újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

In Memorian

Milyen érdekes is. Az év vége felé sokféle érzelemmel elszámolunk. Jönnek a Mindenszentek ünnepe. Ilyenkor számot vetünk emlékeinkkel, és eltervezzük merre, hova, hogyan megyünk és rójuk le kegyeletünket elhunyt rokonaink és hozzátartozóink előtt. Nehéz!


Az élet véges, és tudjuk ezt, s mégis mikor elkövetkezik a vég, valahogyan értetlenül állunk előtte, és nem tudunk mit kezdeni a ténnyel. A sírás, vagy zokogás a tényeken nem változtat semmit. A tények konok rendben sorakoznak és állnak velünk szemben. Megmásíthatatlanként.

Az én halottaim sora a nagyszülőkkel kezdődik. Azt hiszem ez szinte mindenkinél így van, vagy legalább is így kellene lennie. Bár ezt a sort néha az élet átírja bánatunkra, vagy sanyargatásunkra.
Az anyai nagymamámat nem ismertem, mert még édesanyám gyerekkorában elhunyt. Az ő emlékei, elbeszélései alapján ismerem. A nagyapám másodszor is megnősült, így számomra az édesanyám mostohája lett a nagyi.
Az anyai nagyszüleimet úgymond egymáshoz közeli időpontban vesztettem el, mert egy héten belül követték egymást a túlvilági élet rendjébe is.

Az apai nagyszüleim közül, csak a nagymamámat ismertem, mert a nagyapám még jóval a szüleim házassága előtt meghalt. Az apai nagymamám egy ideig velünk lakott és nálunk is halt meg. Amikor én két éves voltam.

A nagyszüleim elvesztése fájdalmas volt. Az apai nagymamám sírját tudom látogatni, mert az anyai nagyszüleim vidéken vannak eltemetve, és oda a távolság miatt nem tudok leutazni, így az unokatestvérem visz virágot helyettem is a sírjukra, én pedig itthon, vagy leginkább a temetőben értük is gyújtok gyertyát, és mondok imát.

Az édesapám a következő halottam. Ő már sokkal közelebbről és mélyebbről érint. Az ő elvesztése egy bizonyos fokig a lelkem halála is. Az életéért folytatott harcban jómagam is megfáradtam. A küzdelem, mint általában hiába való volt, de azt hiszem amit tettem arra volt jó, hogy az utat megkönnyítsem számára, vagy hogy a vég közeledtét könnyebbé tegyem. A lelkiismeretem tiszta, mégis mindig valami felszakad a lelkembe, ha megállok az urnafalnál a kazettája előtt.

Igaz ez kicsit dupla fájdalom, mert ide van elhelyezve az öcsém is. Valahol ez is kegyetlen dolog. Fáj a hiánya, és ürességet okoz az értelmetlen korai halálának ténye. Az is fájó érzés, hogy tudom ott a fia, aki azért szeretett volna még eltölteni vele időt, és valamit megtanulni még tőle, amire már semmi esélye nincs.

Aztán ott vannak a párom szülei, akik számomra épp úgy fontosak lettek, mint a saját családom tagjai. Valamint az általam is ismert nagyszülei is. Sőt a nagybátyjai akik közül már ketten is a túloldalon várnak a rokonaikra.

Aztán vannak barátok, akiket csak egyikünk ismer, de elmegyünk és lerójuk kegyeletünket.
A legborzalmasabb, hogy ez a kör most bővült. A párom egyik legjobb barátja, aki olyan volt mint a testvére lenne, most a hét elején, hétfőn eltávozott közülünk és már nem jön velünk a gyertyák útjára.
Irgalmatlan kegyetlen dolog. Harminchat évesen agyvérzésben elhunyt. Kimondhatatlan fájdalom, és kín, amit mindenki átél, mert a fiatalember egy nagyon értelmes és segítőkész

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: