Álom vagy, vagy valóság?
2013. szeptember 19.
Rémálom, délelőtt elkezdtem aludni, és átaludtam az ebédet...hetek, napok óta nincs étvágyam és a hízlaló diétát sem tudom elkezdeni. De nem baj! Korábban szerettem volna letudni rövid pihenési szándékomat éjszaka, mint talán már említettem korán kelő vagyok. De most volt egy álmom az Anonimekkel, ami olyan non-profit szervezet, mely azért jött létre, hogy a függőkön közös erővel segítsenek és védelmezzék jogaikat. Nos, velük álmodtam...körém gyűltek, miközben én itt a rehabon álmodtam. Vártam, hogy édesapám befusson, de nem jött és mikor a géphez ültem megérkezett. Kiosztott, hogy nem minden az Ő dolga. Na jó, a kapzsi sem megfelelő a viselkedésére. És akkor, rájöttem megkérem anyut. Épp egy előadáson voltam, melyet egy előadóművésszel vezettek, és ott gyűltek össze társaim. Velük az a baj, hogy sokan még aktívak, ezért nem lehet bízni mindegyikben, de ha nem bízunk meg társainkban, min csodálkoznak tagok, család és orvosok, hogy nem bírjuk ki egymást sem, és még a szerek is lelki és fizikai hatással vannak ránk? Ezért néha, azt kívánom, bárcsak álmodnék...De még jobb, ha abból fel is ébredek.
A bejegyzést írta: Zsüsztin
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.