újabb események régebbi események további események
22:08
Ilpaki új cikket töltött fel
13:08
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
13:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
22:36
kalozlány módosította a naplóbejegyzését
22:21
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:02
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:35
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:51
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:01
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:40
Black Ice új cikket töltött fel
04:54
Furrionmxa regisztrált a weboldalra
21:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
02:35
Telecasterchf regisztrált a weboldalra
01:53
Incipiosas regisztrált a weboldalra
20:13
Artisanwrl regisztrált a weboldalra
19:03
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:38
Dormanndh regisztrált a weboldalra
08:37
kalozlány módosította a naplóbejegyzését

Passzivitás

2013. június 19. - Látogatók száma: 91

Látom hogy a másik szenved, de nem tudok segíteni? A merev elutasítás félelem az igazságtól?

Amikor valaki a környezetemben, akivel érzelmi kapcsolatom van, barátom, párom, szülőm szemlátomást szenved, vegetál, kínlódik, boldogtalan és én segíteni szeretnék, akkor szembe kell néznem azzal - mivel a másik egyáltalán nem hajlandó változtatni - hogy elutasítja minden szavamat, rosszabb esetben lehülyéz, még rosszabban, még a kapcsolatot is megszakítja velem.

Először is nem kér belőlem, sem a jó tanácsaimból. Másodszor az ő döntése, hogy marad a merev semmiben, vagy nem. Ezt így nagyon könnyű kimondani, de elfogadni sokkal nehezebb, hisz végül is épp a fontossága miatt láttuk jónak, hogy segítségre, jó tanácsra adjuk a fejünket. Jobb ha szakemberre bízzuk, hisz az idegen, az objektív, bár ott még mindig fennáll a lehetőség hogy elutasítja a segítséget az illető, inkább nyomorog a saját kis börtönében.

Pedig nagyon egyszerű a képlet, (ahogy a képen is) fel kell tenni magunknak a kérdést, boldogok vagyunk e, továbbá azok akarunk e lenni. A megoldás a képen.

Először is amikor elmerevedik az ember (ez nem életkor függő, de azért idősebb korban jellemzőbb) akkor már konokság is párosulhat a rugalmatlansághoz, ami annyit jelent, hogy nem szándékozik megfelelő energiát beletenni az életébe, inkább rágódik a kínjain és abba fekteti az energiáját, hogy a látszatvilágát fenntartsa. Szíve joga boldogtalannak lenni.

Másodszor, az önismeret hiánya leegyszerűsíthető. Akinek van, az sikereket ér el, akinek nincs, vagy kevés az inkább kudarcokat. Ez is eldönthető nagyon gyorsan. Az életem területein sikeres vagyok vagy nem? Saját döntés, hogy inkább a sikertelenségben éli le valaki az életét.

Harmadszor, az átélt sikertelenségek viszonyítási alapot adnak, egyfajta tanulópénz, ami pont azért kellett, azért éltük át, hogy úgy már ne csináljuk még egyszer. Ami egyszer nem működött, az ugyanúgy később sem fog. Ha fejjel megyünk a zárt ajtónak kevés az esélye hogy kinyílik, max kidöntjük, találnunk kell egy kulcsot és ha megtaláltuk, akkor használjuk is. Ha fejjel akarjuk kinyitni, az is saját döntés, hát mindenkinek egészségére.

Negyedszer, a megpróbáltatások sebeket ejtenek rajtunk, amiket hajlamosak vagyunk nyalogatni évekig, évtizedekig. Na itt megemlítenék egy éppen tegnap olvasott kis sztorit. A víz esete a pohárral. Milyen nehéz egy pohár víz? El lehet ezen gondolkodni, de a válasz ugye az időben rejlik. Attól függ meddig tartjuk a kezünkben, tehát a gondok és sérelmek annál nagyobbak és nehezebbek, minél tovább hurcoljuk. Ha elfecséreljük az önsajnálatra az időnket, az is saját döntés, ne csodálkozzunk, ha szánakoznak rajtunk.

Ötödször, nem elfelejteni kell a gondokat, hanem dönteni, értékelni, aztán megtenni mindent a megoldás érdekében. Ha megtettünk mindent, akkor nincs miért aggódni. Ha megoldható, márpedig minden megoldható, akkor miért kell rajta aggódni? Miért kell kifogásokat keresni, meg akadályokat? Ez egyenes út a sikertelenséghez, vissza az elejére, boldog akarok e lenni, vagy nem?

Hatodszor, a szeretet kérdése igen fontos. Magamat tudom e szeretni? Ha nem, másokat miért gondolom, hogy tudok? A szeretet nem önző, hanem elfogadó és felemelő. Amennyiben nem tudjuk a másikat felemelni, akkor csak támaszkodunk a többiekre, bizonytalanságunkat eloszlatni használjuk a kapcsolatainkat. Ha felemelni nem tudunk, akkor legalább ne húzzuk le a másikat, mindenki szenvedjen a saját poklában, nem kell mást is magával rántani, amennyiben az önkínzást választja az ember.

Hetedszer, önmagunk mit teszünk? Mire vagyunk képesek mások nélkül? Mire vagyunk büszkék, mit értünk el csak mi magunk? Anyaság, apaság, karrier, stb. Mennyi szegmense van az életnek, a szerepeinknek a világban? Elég hogy én jó anya/apa, barát akármi vagyok? Egyik sem kevesebb, vagy rosszabb, akinek elég, és valóban elégedett, annak örülni kell, nem keseregni.

Ha a kérdések megválaszolása után még mindig úgy érezzük, hogy jó úgy nekünk, ahogy van, akkor semmit sem tehet a másik, aki segíteni szeretne. Vagy elfogadja, hogy önpusztító életet élünk, vagy elfordul tőlünk, tiszteletben tartva, hogy a szenvedő fél szenvedni akar, nem boldoggá válni.

Nem kétlem, hogy nehéz szembenézni a saját felelősségünkkel, elsősorban azért, mert csalódhatunk magunkban, sőt, irritáló, amikor nincs bűnbak, csak mi vagyunk....hisz minden reakció a mi döntésünk, de érzelmileg fel kell nőni egyszer a feladathoz, hogy mi irányítjuk az életünket. A sikereink a mieink, a kudarcainkat miért vetítjük ki másokra, vagy a körülményekre? A jót könnyű bevállalni, de a rosszat nehéz. Mert fáj. A fogam is szokott fájni, mégsem hagyom, hogy életem végéig kínozzon. A lelki terheket miért nem szüntetjük meg úgy, mint egy fogfájást? Senki sem szereti ha fáj, senki sem szeret porig égni, még akkor sem, ha utána maga a "csoda" érkezik el, ezért dugjuk homokba a fejünket - fájdalom elkerülő hadművelet - ezért folyik a tv-ből a rengeteg tabletta reklámja, mert erre van igény. A tünetek kezelésére, nem a kiváltó ok megszüntetésére. A passzivitás, a sok de... a tengernyi akadály felsorolása, a hárítás egyenlő a struccpolitikával, ám ezt mindenki másnak tiszteletben kellene tartania, ami végtelen erőpróba. Sajnos. Csak gondoljunk arra, amikor a gyermekünk éppen tanul cipőfűzőt kötni és nem megy neki sokadszorra sem. Feladjuk, ha ő feladja? Nem igyekszünk mégis ezredszer is megmutatni, hogyan kellene csinálni? Szeretetből tesszük, nem azért hogy bántsuk, mégis akkor ott ő sérül a sikertelenségtől. Éppen úgy mint a merev ember, amikor passzívan ellenáll, mert csak az akadályokat figyeli.

