Rasta
2010. november 2. - Látogatók száma: 133
Mivel e hajszerkezetről annyi mindent hallottam már, így most megosztom a "kulisszatitkokat":)
Jómagam közel öt éve vagyok rasta. (Világnézeti kérdésekbe most nem mennék bele.)
Az első és legsűrűbben hallott kérdés: lehet mosni?
Az öntisztulás folyamata egy létező és kipróbált dolog. A haj kialakít egy természetes védőréteget, mely nagyjából egy hónap alatt megy végbe. Ez az az időszak, amikor az ember haja zsírosodik, viszket, stb. Ha eltelt egy hónap, utána a folyamat megfordul. Egyre puhább és kellemesebb tapintású lesz a haj. Én másfél évig nem mostam meg. Az első mosástól azt vártam, hogy szinte fekete lesz a víz, de igazából nem volt különösebben koszos.
Azóta persze kéthetente megmosom, mivel szeretem a frissen mosott haj illatát, valamint ilyenkor szoktam rendbe tenni. Ez annyiból áll, hogy a tincsek tövét visszafordítom. (A lenövések végett.) Ez után hajhabot fújok rá, majd megszárítom.
A második leggyakoribb kérdés a rákenhető dolgokra irányul. Nem tudom, honnan bukkannak fel olyan abszurd dolgok, mint a tojás és társai, de biztosíthatom az olvasókat afelől, hogy ezektől a dolgoktól nem lesz jobb az ember haja, ezért eszembe se jutna őket rákenni a hajamra.
A harmadik kérdés pedig inkább kérés; igen, meg lehet fogni a hajamat, nem leszek rá mérges.
E rövidke írással szerettem volna az embereket megismertetni a rasta frizurával, megdönteni a sokszor alaptalan tévhiteket. Ha valakinek van még felmerülő kérdése a témával kapcsolatosan, az írjon bátran.
(Sajnos egy gépösszeomlás miatt nem tudok képeket feltölteni, mivel az összes elveszett.)
A cikket írta: RozMar
Hozzászólások
időrendi sorrend
De már volt fonatva a hajam fél évig .
Szia!
Nekem derékig érő hajam volt. Megbeszéltem egy már rasta ismerősömmel, hogy megcsinálja. Elmentem, és szétválasztotta tincseke, annyira, amennyit szerettem volna. (Ettől függ a vastagsága is.) Majd elkezdte az elsőt, majd így tovább. Megfogta, feltupírozta, ahogy csak tudta, összedörzsölte, a végét pedig horgolótűvel visszahorgolta. Megint dörzsölt rajta, félretette. 54 tincset csinált így meg, 12 óra alatt, ami 6X 2 óra volt. :D A végén vaxxal bedörzsölte az összeset, és kész volt. Szerintem, ha erősen meg van csinálva, akkor már meg lehet mosni, bár én várnélk vele egy hónapot, az a biztos. A végén vállig ért a hajam, elég vicces volt, de má azóta újra derékig ér. Jah, a rasta gyorsabban nő, mint a síma haj, mert húzza lefelé a súlya. Vagy legalább is ezt olvastam, lehet, hogy amúgy is gyorsan nő a hajam..:) És másik előnye, hogy sokkal dúsabbnak hat az ember haja tőle. Ráadásul még a reggeli hajbeállítás idejét is megspórolom.:)
Nos, ez a másik gond, én nagyon kényes vagyok, ki nem állhatom, ha a hajamhoz nyúlkálnak. Azt is nehezen tűröm, míg vágja a fodrász, nem még 12 órát:-) Meg is őrülnék!
Azt hiszem, én már megmaradok a jól bevált, félhosszú frizurámnál, ez jól kezelhető, és egyszerű:)
Köszönöm a választ:
Judit
Lehet, hogy lüke vagyok, de én arra lennék kíváncsi, hogyan jön létre, egyáltalán a rasta fazon??
Mert oké, hogy nem mosod egy ideig, de attól alakul ki a jellegzetes formája??
Amúgy nekem nincs bajom vele, akinek tetszik, viselje egészséggel. Ez épp olyan, mint a tetkó.
Szerintem, nekem az lenne a legnagyobb problémám ezzel a dologgal, hogy nem lehet hajat mosni az elején:-)
Jó cikk, és köszi a felvilágosítást, az ember mindig tanul valamit.
Nekem derékig érő hajam volt. Megbeszéltem egy már rasta ismerősömmel, hogy megcsinálja. Elmentem, és szétválasztotta tincseke, annyira, amennyit szerettem volna. (Ettől függ a vastagsága is.) Majd elkezdte az elsőt, majd így tovább. Megfogta, feltupírozta, ahogy csak tudta, összedörzsölte, a végét pedig horgolótűvel visszahorgolta. Megint dörzsölt rajta, félretette. 54 tincset csinált így meg, 12 óra alatt, ami 6X 2 óra volt. :D A végén vaxxal bedörzsölte az összeset, és kész volt. Szerintem, ha erősen meg van csinálva, akkor már meg lehet mosni, bár én várnélk vele egy hónapot, az a biztos. A végén vállig ért a hajam, elég vicces volt, de má azóta újra derékig ér. Jah, a rasta gyorsabban nő, mint a síma haj, mert húzza lefelé a súlya. Vagy legalább is ezt olvastam, lehet, hogy amúgy is gyorsan nő a hajam..:) És másik előnye, hogy sokkal dúsabbnak hat az ember haja tőle. Ráadásul még a reggeli hajbeállítás idejét is megspórolom.:)
Mert oké, hogy nem mosod egy ideig, de attól alakul ki a jellegzetes formája??
Amúgy nekem nincs bajom vele, akinek tetszik, viselje egészséggel. Ez épp olyan, mint a tetkó.
Szerintem, nekem az lenne a legnagyobb problémám ezzel a dologgal, hogy nem lehet hajat mosni az elején:-)
Jó cikk, és köszi a felvilágosítást, az ember mindig tanul valamit.
Üdv Magdi
Kedves Rozmár! Volt egy ismerősöm ilyen frizurával,aztán levágatta a haját nem volt rossz, de magamon el nem tudtam volna képzelni, viszont érdekes az írásod! Köszönöm, hogy olvashattam erről a témáról! Szép napot Orsolya