnék ehhez, talán annyit, hogy az élet valahol bizony mindannyiunkat próbára tesz, meg- és kipróbál különböző helyzetekben, és végletekben. Mindannyian hordozunk magunkban sebeket, sérelmeket. és bizony nem kell bántatnunk egymást, mert az dedós dolog, s van az életnek sok olyan sarka, mely felsebzi lelkünket, testünket olykor olykor.
Vitathatatlan vannak lényegtelennek tűnő, és élő hegek lelkünkön. Ezekkel együtt kell élni, vagy begyógyítani, mert nyalogatni és sebesen tartani bizony veszélyes, mert elfekélyesedik, és rosszabb mindennél.
Tudom, hogy nehéz, de a múltat el kell engednünk, hogy a ma és jövő teret és helyet kapjon lelkünkben. Kívánok hozzá sok erőt és kitartást !!
Írjál, hogy gyógyuljon lelked!!
Üdv pussz Éva.
Mindig örülök, ha olvasol, tudod. Szeretem a gondolataidat. Őszinték és igazak.
Annyiban nem tudok azonosulni a leírtakkal, hogy a múltat nem mindenki tudja, vagy akarja elfelejteni, annak egy-egy darabja a lelkemben él. Nem tud begyógyulni, ami fáj, mert nem hagyom. Ez az én egy nagy hibám, mert meg sem próbáltam, vagy ha igen, nem ment a felejtés. Valahányszor írok róla, azért teszem, mert akárhogy is volt, de a legtöbb élményt jót vagy rosszat mégis csak abban találom meg. A jelent csak elviselem, mert muszáj és már nem sok jövőképem van.
Köszönöm, igyekszem.
Pussz, Éva
Mit is mondhatnék ehhez, talán annyit, hogy az élet valahol bizony mindannyiunkat próbára tesz, meg- és kipróbál különböző helyzetekben, és végletekben. Mindannyian hordozunk magunkban sebeket, sérelmeket. és bizony nem kell bántatnunk egymást, mert az dedós dolog, s van az életnek sok olyan sarka, mely felsebzi lelkünket, testünket olykor olykor.
Vitathatatlan vannak lényegtelennek tűnő, és élő hegek lelkünkön. Ezekkel együtt kell élni, vagy begyógyítani, mert nyalogatni és sebesen tartani bizony veszélyes, mert elfekélyesedik, és rosszabb mindennél.
Tudom, hogy nehéz, de a múltat el kell engednünk, hogy a ma és jövő teret és helyet kapjon lelkünkben. Kívánok hozzá sok erőt és kitartást !!
Írjál, hogy gyógyuljon lelked!!
Üdv pussz Éva.
Valóban. én már egyszer lejátszottam ezt a meccset, kissebb nagyobb sikerrel, de tudod, vannak "itt" más szempontok is. Aki nem akarja nem veszi észre, aki igen az észre veszi.
üdv neked is ebben a "klubban" maresz
Ha ezt az írásomat arra használjátok fel, hogy egymást meggyőzzétek, akkor keressetek más módot erre.
Ez nem egy csettfal, nem egy üzenetrögzítő, üzenetközvetítő hely. Arra számtalan más megoldás létezik (privát üzenet és külön szoba). Ez így olyan, mintha összesúgnátok a hátam mögött. Nem vagyok jelen, csak néha benézek.
Ezért kérlek benneteket, hogy akadjatok le erről a cikkről!
Ha hozzám szeretnétek szólni külön-külön akár, annak meg van a megfelelő módja, másutt, másként.
Lenne mondanivalóm bőven, ha mégsem teszem az azért van, mert egyelőre belém szorították a mondanivalót. Nem egyenlőek az esélyek. "Más szempontok", mint mondod kerültek előtérbe.
Köszönöm.
Éva
Teljes mértékben azt fogalmaztad meg hszeidben,amit én is gondolok.
Köszi h,ilyen jól látod.Ezen szerettem volna segíteni,de beláttam hiába.
üdv neked is ebben a "klubban" maresz
Szia Éva!
