Ez nem vicces
Látogatók száma: 232
Ezt nyomja az arcodba a sajtó, ezt lökik eléd minden nap minden egyes percében... Igen, én is dagi vagyok... És én sem voltam mindig az... De amikor az ember lányának nincs más választása, mint fejet hajtani a sorsa előtt, és belefárad már fogyizásba, elege van, hogy míg másokról pörögnek a kilók, ő boldog ha a mérleg nyelve megáll valahol 100 és 110 között... Na, akkor nincs tovább. Megjártam én már mindent... A fogyitábortól a kalóriaszámláláson át a null-diétáig, orvost, kórházat, magándokit, sehol semmi biztató eredmény. És akkor új háziorvost kaptam. Utáltam, mert bunkónak, lekezelőnek, arrogáns seggfejnek tartottam Őt, aki soha nem ereszkedik le a beteghez, nehogy sérüljön szépen kialakított önérzete. Húztam-halasztottam, mégis el kellett mennem hozzá egy középfül-gyulladással. Felkavarodott tőle a gyomrom. Második mondatában letiport, megalázott az asszisztens előtt, de azt is sikerült elérnie, hogy saját magam előtt még az eddiginél is jobban szégyelltem magam. Mérleg, szidás, vérnyomás normális, magasság: "jó nagyra nőtt"! Hehe. Nekem nem sikerült mosolyra húzni a számat. Hát vak ez az ember? Nem gondolja, hogy nem önszántamból választottam ezt az életet? Figyelt rám, amikor azt mondtam neki, hogy szigorú étrendet tartok; hogy nagyon megnézem mit eszem és mit iszom és mikor és mennyit? Laza mozdulattal leseperte az asztalára pakolt papírjaimat,bele se nézett egyikbe sem. Ne zabáljon annyit! - jött az utasítás - és le fog fogyni! Hazajöttem, leültem, és jól kibőgtem magam. Ami nem megoldás ugyan, de néha piszok jól tud jönni, ha leszereplek.
Két hétig minden nap írtam, hogy "mit? mikor? mennyit?" ettem. Lemértem a zöldséget, a fél szelet húst, a barna rizst, nem ettem csokit, sem joghurtot, nem ittam tejet, még annyit sem mint azelőtt! Összeszorítottam a fogamat és visszamentem hozzá. Elé raktam a papírt és annyit mondtam: olvasson! Olvasott! Nem hitte el, amit látott. Ordított: Ember! Ahhoz hogy működjön a szervezete, energia kell! Mi a francért nem eszik maga rendesen?! Leültem, belebámultam az arcába: maga mondta,hogy ne zabáljak. Eddig sem tettem, most alig eszem. Így sem lesz jó? Ekkor kaptam meg életem első beutalóját az endokrinológiára. Ahonnan hazazavartak (mondván: "nincs magának semmi baja!"). Ismét a nulláról kezdtem mindent: labor, vér, vizelet. És a beutalón sok-sok "x". Végre egyszer rendesen kivizsgálnak, gondoltam én. És végig ment az egész ahogy szokott: "Mit eszik? Mennyit? Mikor? Zsíros? Édes? VÖRÖS HÚÚÚÚÚS? Maga meg akar halni? Lakat a hűtőn!" Nagyon viccesek az emberek. És még viccesebbek az orvosok. Nem látnak tovább a szemüknél. Értem én, hogy nem minden kövér ember azért olyan amilyen mert beteg, de nem is veszik a fáradtságot, hogy ítélkezés helyett az eredményekre figyeljenek. Annyira lekötötte őket az, hogy engem cikizzenek, hogy nem vettek észre valamit. Én marha meg lógó orral járultam ismét a magyar Dr.House elé. Asztalcsapkodás, szemüvegdobálás és a billentyűzet erőteljes öklözése után végre kinyögte, hogy azért vagyok képtelen már évek óta lefogyni, mert beteg vagyok. Hormonzavarom és pajzsmirigy-rendellenességem van. ÉS ERRŐL ÉN NEM TEHETEK! Majd biztosított,hogy mindent megtesz, hogy segítsen nekem, csak írjam szépen szorgalmasan, hogy mit, mikor, mennyit és menni fog. Nem gondoltam,hogy a papírhasználat és a kipacsmagolt tinta mennyiségével arányosan fogok fogyni,de ugyebár meg kell adni az esélyt mindenkinek. És írtam. Bevallottam az este 8-kor megevett fél narancsot is, csak segítsen! Két hónap telt el,nem ettem sem kenyeret, sem tésztát, sem vörös húst, száműztem a tejet, a cukrot, a fehér-lisztet! Zöldség, gyümölcs, víz, zöld tea, ez maradt nekem. Meg az áldott jó barna rizs...
Nekiindultam megint. Papír letesz, páciens leül és mélyen hallgat. Doki olvas, értékel és ordít. Azt mondja, bocs, üvölti, mit járok én ide naponta hazudozni, kiszámolta a napi kalóriabevitelem nem éri el a 700-at! És nem ment le egy deka sem! Ilyen nincs! De igenis,hogy van. Én vagyok rá az élő példa. A menstruációs ciklusom elején olyan gyenge voltam, hogy alig álltam a lábamon, de tartottam a diétát, nehogy azt mondhassák, ho-ho-hó, hát akkor ezért nem fogy!