kép:facebook

A cikket írta: Ailet

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. július 10. 09:32

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2013. július 9. 17:44

Szi A!
Tegnap beszéltük egy kis társaságban. Valaki problémája az volt, hogy a jóval idősebb tesójai, egy családi bulin, még csak nem is köszöntek neki, amikor megérkezett.
Hova vezethető ez vissza?
Az idősebb tesók a kicsit nem fogadták be maguk közé, az így feleslegesnek érezte magát. A feleslegességét, az elkövetkező életében kivetítette, szinte "kikövetelte" a környezetétől. Ez egy viselkedési formává erősödött nála.
A passzivitása, önbizalomhiánya vonzotta a hasonló eseteket, amit a bátyjai is elkövettek vele.
A tegnapi beszélgetésünkön nem az volt a konklúzió, hogy azonnal, ész nélkül szembe kell menni az idősebb tesókkal. Hanem az, hogy egy "alacsonyabb szinten" be kell gyakorolni egy jó viselkedésmintát: "nem vagyok felesleges" (jó egy külső segítség... barát...férj, feleség, gyermek...)! És amikor már ez működik, akkor lehet a tesókkal is javítani a kapcsolatot. (Tüskék megtalálása, kihúzás, felülírás.) Ha nem azt vetíti ki az ember, hogy "ne köszönj nekem", akkor mindenki emberszámba vesz bennünket...
Üdv,
Pí.

Szia P!
Húsbavágó kérdés, na igen. A probléma egyik oldala a félelem ami mozog az emberben ugye, a mély tüske és ha ösztönösen cselekszik, megmarad a régi szisztémánál. Ami sajnos nem működött, tehát eztán sem fog. Az idősebb testvérek gyakran elvárják, hogy a fiatalabbak letegyenek valami az asztalra, elvárás... hm. Nekik valahogy nem természetes, hogy a legkisebb van, létezik, talán mint egy kiskutya, aki egyszer ugye felnő és más fontossági sorrendje lesz. Nem természetes, hogy tiszteljék a kicsit, ahogy egymást.

A másik oldal valszeg az, amit te itt leírtál. Így tehát összességében az egyik oldal a megfelelési kényszer ellen lázad, a másik oldal meg a távolságtartásból adódó passzivitásba törődött bele. Hm... érdekes.
Köszi, hogy voltál!
Üdv:A
2013. július 9. 17:44
Szi A!
Tegnap beszéltük egy kis társaságban. Valaki problémája az volt, hogy a jóval idősebb tesójai, egy családi bulin, még csak nem is köszöntek neki, amikor megérkezett.
Hova vezethető ez vissza?
Az idősebb tesók a kicsit nem fogadták be maguk közé, az így feleslegesnek érezte magát. A feleslegességét, az elkövetkező életében kivetítette, szinte "kikövetelte" a környezetétől. Ez egy viselkedési formává erősödött nála.
A passzivitása, önbizalomhiánya vonzotta a hasonló eseteket, amit a bátyjai is elkövettek vele.
A tegnapi beszélgetésünkön nem az volt a konklúzió, hogy azonnal, ész nélkül szembe kell menni az idősebb tesókkal. Hanem az, hogy egy "alacsonyabb szinten" be kell gyakorolni egy jó viselkedésmintát: "nem vagyok felesleges" (jó egy külső segítség... barát...férj, feleség, gyermek...)! És amikor már ez működik, akkor lehet a tesókkal is javítani a kapcsolatot. (Tüskék megtalálása, kihúzás, felülírás.) Ha nem azt vetíti ki az ember, hogy "ne köszönj nekem", akkor mindenki emberszámba vesz bennünket...
Üdv,
Pí.
2013. június 25. 22:12

megtekintés Válasz erre: m.lilla - 2013. június 24. 22:41

de vajon mi is a boldogság? a tökéletesség felé való törekvés?!

Ha engem kérdezel az, amikor jól érzem magam a bőrömben. Az látszik az emberen... kisugárzik. Egyébként meg mindenkinek egyéni, de csak nézz végig az embereken reggel munkába menet.... jól érzik magukat a bőrükben? A tökéletesség felé való törekvést inkább módosítanám a tökéletesítésre való törekvésre, hisz tele vagyunk hibákkal, azaz félelmekkel, amiket érdemes kijavítani, ez sikerélmény, ami meg önbizalomhoz vezet, ami meg... boldogsághoz... stb. :))) Egyszerű ez, csak túlbonyolítjuk néha...
2013. június 24. 22:41
de vajon mi is a boldogság? a tökéletesség felé való törekvés?!
2013. június 23. 12:21

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2013. június 22. 13:58

Szia Ailet!

