" Zárjon be a gyár "

Anno dacu' , amikor az élet mozgatórugója a teljesítmény volt, akkor játszódik történetem, melyet csak elbeszélésekből ismerhetek, én még akkor nem éltem ugyanis, de bátran hagyatkozom mesélőim szavaira, hiszen egytől egyig megbízható őszinte emberek


Fent említett időszakban, abban a boldognak vélt korban élt egy kislány: nevezzük Esztikének. Esztike sokat tanult, keményen dolgozott, minden dicsérő szót boldogan zsebelt be, hiszen tudta: csak így boldogulhat. Az általános iskola befejezése után- más lehetőség nem kínálkozván- egy gyárban helyezkedett el, ahol cukorrépából készítettek emberi fogyasztásra alkalmas cukrot..ez volt a Mezőhegyesi Cukorgyár.
Mivel már kisgyermek-korában megtanulta, hogy csak verejtékes munkával lehet előrébb jutni az életben, itt is kitett magáért, HAMAROSAN átvehette a legjobb munkásnak járó kitüntetést, s kampány idejére bevállalt túlórái jutalmaként egy kétszemélyes beutalót Balatonkenesére, a gyár üdülőjébe.

Minő boldogság! -gondolta Esztike, s könnyektől párás szemmel emlékezett vissza a dolgos iskolás-évekre, amikor a sok száz összekötött, s szép kupacba rakott kévét egyesével villázta fel a traktorra, és hogy azért Ő ugyan nem kapott semmit, csak azt a pár pengőt és hogy hazafuvarozták, míg a gyári munkásokat akiket kirendeltek vágni, nemhogy hazavitték, még enni -inni is kaptak!
Azóta hajt töretlenül az első helyért, mindig, mindenben.
Éltanuló lett, oklevelet kapott. A nyári munkát is oly kitartóan végezte, hogy elismerés gyanánt elmehetett egy pártgyűlésre, s az ott szórakozó társaságnak széles mosollyal szolgálhatta fel a forró feketét. Milyen boldog volt, amikor az egyik "öreg" megveregette az arcát, s azt mondta: milyen hálás, dolgos gyermek ez! Ilyenből kellene sok ennek az országnak!
Visszaemlékezik arra az időre is, amikor későbbi férjét, Zsigmondot megismerte...ott is első akart lenni...klubestet tartottak, csinosította magát vagy fél napig, hogy elsőnek Őt kérjék fel táncra, s természetesen sikerült az elsők között párra lelnie.
Csinos fiú volt Zsigmond, a faluban azt mondták Ő a legszebb a környéken, a legjóravalóbb, s aki egyszer a felesége lesz, az összeteheti két dolgos kezét.
Esztink nem volt rest, hamar hozzálátott, hogy ő legyen először szerelmes, s őt kérjék ki először az atyai háztól.
Megvolt a lagzi, a legnagyobb a faluban, amióta csak világ a világ! Emlegetik azóta is a háromnapos lakodalmat szerte a megyében...
Gyermekük született, a kis Zsiga volt a legszebb gyerek a faluban, még a postás is megdicsérte szép kék szemeit, s ez bizony nagy szó volt akkoriban!
Esztike visszament dolgozni a szalag mellé. Húzta-vonta a nagy cukros-zsákokat, emelte, öntötte, zacskót forrasztott, takaros tömbökbe rendezte a becsomagolt árut, az övé legyen a legmagasabb, legszebb kupac!
Évekig kellett dolgoznia, hogy munkáját elismerjék, szalagvezető lett, majd felvitték az irodára, s onnantól fogva mint "irodista kisasszony" járta a gyárat fehér köpenyben, narancssárga gumis mappájára tűzött tollakkal, hogy mindenki láthassa: lám, ide juthat az, aki kitartóan dolgozik!

Félresöpörte az emlékeket, letörölte a könnycseppet ráncos szeme sarkából, s megpróbált felemelkedni ültéből, de izmai nem engedelmeskedtek... A döbbenettől tátva maradt a szája. Még soha nem fordult elő vele ilyesmi. Ülve maradt hát, s fejét lehajtva, csak szeme sarkából nézte, ahogy a fiatalok sorban állnak a lángososnál, veszik a bambit, a pult alól osztott déligyümölcsöt, és arról fecsegnek, hogy talán jövőre, vagy majd azután ők is