Mára odáig jutottam, hogy felhagytam az orvosokkal, egy gyógyszerész ajánlott valamit, kipróbáltam, bejött. Azóta nem szedek bogyót, hogy működjön az emésztésem, nem szedek táplálék kiegészítőket sem, csak a napi egy szem (cukormentes!-megnéztem) C-vitamint. Zöld teát és szénsavmentes vizet iszom, és minden reggel egy kávéskanál jódozott vizet abból, amit az az öreg gyógyszerész ajánlott. Azóta sem fogytam, de legalább nem hízom.
Nem beszélek a betegségemről, nem eszek társaságban, nehogy észrevegyék milyen keveset tudok enni és faggatózzanak. Egyedül megyek ruhát venni,nem kellenek a szánakozó pillantások, rajtam ne nevessen senki, nevettek már elegen. Elég az eladókkal megküzdenem. Én így védekezem. És így is sokszor fáj ott belül.
Nem állok mérlegre, nem szeretek tükörbe nézni. Nem szeretem, ahogyan az emberek végigmérnek. Nem vagyok rossz ember, nem ártottam senkinek. Csak kövér vagyok. És ez a mai világban bűnnek számít.
Hát ez az életem másik oldala kedves " Dr.BigNose", és koránt sincs vége.
Vidám ember vagyok, szeretek nevetni, csacsogni, szeretem az embereket. De elég egy fél mondat, egy ironikus megjegyzés, és bumm. Megint ott vagyok a semmi közepén. Mert vagyok én, és vannak ők. Hát ezt nem fogom én feldolgozni soha, hiszen, ha minden nap van egy elvesztett csata, nem bízol majd a háború megnyerésében sem.
A cikket írta: Postáska
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Akkor gratulálok neked! Mindig egy lépcső, ma már kettő, vagy három?! Nem is tudom, de jó hogy leírtad. Kértem! Megkaptam. Tudtam. Elmondtad. Nagyon jó vagy te úgy, ahogy vagy. Légy elégedett magaddal, mert az okozza a legtöbb bajt, ha nem vagyunk azok... Látod, nekem is big noseom van, mégsem panaszkodom. Élek vele és ennyi. Persze azért mindig megfordulok, ha egy jó ceruzahegyezőt látok valamelyik kirakatban..., mert ugye elfogadni lehet, amit az élet ránk sózott, feladni nem az álmainkat!
Puszi neked a jó cikkért és kommingáutodért!
Dr. Big Nose,
alias Pinokkió
Puszi: Postáska
Nem szabad másokkal foglalkoznod,mert az látszik a hangulatodon.Ha Te elfogadod önmagadat,mások is ezt fogják tenni :).
Én Orsival járok egy cipőben.Voltam évekig az orvosok szemében tüdőbeteg alkat,majd anorexiás :)).
Nem érdekelt mit mondanak,próbáltam úgy öltözni,hogy vékonyságomból előnyt szerezzek.
És képzeld negyven évesen tudtam meg,hogy szénhidrát anyag csere problémám van.Hát most ez mennyivel jobb nekem??A lényeg ugyan az,vékony vagyok továbbra is :).
Puszi,Margó
Nagyon jó a cikk!!Hány és hány nő Canossáját írtad le és meg.!
Igazából csak elfogadni tudom,mit írtál,hiszen nem jártam ebben a cipőben.
Vigasztalásul,szinte mindannyiunknak van valami "elfogadhatatlan"része,amit a mai világ nem tolerál.Kedves Postáska!Nevess vissza rá,teli torokból és ne hagyd magad!Úgy vagy jól,ahogy vagy!!!!
Tudom,"könnyen beszélek,mert nem dadogok",de akkor is.
veled vagyok!!
Puszi
Márti
Mondjuk mégis más, mert régen nem ilyen voltam, ez már csak félidőtől kezdődött, de az eredmény ugyan az. Tényleg ne csinálj belőle problámát, mert annál rosszabb. Soha nem érzek éhséget, de amikor fogyóztam, meg akartam halni, olyan éhes voltam állandóan.
Most már nem foglalkozom senkivel. Azóta könnyebb! Üdv Magdi
Ne szomorkodj, és ne add fel. Mi így vagyunk kerek egészek, némi túlsullyal. Nekem is azt mondta egy kb 150kg-os doki, hogy kevesebb lenne a szív problémám, ha lefogynék. Mit mondjak ránéztem, és megköszöntem kedves tanácsát, majd kifelé menet megjegyeztem, ha velem jönne futni, tornázni Ő is jobban kapna levegőt! Nem mondom, hogy népszerű betege lettem, de így volt igazságos. A lényeg, hogy komfortosan és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nem lehet mindenki ceruza vékony, mert akkor kihez és mihez hasonlítanák őket. Akinek nem tetszek ne nézzen rám, ne barátkozzon velem. Ilyen egyszerű !!
Gratulálok, üdv és puszi Éva.
Előre bocs,de nekem sosem volt ilyen gondom, viszont... együtt érzek veled. Engem azért zrikál a párom mert sovány vagyok, nem mintha anoraxiás vagy hasonló lennék, egyszerűen olyan a munkám, hogy nincs túl sok időm evésre. És ha van akkor is kapkodva. Na, de... azért kezdtem írni, hogy elmondjam:
Volt egy kollegám, kellemesen gömbölyded. Családi okok miatt lefogyott és minden féle idegi nyavalya vette elő. És amikor elment a dokihoz az azt tanácsolta, hogy hízzon vissza!!! Mert hogy az ő idegei hozzászoktak a csillapításhoz. A kollégám visszanyerte elvesztett kilóit és csodák csodája megnyugodott. Úgy hogy ne ess kétségbe! Sok sikert az életben, az élethez!
Szeretettel: Arkady