Egy okos ismerősöm egyszer azt mondta, hogy ő csak akkor segít, ha kérik. Annak ellenére, hogy látja, hogy egy rokona, ismerőse "szarban" van, addig nem osztogatja a jó tanácsokat amíg nem kérik ki a véleményét. És ha belegondolunk igaza van. Mindenki azt csinál az életével amit akar. Ha szarságra van beállítódva, szenvedésre, azt kapja. Ha boldogságra vágyik és tesz is érte, akkor boldog lesz.

Puszi,
L.

Szia Lizi!
Ez nagyon okos érv, tudom a tudatommal, de ha látom hogy a szerettem a szakadék felé rohan, akkor nem biztos hogy kibírom. Mondjuk a lányod, vagy a szerelmed... akárkid teszi ezt..... Nem mindig lehet nézni tétlenül. Egy viszonylag idegennel meg lehet tenni simán, de én még nem jutottam el oda, hogy képes legyek tiszteletben tartani, hogy "szarságra van beállítódva és azt kapja" aki fontos nekem. Látod még nagyon sokat kell tapasztalnom ezen a téren....
Pusz:A
2013. június 22. 13:58
Szia Ailet!

Egy okos ismerősöm egyszer azt mondta, hogy ő csak akkor segít, ha kérik. Annak ellenére, hogy látja, hogy egy rokona, ismerőse "szarban" van, addig nem osztogatja a jó tanácsokat amíg nem kérik ki a véleményét. És ha belegondolunk igaza van. Mindenki azt csinál az életével amit akar. Ha szarságra van beállítódva, szenvedésre, azt kapja. Ha boldogságra vágyik és tesz is érte, akkor boldog lesz.

Puszi,
L.
2013. június 22. 12:53
Tisztelt Ailet!
Nékem az a véleményem, hogy a passzivitás azon emberek sajátja, akik sok sikertelenséget éltek át életükben. Itt a gyerekkorra vezetném vissza ezeket a problémákat. Szerintem ez egy védekezőmechanizmus náluk, amivel a további sikertelenségüket próbálják elkerülni.
Bokor
2013. június 21. 22:33

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2013. június 19. 23:07

Engem nagyon érdekelm a pszichológia.
Már annyit olvastam a témában,hogy az felér egy egyetemmel is.
Most is a boldogságról szóló könyveket olvasok.
Néhány cim:
Sonja Lyubomirsky : Boldogságmitoszok /kiválóan használható,praktikus segédlet az élethez/

Kurt Tepperwein: Élj boldogan!

Köszönöm Sanda, körbenézek az ajánlott könyvekben, biztosan találok érdekes dolgokat. :)
Üdv:A
2013. június 19. 23:07

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2013. június 19. 22:00

Szerintem nem a kereslettel van baj, hanem a fejekben kellene rendet tenni. Még ma is azt gondolják nagyon sokan, hogy aki szichodokihoz megy, az bolond. Na ezen kellene változtatni, sőt! Én személy szerint már óvodától kezdve "népszerűsíteném" a pszichológiát. Ne csak akkor menjenek az emberek, ha már ég a ház.

Engem nagyon érdekelm a pszichológia.
Már annyit olvastam a témában,hogy az felér egy egyetemmel is.
Most is a boldogságról szóló könyveket olvasok.
Néhány cim:
Sonja Lyubomirsky : Boldogságmitoszok /kiválóan használható,praktikus segédlet az élethez/

Kurt Tepperwein: Élj boldogan!
2013. június 19. 22:12

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2013. június 19. 22:06

8-10 ezer Ft-os órabérekkel dolgoznak.
Rossz szakmát választottam.

