Írásfüggés
2012. március 10.
Írtam már arról, hogy mennyire nehéz egy idő után leszoknom az írásról, és most megint ez a helyzet.
Csütörtökön feltettem a történetem utolsó fejezetét. Ez a történet évek óta próbál teljes formát ölteni és végre befejeztem megint. Azért megint, mert egyszer már végigvittem, csak angolul. A lényeg az, hogy miután megírtam ezt az utolsó részt, szinte elvonási tüneteim lettek. Nem kezdtem őrültként viselkedni, semmi hasonló, csak éppen attól a pillanattól hiányzott az írás, ahogy bezártam a szövegszerkesztőt. Furcsa visszazökkenni a valóságba, de ihletben továbbra sem szenvedek hiányt.
Még a Forbiddent írtam, mikor rengeteg ötletem támadt más történetekre. Valahányszor utaztam, mindig járt az agyam és sokszor elég volt csak meglátnom egy fát az út szélén, már beugrott róla vagy tíz olyan jelző, ami jól jöhet majd az egyik születőben lévő, kicsit krimiszerű vámpíros sztorimban. Talán ez a következő leghosszabb történetem, kb. hat fejezetes. Egyelőre nem írom meg, mert most nagyon felkapták ezt a témát, és nem szeretném, ha koppintásnak tűnne, bár nem egy romantikus mese. A vámpíros dolgot tehát félretettem, de továbbra is jött az inspiráció innen-onnan. Egy hosszabb novella, vagy egy rövidebb, két-három fejezetes regényszerű valami, Álomlány címmel. Ezeken kívül született a fejemben egy harmadik történet, a Szellemvonat. A negyedik sztorit pedig már meg is írtam - köszönhetően a már említett "elvonási tüneteknek", amiket a Forbidden Ties lezárása idézett elő. Ez a novella tőlem elég szokatlan témában mozog, történetesen egy leszbikus dráma.
Így együtt tehát már van négy új történet, amiből egy már készen van. A többi pedig folyamatosan fogalmazódik. Párbeszédek, jelenetek, karakterek.. mind együtt zúgnak a fejemben. Érdekes érzés. Az írásról sosem mondanék le, bármi történjék is.
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretném itt is megköszönni minden kedves olvasómnak, hogy annyi időt szántak a cikkeimre. Nagyon jól esett minden egyes látogatás, értékelés, hozzászólás. Nem fogok eltűnni és remélem, hogy a többi agyszüleményem is tetszeni fog.
A bejegyzést írta: Reenzy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Reenzy!
Továbbra is várjuk az "agyszüleményeidet" :)) Az írásról meg nem kell lemondanod soha! Az te magad vagy, belőled elvenni pedig óriási veszteség lenne. :)
Pussz, Tündér
Továbbra is várjuk az "agyszüleményeidet" :)) Az írásról meg nem kell lemondanod soha! Az te magad vagy, belőled elvenni pedig óriási veszteség lenne. :)
Pussz, Tündér