Eddig is olvastalak, valószinüleg ezután is foglak. Látod erről beszéltem, amikor azt írtam, amit. Most megint megsértődtél pedig nem kellene, csak visszanézni sok mindent ami hozzád, a hsz- eidhez. a reagálásaidhoz, köthető, lehet hogy egy-két dolgot átértékelnél, nem szégye3n beismerni, ha tévedünk. Ezt magamra is értem, sőt sok más emberre is, itt az oldalon, és máshol is. Kívánok neked, megbékélést magaddal, és akkor biztos megbékélsz másokkal is.
maresz
Köszi h,ilyen jól látod.Ezen szerettem volna segíteni,de beláttam hiába.
Szia Maresz!
Köszönöm, hogy eddig is olvastál! :-)
Rég láttalak. Ritkán jössz mifelénk. Ugye nem haragszol meg érte, ha azt mondom, ha neked én "sok vagyok", bocsi nem bántásnak szánom én sem, de te meg időnként "kevés".
Igazad van, mert ha nem írsz, vagy alig, azt nem is lehet kritizálni.
Puszi,
Éva
Eddig is olvastalak, valószinüleg ezután is foglak. Látod erről beszéltem, amikor azt írtam, amit. Most megint megsértődtél pedig nem kellene, csak visszanézni sok mindent ami hozzád, a hsz- eidhez. a reagálásaidhoz, köthető, lehet hogy egy-két dolgot átértékelnél, nem szégye3n beismerni, ha tévedünk. Ezt magamra is értem, sőt sok más emberre is, itt az oldalon, és máshol is. Kívánok neked, megbékélést magaddal, és akkor biztos megbékélsz másokkal is.
maresz
Szia Éva
A cikk önmagánan jó, a sztori jó,de mi értelme az állandó feszültség keltésnek? ha a cikkeidet olvasom mindig az a vége, hogy a negatív (szerinted negatív) kritikát támadod, vélt, vagy valós sérelmeidet mindenkinek "ömlesztve" kitárod. Talán megkellene tanulnod, hogy nem látjuk egyformán a dolgokat. Van aki azonosúl,van aki nem. tudom most jön a nagy "én még mindikg folyamatosan itt vagyok" magyarázat, de való igaz, néha megfagy körülötted a levegő. Talán nem lenne baj, ha Te is elgondolkodnál ezen. Részemről nagymértékben benne van, hogy időnként "sok vagy". Bocsi nem bántás, de Téged az is zavar, ha véleményeznek, de az is ha nem. az írásaid zöme nekem tetszik, de már nem írok hozzá, nem pontozok, mert Te mindig azzal vagy elfoglalva, hogy miért nem ad mindenki kiválót. Nem vagyunk egyformák, de Te többnyire az ellenséget keresed. Talán próbáld ki az én módszeremet, és gondold át! Ha nem megyaz sem baj, de próbáld meg elfogadni, nem vagyunk egyformák!
Puszi maresz
Köszönöm, hogy eddig is olvastál! :-)
Rég láttalak. Ritkán jössz mifelénk. Ugye nem haragszol meg érte, ha azt mondom, ha neked én "sok vagyok", bocsi nem bántásnak szánom én sem, de te meg időnként "kevés".
Igazad van, mert ha nem írsz, vagy alig, azt nem is lehet kritizálni.
Puszi,
Éva
A cikk önmagánan jó, a sztori jó,de mi értelme az állandó feszültség keltésnek? ha a cikkeidet olvasom mindig az a vége, hogy a negatív (szerinted negatív) kritikát támadod, vélt, vagy valós sérelmeidet mindenkinek "ömlesztve" kitárod. Talán megkellene tanulnod, hogy nem látjuk egyformán a dolgokat. Van aki azonosúl,van aki nem. tudom most jön a nagy "én még mindikg folyamatosan itt vagyok" magyarázat, de való igaz, néha megfagy körülötted a levegő. Talán nem lenne baj, ha Te is elgondolkodnál ezen. Részemről nagymértékben benne van, hogy időnként "sok vagy". Bocsi nem bántás, de Téged az is zavar, ha véleményeznek, de az is ha nem. az írásaid zöme nekem tetszik, de már nem írok hozzá, nem pontozok, mert Te mindig azzal vagy elfoglalva, hogy miért nem ad mindenki kiválót. Nem vagyunk egyformák, de Te többnyire az ellenséget keresed. Talán próbáld ki az én módszeremet, és gondold át! Ha nem megyaz sem baj, de próbáld meg elfogadni, nem vagyunk egyformák!
Puszi maresz
Igen kérdést teszek fel neked, mert van egy határ, amit illik nem átlépni, igaz? Főleg amit ők jelöltek meg, azzal hogy letiltottak. Akkor ők mégis csak átléphetik azt? Lepontoznak, sértő cikket írogatnak rólad-rólam. Az is igaz, hogy csak célozgatva, de attól, az még gusztustalanabb.
Tehát kalózkodnak? Vagy? Van egy néhány ember akik olyanok mint a gyáva kutya, amikor veled van nyal, amikor távol van tőled, akkor ugat.
Nincs mit mondanom ezek után! :-(
Én ezzel a részével a dolognak nem foglalkozom. Hiszen minden konfliktus, ami ért ebből ered. Megtiltották. Legalábbis ezt vágták a képembe, hogy még egyszer ne hozzam elő... te meg most kérdést teszel fel ezzel kapcsolatban?
Az, hogy letiltottak magukról és ezt tartósan teszik, olybá veszem, hogy csak egymással szeretnének a jövőben kommunikálni, meg van a saját körük... stb.
Engem nem ez a része zavar. Azt tartom jellemtelennek, hogy nem egymással, mással, másokkal foglalkoznak. :-)
Tehát kalózkodnak? Vagy? Van egy néhány ember akik olyanok mint a gyáva kutya, amikor veled van nyal, amikor távol van tőled, akkor ugat.
Figyú csak Évi! Egy valamit azért nem értek?? Azok a személyek akik téged letiltottak , miért is pontoznak le? Ha már letiltott, akkor?... Ő- ők nem óhajtanak, veled kommunikálni, nem de? Na ezek már nem is jellemtelenek!..........
Az, hogy letiltottak magukról és ezt tartósan teszik, olybá veszem, hogy csak egymással szeretnének a jövőben kommunikálni, meg van a saját körük... stb.
Engem nem ez a része zavar. Azt tartom jellemtelennek, hogy nem egymással, mással, másokkal foglalkoznak. :-)
Naaaa fiúk!
Szálljatok ki a cikkemből és menjetek csajozni!!!! :-)
Hmm!? Hát igen a csíni csajok?! Azok engem is?! :)
Hmm!? Hát igen a csíni csajok?! Azok engem is?! :)
Szálljatok ki a cikkemből és menjetek csajozni!!!! :-)
Engem már csak a csinicsajszik tudnak felizgatni:-)
Szövegek,politika,stb. max. véleményalkotásra késztet:-)
Nyugalom a hosszúélet titka.
OK!! Csak nehogy felizgasd magad!? :)
Szövegek,politika,stb. max. véleményalkotásra késztet:-)
Nyugalom a hosszúélet titka.
Vagy megérti mit szeretnék mondani,vagy feladom és szót se írok hozzá,bár nehezen adom fel a kihívásokat:-)
Gyerekek mi is fog még ebből kikristályosodni? :)
Én csak egyetlen kérdést láttam ott alant feltenni. Amire meg is válaszoltam. A többi a te állításod, de még mindig nem az írásról beszélsz. Jó, vagy rossz. Tetszik, vagy nem.
Észrevetted mennyien kerülnek?
Erre azt válaszoltam, "Én meg mást vettem észre!" :-)
Írásod(ez) is, a csillaggal minősítettem.Gondolom azért van.
Az tetszett,h.leirtad életed,amiből láttam miért vagy ilyen! Ehez kapcsolódtak a segítőszándéku kérdéseim.Te hálából törölted megbeszélés helyett.
Arra is rájöttem,nemvéletlen kapod amiket annyira fájdalmasnak tartassz!
El kellene gondolkodni,mindíg csak másban volt,van a hiba életed folyamán?
A körülötted kialakult légkört TE TEREMTETTED MAGADNAK!
Azokat nemtudod törölni az életedből,mint az én írásom.
Jól gondold át.