Békében
2023. december 17.
Ónos esővel riogattak mára. A reggeli jégkásás szemerkélésben nem is engedtem ki a tyúkokat. Jól el voltak látva az ólban is mindennel. Véletlenül sem akartam leszánkázni a hátsómon azon a tizenöt betonlépcsőn, ami hozzájuk felvezet az emelkedő parasztudvaron.
Ám ebéd után kisütött a nap és megkönyörültem a szárnyas háznépemen. Kiengedtem őket a verebekkel együtt, és zsebre tettem a mai napi három tojást. A szőlőbe is felengedtem őket. A rózsaszín kabátos, pink kesztyűs madárijesztőt arrébb tettem pár méterrel, mert azért a héják sem hülyék teljesen. Azért remélem, hogy legalább félig azok, és így életben marad pár tyúkom.
A kertben előbukkantak a nyári felszedés elől ügyesen elbújt hagymák, és most már zöldellve kínálják magukat. Az egynyári gyomok is már régen barnára száradtak. Libatop, disznóparéj, acat, egyforma színű ruhát öltött. Egy kúpvirág rikítva, viháncolva sárgállott és nevetett rajtuk, s kinevette az egész telet is, miközben legkorábbi hajtásai végén büszkén hordozta magjait.
Mellettem az ágyban egy puha kiscica álmodik összegömbölyödve csendesen és békésen. Néha milyen kevés dolog kell a boldogsághoz.
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.