Szuper erős…
Látogatók száma: 61
Idáig eljutnia sem volt egyszerű, főleg nem fájdalommentes, de ezen szerencsére már túl jutott. Ami ezután jön elkerülhetetlen, és abba belenyugodni csak idő kérdése.
Komótosan áll neki a vacsora előkészületeknek, aminek olyannak kell lennie, hogy minden falatját külön-külön is élvezni tudja, megforgatva párszor a szájában és legalább harmincszor megrágva még mielőtt lenyelné. A kedvencét készíti el, pár szelet csirkemellet ránt ki szezámmagosan, mellé friss kenyérrel és a tányéron szépen elrendezett friss paradicsomot és hosszában vágott roppanós uborkát eszik majd hozzá.
A rágás örömétől hosszú idő óta megfosztva már nem tudta élvezni igazán az étkezéseket. Hol van már az, amikor nem győzte kivárni, hogy elkészüljön egy-egy étel, és menet közben csillapította ezzel-azzal éhségérzetét? A csecsemőételek kora lejárt. Nem mintha nem szeretné a különféle főzelékeket, mártásokat, de azt is csak valamilyen feltéttel fogyasztotta mindig is szívesen. Kedvencét, a töpörtyűt sem kell ezentúl ledarálnia, hogy érezze az ízét, hanem azon mód, frissen kisütve, porcosan - mert úgy az igazi - fogja nem csak megenni, de élvezni is…Ilyen és hasonló gondolatok motoszkálnak a fejében, miközben a serpenyőben serceg az olaj és mielőtt három kis szuper erős ragasztó pöttyöt rányom a protézisére.
Legutóbb már azt sem tudta melyiküket sajnálja jobban, a technikust, aki igazán elkövetett mindent, amit csak lehetett, de mégsem akart sehogy sem passzolni, lenn maradni az a fránya fogpótlás a szájában, mindig igazítania kellett rajta valamit, de legalább ez már a sajátja volt. Felejtse is el már azt a kis gikszert, ami történt, megtörtént. Elcserélték? Hát istenem, ők is csak emberek! Vagy saját magát sajnálja jobban, mert olyan idegenszerűnek érezte, ami valójában az is volt, hiszen nem véletlenül mondták, hogy addig örüljön, amíg vannak saját fogai? Sajnos – be kell lássa - az már a múlté. Egyre csak erőltette egészen addig, amíg az olyan nem lett, hogy már alkalmasnak érezte használni is a pótlást, nem csak a kirakatban nézegetni, tükör előtt próbálgatva. Tudta jól, hogy ez nála nem kényeskedést, hiúságot jelent, bár nagyon sokat javít már így is a kinézetén, éppen ezért járt olyan kitartóan technikusa nyakára és a végeredményhez mindig egy kicsivel közelebb jutottak, de még így is a majdnem jótól még igen messze van a tökéletes. De hogyan is adja a tudomására, hogy mit érez, ha ennyire mereven elzárkózik minden további igazítástól – mondván, hogy többet már nem tehet sajnos. Majd a szuper erős ragasztó megteszi a hatását!
Hát ez az, amitől mindig is tartott, hogy nem igaz az állítás, hogy valami, ha szuper, mindjárt erős is, vagy csak neki tűnik olybá, hogy ami szuper erős, nem ragad?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend