A vakgalamb ebédje - Játék a szavakkal pályázatra
Látogatók száma: 69
A vak vadgalamb örömmel szállt le a gyerek által eldobott kolbászos zsemle mellé. Körbenézett, és amikor megbizonyosodott, hogy ez az eledel már senki másé nem lehet csak az övé, akkor nekilátott falatozni. Biztonságos hely mondta hangosan. De az otthon felejtett fülhallgatója nélkül ő maga sem hallotta önmagát.
A macsek lapos surranással közeledett áldozata felé. Szegény madár ebből persze semmit nem észlelt. Karcsi rosszat sejtve visszafordult. A földről felkapott egy ott heverő fahasábot, és a lopakodó macska irányába hajította. A támadó helyett azonban a kályhacsőlakkos dobozt találta telibe, amit tegnap édesapja használt. A fedő lerepült. A lakkos doboz nagy lendülettel a sunyi sündörgő cicusnak vágódott. A csörömpölés és a nyávogás hangja összevegyülve harsogta be a környéket. Mindenki hallotta, csak a vadgalamb nem. A macska festéktől leöntve húzta el a csíkot. Szerencsétlenségére egy arra járóba ütközött. Az ember épp cigarettára gyújtott, miközben a menekülő állat majd fellökte. Megbotolva, a macska lakkos szőrére ejtette az éppen meggyújtott gyufáját. A gyufalángtól lángra lobbant állat, szőrén-szálán szőrtelenre égve szörnyű nyávogással száguldott el a helyszínről.
Míg az események zajlottak, a szürke vadgalamb jóízűen elfogyasztotta a zsákmányát. Amikor végzett, jóllakottan és elégedetten felszállt.
Tanulság, jobb vaknak és süketnek lenni, ha üres a gyomrod, mert könnyebb betömni a pofád, mint ha mindent látsz és hallasz...
Második tanulság, a sunyi állatok könnyen megégethetik magukat, sőt, néha még a szőrt is lepörkölhetik a seggükről.
Kép: internet
A cikket írta: Simon
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egyébként nem rossz.
Ez egy kis abszurd novella. Vannak benne hibák, de összességében tetszett.
Bokor
A jó győzött (bár észre sem vette) és a rossz elnyerte méltó büntetését.
Éjfélkor lesben állsz te is, és számolod a pontokat? Csinálj printscreent, mert majd számon kérnek!
Jó ötlet, úgy gyorsabb, és ha szeretnél besegíteni, én nem tiltakozom. :)
Végülis lesz egy percem végigprincelni a cikkeket. :)
Pussz,
Tündér
Kedves Cikkíró!
Szegény macskusz kitekattusz! :)
Pussz,
Tündér
Tiszta horror! Én, mint állatbarát szégyen ide, vagy oda, de néha nem tudtam megállni röhögés nélkül, de a tanulságokat magam szeretem levonni, nem a számba adni...
Egyébként amilyen maga a sziporka, olyan a tanulsága is... hozzá igazodik. :-)
Szegény macskusz kitekattusz! :)
Pussz,
Tündér
Egyébként amilyen maga a sziporka, olyan a tanulsága is... hozzá igazodik. :-)