Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia
Terápiám
Tegnap találkoztam másodszor a terapeutámmal. Ez olyan divatosan hangzik, ám nekem sok minden múlhat ezen, az egész életem. Első alkalommal csak elhadartam neki életem borzalmait, majd a feltáró terápia mellett döntöttem.
- Nagyon sok témáról fogunk beszélgetni, úgy látom - állapította meg.
Második találkozásunkkor döbbentem rá, hogy nemcsak a szemem színét örököltem anyai ágon.
Mama depressziós. Anyu húgának szorongásai vannak. Anyu is járt pszichológushoz, és sírva fakad, ha amiatt morgok, hogy mamáék az én fülemet rágják azért, mert apám nem dolgozik. Akkor is, ha összeveszek apámmal, de úgy istenigazából. A terapeutám szerint lehet, hogy genetikailag belém van kódolva a szorongásos betegség.
Papa alkoholista. Állandó jelleggel részeg volt, amikor anyuék kicsik voltak. Nem verte őket, de csapkodta az ajtókat és kiabált. Betörtek az ablakok... Anyuék sokszor menekültek, hetekig haza se mentek, a nagymamánál laktak. Lelki terror alatt tartja gyakorlatilag még most is a lányait. Állítólag sosem verte meg egyikőjüket sem, de anyu tisztán emlékszik egy alkalomra, amikor a szülei közé állt, hogy ne bántsa az apja az anyját... Senki sem szokott neki visszaszólni, és ezt meg is szokta. Nene mind a mai napig sírva fakad, ha papa csúnyán néz rá. A pszichológusom szerint ki kellene nevetnie, és legyinteni rá egyet, hogy :
- Na, megint bekattant az öreg.
Nem tudom, hogy valaha elérnek-e erre a szintre... Papa tehát erőszakos fickó, aki mind a mai napig uralkodik a családján. Legalábbis megpróbálja. A viszálykeltés mindenesetre jól megy. Azután csodálkoznak, ha senki nem megy hozzájuk. Ki akarja mindig azt hallgatni, hogy a másik mi rosszat csinált éppen? Neném a napokban is sírógörcsöt kapott, mert papa nem szólt hozzá valami ostobaság miatt.
Amikor pár hónapja anyu és nene együtt voltak, kifaggattam őket a gyerekkorukról. Nene nem volt hajlandó emlékezni rá, hogy mi volt akkoriban.
- Nem emlékszel, hogy Api mindig csapkodta az ajtót és ordibált? - faggatja anyám könnyezve.
- Nem! - tiltakozik neném, és még az arcát is eltakarja a kezeivel.
- Nem emlékszel, hogy hányszor aludtunk a nagymamánál?
- Nem, semmire sem emlékszem! - tagad továbbra is a nagynénim. - Csak a szépre emlékszem.
- Milyen szépre? - lepődik megy anyám.
- Arra, hogy hogyan kaptam tőle pénzt fényképezőgépre.
- És hogyan? - kérdem.
- Úgy, hogy Api, rettenetesen részeg volt... Azt mondta, hogy menjek el cigarettáért. Én meg azt mondtam, hogy elmegyek, ha holnap ad nekem pénzt fényképezőgépre.
- És adott? - kérdezek rá.
- Persze. Aláírattam vele egy papírt, hogy ad másnap pénzt. Alig tudta aláírni. Persze olyan részeg volt, hogy másnap nem emlékezett rá. De az orra alá tettem a papírt és akkor adott pénzt. Lementem Mohácsra és megvettem a fényképezőgépet.
- Te már akkor is tudtad, hogy hogyan érd el, amit akarsz - jegyezte meg anyám.
Szóval erőszakos... Anyám szintén egy erőszakos férfit választott, aki állandóan megalázza őt. Nem veri. Még azt se tudnám határozottan állítani, hogy lelki terror alatt tartja, de bántalmazza. Szavakkal. Amikor megismerkedtek talán nem volt olyan, de vajon Anyu tudat alatt érezte, hogy erőszakos lesz? Vagy... hogy lelkiismeret-furdalás nélkül - vagy akár azzal - éveken keresztül élte ki rajtam a pedofil hajlamait?