újabb események régebbi események további események
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Utazások párommal 6

2010. július 13. - Látogatók száma: 13

Még mindig....

Megkaptuk az új címet, Birmingham mellé kellett eljutnunk. Az eső újra eleredt. Itt mindig esik mondták, de Én nem hittem el. S, tényleg! Meg is kellett állnunk, mert ugye a pihenőt azt itt is be kell tartani. Ettük a hazait és bámultuk az angolokat. Meg kell mondanom nekem nem tetszettek. Olyan seszínű volt minden és mindenki. Ezt nem bántásból mondom, csak Én így láttam. Rengeteg zöld, a virágok közül csak Nárciszt láttam, de azt mindenhol. Meg bárányokat, akik hallgattak. :) Legalábbis a bégetésük nem hallatszott be a fülkébe.
A gyár, ahová mentünk a város szélén volt. A kamion alig tudott betolatni az udvarra. Az épületben serényen dolgoztak az emberek. Amíg fel nem fedezték, hogy a sofőr nem egyedül van.
Akkor sorba kijárultak, szemügyre vettek, ki vizet hozott, ki kávét, volt aki a hétvégi valamilyen buliból maradt süteménnyel kínált. Apusom elvett valami habos csodát Én a jó öreg hagyományos csokitorta formánál maradtam. Mint pár pillanat múlva kiderült, kár volt.
A "csokitorta" sós volt! Csokikrém, ami édes volt, kakaós tészta, ami sós volt! S, ráadásul az emberke kíváncsi mohósággal figyelt, hogy ízlik-e!
A következő pillanatban kiderült, Én egy hős vagyok! Mosolyogva megettem a tortáját. Aztán csak néztem magam elé! Hogyan lehetek ennyire megalkuvó????? Bosszúból később megajándékoztam egy extra csípős Piros Arannyal.
Nagy nehezen felfért az a nyomorult klímaberendezés, amit három vagy négy helyről szállítottak oda. Testes férfiember ugrott be a fülkébe majdnem az ölembe. Alig tudtam bemenekülni az ágyra. Irány a mázsa! És ott ütött be a ménkű!
A mázsát nem arra találták ki, hogy húsz méter hosszú szerelvényeket mérlegeljenek rajta. Inkább szerintem marhákat. Legalábbis a rengeteg trágya erre utalt. A kamion meg is süllyedt benne! Mire onnan kikevertünk.... Két traktor próbálta meghúzni a szerelvényt.
Végre elindultunk. Doverbe sötétedéskor érkeztünk és siettünk a kompra. Megint csak lemaradtam a fehér sziklákról. :( Most nem volt annyira tele a komp, a kilátóban a hajó orrán, csak ketten voltunk apussal.
A szuvenírboltban semmi érdemleges. :( Végül vettem egy díszes ruhás bohócot, amelyen már a parton fedeztem fel a Made in China feliratot. :( Gyorsan kisurrantunk Franciaországból, és mentünk, amíg a korong engedte. Végül Németországban töltöttük a hétvégét.

A cikket írta: Babenko

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: