Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia
Fürgén körözni kezd az enyém körül, én pedig felveszem ritmusát. Mohó szenvedéllyel csókolózunk, szabad kezem kebleihez ér.
Simogatom őket, szelíden játszom velük. Mellbimbói felmerednek, majd átdöfik a blúzát. A falatnyi pánt lesiklik a vállán. Öltözéke leválik, szellemujjak húznak le róla minden darabot, én pedig végre a bőrét érintem.
Megcsókolom oldalról; ajkam végigsiklik a kecses fülcimpán, követve nyaka ívét, majd nagy sokára várakozó mellével találkozik. Számba veszem az egyik felmeredő bimbót, és mohón szívni kezdem, kezem közben selymes combjai közé furakodik.
Bárki arra járhatna, hogy ránk nyisson, de ez egyikünket sem foglalkoztatja. Ragadozó vagyok, és ő a prédám. Zenész, aki olyan hangokat csalogat elő a kezébe kerülő hangszerből, amilyeneket senki más.
Gyengéden mozgó ujjaimat nedvesség önti el, mialatt a másik mellére is gondot fordítok. Belső felén apró, csillag alakú anyajegyet látok, ami eltelít vad örömmel. Egyre az aprócska félholdat csókolgatom, torkából elfúló nyögések törnek fel.
Egyik keze a tarkómat simogatja, a másik ágyékomnál matat.
Felhördülök, köldökét és hasát csókolgatom, majd sort kerítek az ágyékára is.
Ajkammal elmerülök buja öle mélyén, nyelvem sebesen köröz, amitől folyamatosan nyögdécselni kezd. Számat édes ízek töltik be. Izgalma belém áramlik, és eluralja szellemem. Úgy érzem, szétrobbanok, mégis önkínzó daccal halogatom, hogy belehatoljak.
Amikor kiegyenesedem, már nincs rajtam ruha, vágyakozásom szemmel látható jelei nem kerülik el a figyelmét.
Felül, és megérint a nyelvével, majd csókot lehel az ágyékomra. Érzéki ajka pulzáló börtönként vesz körül, amikor a szájába vesz.
Lassan, finoman játszik velem, mint macska az egérrel; most ő vadász, és én a vad. Feje gyorsuló ütemben mozog, ragyogó, vörös hajfürtjeibe túrok.
Nem hagyom, hogy a kelleténél tovább csinálja, gyengéden visszanyomom a bőrülésre, egyik lába padlóra lóg, míg a másik behajlik a kárpiton.
Alig bírom türtőztetni magam, de nagyon lassan hatolok belé.
Olyan érzés, mintha forró, olvadt arany venne körül. Átadom magam az élvezetnek. Először csak óvatosan mozgok, és végig a szemébe nézek.
Aztán gyorsítok, egyre fokozom a tempót, a mellét markolom.
Másik kezemmel végigsimítok az ajkán, aztán még vadabb iramot diktálok, az arcán látom, már nagyon közel van.
A vonat mozgásba lendül alattunk, ismeretlen úti cél felé indulunk, ami növeli élvezetünket. Szerelmem körmei véres csíkokat szántanak hátamon, de még az is jól esne, ha késekkel döfne a gerincembe.
Tudatom határai elmosódnak; már egyetlen test vagyunk, lelkünk közösen szárnyal. Kéjes sikolyai összekeverednek mély hördüléseimmel. Egyesülésünk szimfóniája betölti a teret. Összeforrunk a végtelen, felsőbbrendű energia ölelésében, amely megöl, és feltámaszt.
A táj lángra lobban odakint, mintha istenek sújtanának rá.
Mit sem törődünk vele, lényünket izzó tűzfolyam borítja el. Hamuvá égünk, majd újjászületünk, a kielégülés elemi erővel tépi szét valóságunk körvonalait.
Lihegve, egymásba gabalyodva fekszünk. Kacagunk, mint az őrültek, mert mindig egymást kerestük, és most, ebben a szent pillanatban végre sikerrel jártunk.
A ránk nyitó szürke képű kalauznak arcára fagy a döbbenet. Látszik, hogy pályafutása során még sosem kellett ilyesmivel szembesülnie. Egyetlen pillantásommal is meg tudnám ölni.
Felkészülök, hogy elfújjam, mint egy porszemet, de kedvesem gyorsabb nálam.
Szemének villanása áthatol a hívatlan vendég zubbonyán. Gyilkos tekintete porrá zúzza a férfi bordáinak ketrecét, és szétrobbantja a szívét. Áldozatának sikoltani sem marad ideje, csak holtan térdre rogy.