Angyali mese

Az igaz szerelemről, ami megtörtént...van folytatás is... :))


Angyali mese-felnőtteknek, s nagyra nőtt gyerekeknek...-

Láttam őket... nem voltak függetlenek... függtek a világtól, ahol éltek, függtek a körülményeiktől - amit persze saját maguknak teremtettek mindketten -, függtek a Világ anyagi dolgaitól, függtek más emberektől, olyanoktól is, akiket a családjuknak kellett tekinteni. Szóval, nem voltak függetlenek... de szerelmesek lettek... ha lehet ezt így nevezni.

Történetük ugyanis még számukra is örök rejtély maradt. Hogy szerelem volt-e kapcsolatuk, vagy két Lélek egymásra találása, ahol a földi világban, oly ritkán a Lélektársak találkoznak? Vagy csupán szenvedélyeik, vágyaik kiélése volt kettejük kapcsolata? Ne találgassunk... nem érdemlik meg... ezt ők biztosra tudják... Én csak láttam őket... Sőt, mondhatni azt, hogy egyiküket ismertem is... talán... de lehet, hogy csak láttam őt, vagy őket, s messze nem ismertem meg sem őket, sem az érzéseiket...
Angyalok voltak mindketten, ez bizonyos. Vagy ha nem is angyalok voltak, akkor Igaz Emberek... olyanok, akiket nem tett lóvá a világ minden fényűzése ellenére. Olyanok, akik mindent feladtak, s szembeszálltak az egész világgal, hogy szerelmüket beteljesítsék... vagy legalábbis megpróbálják. Mindenesetre egy papírdarabbal kezdődött az egész történet:

"Találkozzunk Berlinben
Ott ahol a tüzek égnek
Perzselik a láthatatlan falat
Mely soha le nem dől
Együtt játsszunk majd
A láthatatlan falnak romjain"

Ezt a papírdarabot sodorta felém a szél egy mappából kicsúszva. Elolvastam, s mivel nem az enyém volt, hát siettem, hogy visszaadjam tulajdonosának. De nem tudtam neki odaadni. Pedig gyönyörű volt. Nőiessége kitűnt mindenből, mi körülvette, szépsége pedig semmi földihez nem volt hasonlítható. Ha hasonlítani kellett volna, valami természeti csoda szépségéhez hasonlítanám, mint a naplemente, vagy a telihold szépsége, vagy bármi más. Hiába siettem, próbáltam visszajuttatni, de tényleg nem sikerült.
Találkozott egy férfival. De a férfi sem volt hétköznapi jelenség. Magassága, s testtartása végett szintén kilógott a sorból.

A feltűnő, viszont nem is ez volt számomra, hanem az az érzés, az a harmónia, mely kettejüket körülölelte. Látszott rajtuk valami. A szerelmesekről- mondják az okosok- messziről látni, hogy boldogok, s szeretik egymást. Amit én láttam, az teljesen más volt. Valami csodálatos nyugalom, harmónia, s egész másfajta boldogság ölelte körül őket, mint amit lehet tapasztalni.

Eztán figyeltem őket minden nap. Szándékosan. Valahogy az érzés, mely kettejükből áradt, kisugározták, s átadták akaratukon kívül is más embereknek. Rám is rám ragadt. Szerettem őket. Nem voltak hétköznapiak. Szeretem a nem hétköznapi dolgokat, a Világot pedig, mely minket embereket körbevesz mélységesen megvetem, s gyűlölöm az emberek többségével egyetemben. Mint később kiderült a férfi művész volt. Festőművész. Próbált érvényesülni tehetségével a Világban, de természetesen, mivel világunk nem értékeli a művészeket, így