És az ügyvédek? Vagy egy fogorvos? Na, a szülésről már ne is beszéljünk....
2013. június 19. 22:11

megtekintés Válasz erre: Inga - 2013. június 19. 13:42

Kedves Ailet,

Jó dolgokat feszegetsz. A kulcs az önbizalom. Ha ez nincs, nincs semmi. Rányomja a bélyegét mindenre. Munka, társas kapcsolatok, szabadidő, maga az élet. Önbizalmat legegyszerűbben úgy lehet szerezni, hogy belemegyünk olyan dolgokba amitől félünk. (Pl: félelem a póktól, félelem új kapcsolat kialakításától, tettek beismerése, vállalása) Ha szembe merünk menni ezzel, meg merjük élni az érzést, és leküzdjük, megoldjuk: akkor fog jönni az önbizalom. Ezt csak önmagunknak adhatjuk meg. Nem függhet a társam dícséretétől, a szomszéd véleményétől, a munkahelyemtől, sőt még a pénztől sem. Ezt mindenki magától és magában alakítja ki. Ha van önbizalom, minden simán megy. Mert teszem azt kirúgnak a munkahelyemről. Ez egy rossz dolog. De nem azon kattogok, hogy úristen mi lesz most, hanem bízom magamban, bízom a tudásomban (legyen az ács, tetőfedő, szakács, vagy mérnök) és így indulok neki a napnak, meg a munkateremtésnek.

És még valami. Csak ma - ebben a pillanatban - tudunk érte tenni. A tegnapban már nem lakik önbizalom, a jövőben sincs még. Viszont ma tehetek érte.

Nekem ez a véleményem.

Üdv,
Inga

Szia Inga!

Hallgattam egy előadást erről, a fickó két dolgot tanácsolt. Az egyik az, amiről te beszélsz: tudatosan szembe menni a félelmekkel, amihez valljuk be, több erő és önbizalom kell, vagy ami szerintem járhatóbb út lehet, hogy azokat a vágyakat váltjuk valóra, amelyeket eddig soha. Amit szeretünk, szeretnénk és sosem tettük meg, ahhoz kevesebb bátorság is elég, az önbizalom ugyanúgy generálódik a sikerélmény miatt. Aztán lehet nehezebb fába vágni a fejszét. A fokozatosság elve szerintem üdvösebb ebben a kérdésben.
Ezzel már elindultunk, tettünk az önbizalomért, lassan, de biztosan. Persze, aki nagyon magabiztos, (ami ugye épp probléma, vagy egészen extrém helyzetekben) hihetetlen katartikus lehet egy ilyen szembesülés a félelmeinkkel. Én úgy vélem, nagyobb az esély a visszaesésre ha mégis bepánikol valaki, de ha már belejöttünk, nem hinném, hogy nagyon visszaesünk. Gyakorlat teszi a mestert. :))

Üdv:A
2013. június 19. 22:06

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2013. június 19. 22:00

Szerintem nem a kereslettel van baj, hanem a fejekben kellene rendet tenni. Még ma is azt gondolják nagyon sokan, hogy aki szichodokihoz megy, az bolond. Na ezen kellene változtatni, sőt! Én személy szerint már óvodától kezdve "népszerűsíteném" a pszichológiát. Ne csak akkor menjenek az emberek, ha már ég a ház.

8-10 ezer Ft-os órabérekkel dolgoznak.
Rossz szakmát választottam.
2013. június 19. 22:00

megtekintés Válasz erre: Sanda - 2013. június 19. 13:30

Igény lenne is a a pszichológusok munkájára,csak fizetőképes kereslet nincs erre sem.

Szerintem nem a kereslettel van baj, hanem a fejekben kellene rendet tenni. Még ma is azt gondolják nagyon sokan, hogy aki szichodokihoz megy, az bolond. Na ezen kellene változtatni, sőt! Én személy szerint már óvodától kezdve "népszerűsíteném" a pszichológiát. Ne csak akkor menjenek az emberek, ha már ég a ház.
2013. június 19. 21:57

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2013. június 19. 13:17

Szia, Ailet!

Bizony ez így van, hiába akarsz bárkivel jót tenni, ha az illető nem vevő rá.
Manapság nem divat gyengének lenni, más tanácsára szorulni, elfogadni a
barátok javaslatait, mert az a menő, aki kemény, mint a szikla és kifelé azt kommunikálja, hogy sikeres, gondtalan ember, miközben belül őrlődik, s nem csupán ő maga, hanem a környezte és a családja is ennek a levét issza.
Tegnap volt a keresztlányom diploma védése, mester szakon, és jelesre vizsgázott. Mint pszichológusnak, lesz elég munkája, ahogyan elnézem az embereket.

Pussz: Yolla

Szia Yolla!
Bizony lesz elég munkája, nem kevesen szorulnának rá a segítségre! Gratulálok neki!! Nagyon sok sikert és kiégésmentes, sikerekben gazdag életet hozzá! :))
Pusz:A
2013. június 19. 13:42
Kedves Ailet,

Jó dolgokat feszegetsz. A kulcs az önbizalom. Ha ez nincs, nincs semmi. Rányomja a bélyegét mindenre. Munka, társas kapcsolatok, szabadidő, maga az élet. Önbizalmat legegyszerűbben úgy lehet szerezni, hogy belemegyünk olyan dolgokba amitől félünk. (Pl: félelem a póktól, félelem új kapcsolat kialakításától, tettek beismerése, vállalása) Ha szembe merünk menni ezzel, meg merjük élni az érzést, és leküzdjük, megoldjuk: akkor fog jönni az önbizalom. Ezt csak önmagunknak adhatjuk meg. Nem függhet a társam dícséretétől, a szomszéd véleményétől, a munkahelyemtől, sőt még a pénztől sem. Ezt mindenki magától és magában alakítja ki. Ha van önbizalom, minden simán megy. Mert teszem azt kirúgnak a munkahelyemről. Ez egy rossz dolog. De nem azon kattogok, hogy úristen mi lesz most, hanem bízom magamban, bízom a tudásomban (legyen az ács, tetőfedő, szakács, vagy mérnök) és így indulok neki a napnak, meg a munkateremtésnek.

És még valami. Csak ma - ebben a pillanatban - tudunk érte tenni. A tegnapban már nem lakik önbizalom, a jövőben sincs még. Viszont ma tehetek érte.

Nekem ez a véleményem.

Üdv,
Inga
2013. június 19. 13:30

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2013. június 19. 13:17

Szia, Ailet!

Bizony ez így van, hiába akarsz bárkivel jót tenni, ha az illető nem vevő rá.
Manapság nem divat gyengének lenni, más tanácsára szorulni, elfogadni a
barátok javaslatait, mert az a menő, aki kemény, mint a szikla és kifelé azt kommunikálja, hogy sikeres, gondtalan ember, miközben belül őrlődik, s nem csupán ő maga, hanem a környezte és a családja is ennek a levét issza.
Tegnap volt a keresztlányom diploma védése, mester szakon, és jelesre vizsgázott. Mint pszichológusnak, lesz elég munkája, ahogyan elnézem az embereket.

Pussz: Yolla

Igény lenne is a a pszichológusok munkájára,csak fizetőképes kereslet nincs erre sem.
2013. június 19. 13:17
Szia, Ailet!

Bizony ez így van, hiába akarsz bárkivel jót tenni, ha az illető nem vevő rá.
Manapság nem divat gyengének lenni, más tanácsára szorulni, elfogadni a
barátok javaslatait, mert az a menő, aki kemény, mint a szikla és kifelé azt kommunikálja, hogy sikeres, gondtalan ember, miközben belül őrlődik, s nem csupán ő maga, hanem a környezte és a családja is ennek a levét issza.
Tegnap volt a keresztlányom diploma védése, mester szakon, és jelesre vizsgázott. Mint pszichológusnak, lesz elég munkája, ahogyan elnézem az embereket.

Pussz: Yolla
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: