Kezdeti nehézségek (ötszavas játék)
Látogatók száma: 70
Magas ez nekem, mint tyúknak az ábécé! Kellemes délutánra számítottam, azt hittem, Zsoltival számba vesszük a lehetőségeinket, hová adjuk be álláspályázatainkat, mert az nem kétséges, hogy együtt akarjuk leélni az életünket. Nagyvonalúan átengedtem neki a választást, mert nekem mindegy, hol kötünk ki, közgazdászként mindenütt megélek, míg sebész rezidensként Zsoltinak oda kell menni, ahol mielőbb a műtőasztal mellett dolgozhat, nem csak kampózással töltve az idejét.
Ehelyett itthon ülök, nézek magam elé, és hallgatom a szülői szentenciákat.
Nyúlszívű vagy lányom, int le az anyám, ha most nem állsz a sarkadra, sohasem lesz becsületed Zsolti előtt, rátelepedik az életedre és mire észbe kapsz, annyit érsz számára, mint egy díszzsebkendő öltönye zsebében. Nem egy tarka macska van a világon, kontráz apám, látod, máris cserben hagy, küld egy sms-t, hogy közbejött valami. Gyűrűs menyasszony létedre, annyira sem becsül, hogy megmondja, mi az a fontos, halaszthatatlan körülmény, ami miatt lemondja a randevútokat.
Már csak az öcsém pikírt megjegyzése hiányzik, aki állandóan ekézi a vőlegényemet, mert szüleink gyakran kezdik a neki szánt mondatokat azzal, hogy bezzeg Zsolti. Szerencsére edzésen van, kosárlabdázik, és abban reménykedik, hogy bekerül valamelyik NB I-es csapatba, melyre nagy az esélye, miután ügyes játékos és százkilencven centis magassága is előnyére válik.
Nem tehetek róla, ha ideges vagyok, akkor ennem kell, bármit, ami a kezembe akad. Felpattanok és kirohanok a konyhába, szedek egy tányérral a kihűlt bablevesből és egy karéj kenyérrel megeszem, majd rádobok két túrós palacsintát, leöblítem három deci kristályvízzel, s úgy érzem, azonnal kipukkadok.
Öt perc múlva már a parkban sétálok, mit sétálok, szinte futva rovom a köröket a sétányon, egészen kimelegszem, lehúzom dzsekimen a zipzárt. Nincs nálam semmi, még a telefonom sem, csak egy lakáskulcs, nehogy elcsábuljak és felhívjam Zsoltit, vagy a barátnőmet. Kellenek az egyedül töltött percek ahhoz, hogy rendet tegyek összekuszált gondolataimban.
Hideg, fagyos az idő, borult az ég, nincs is rajtam kívül más bolond a parkban. Teríti már fekete leplét az éj. Az út mentén a kékes fényű közvilágítás csak arra jó, hogy lássam a park bokrai között szalagként kígyózó, apró kavicsokkal borított keskeny gyalogutat, melyre rávetül a kopasz fák imbolygó árnyéka. Jobb, ha hazamegyek, mielőtt tüdőgyulladást kapok.
Apa a televízió előtt ül, mogyorót ropogtat. Anya a kislámpa mellett üldögél, és végtelen kötésével foglalkozik. Besurranok a szobámba, előveszem laptopomat és álláshirdetéseket böngészek.
Anya szavai körül járnak gondolataim: ha most nem állsz a sarkadra, sohasem lesz becsületed Zsolti előtt, rátelepedik az életedre és mire észbe kapsz, annyit érsz számára, mint egy díszzsebkendő öltönye zsebében.
Nem tette hozzá, hogy nem azért taníttatunk, hogy sutba dobd a diplomádat, de tudom, hogy erre gondolt.
Elvakít a szerelem, olyannyira, hogy a józan eszem szabadságolja magát? Valóban mindegy nekem, milyen állásom lesz, mennyit keresek, mert elsősorban Zsolti felesége leszek? Ezt akarom? Hová tűntek az ambícióim? Kitart életünk végéig ez a felhőtlen kapcsolat?
Felteszek még magamnak néhány kérdést és úgy összezavarom magam, hogy azt sem fogom tudni, hol vagyok.
Nézz körül, mit látsz?
Mindig felteszem magamnak ezt a kérdést, amint elbizonytalanodom, nem látom fáról az erdőt, vagy képtelen vagyok szembenézni önmagammal és a megoldandó problémáimmal.
Soha, semmiben nem próbáltam ki magam, eddig minden olyan egyszerű volt. A bátyám kitaposta nekem az utat, hála a köztünk lévő ötéves korkülönbségnek. Mire a bulizós korszakomba kerültem, a szüleim már hozzászoktak ahhoz, hogy csemetéjük későn ér haza és felesleges aggódniuk érte, mert előbb-utóbb hazakeveredik. Sára, a sógornőm, egy percig sem hezitált a karrierépítés miatt, olyannyira nem, hogy huszonnyolc éves korára már családanya lett és emellett egyik multinál középvezetői beosztást kapott, akkora jövedelemmel, amelyről mérnök bátyám legfeljebb álmodozhat, a kialakult helyzet mégsem okoz feszültséget közöttük.
Nincs semmink, albérletbe kell költöznünk, lakásra gyűjteni, mire összejön a beugróra a pénzünk, addigra harmincévesek leszünk, ideje lesz családot alapítanunk, és egész életünk a hiteltörlesztésből áll, meg a gyermekeink felneveléséről szól, pedig utazni is szeretnénk, világot látni, anyagi gondok nélkül élni, biztosnak tudva a megélhetésünket. Még szeretnék egy doktori fokozatot is szerezni, ez kicsi nehezebb lesz, ha elköltözünk a fővárosból.
Dumbó barátom küldött egy e-malit, hogy az apja cége elemző közgazdászt keres, pályázzak, és megküldte a kiírást is. Biztat, hogy jelentkezzek, küldjem el az önéletrajzomat, attól függetlenül, hogy lejárt a beadási határidő, és ne izguljak, nem leszek protekciós, mert nagyon sok a pályázó, egyébként is, ötfős bizottság dönt az új kollégák felvételéről.
Kamuzok gyorsan egy kísérőlevelet és elküldöm a pályázatra az önéletrajzomat, majd keresek egy szál cigarettát és kimegyek az erkélyre dohányozni, melyet Zsolti vadul ellenez, ahogyan dohányzást, és a nassolást, az alkohol számára egyenlő a bűnbeeséssel, a társasági élet pedig felesleges időtöltés, inkább tanuljak meg még egy nyelvet, biztat, egy egzotikust, például a szuahélit, amit bizonyára kevesen beszélnek Magyarországon. Céltudatos pasi, aki minden időt igyekszik hasznosan tölteni. Minden szabad idejét a proszektúrán tölti, Valkay főorvosnál, mert azt mondja, ott többet tanul, mint az egyetemen. Őszintén bevallhatom magamnak, hogy kissé különc figura, akiből vagy zseniális sebész lesz, vagy elhagyja a pályát.
Miért szerettem bele? Talán azért, mert nagyon jóképű, magas srác, álmodozó, nagy kék szemekkel, és az sem utolsó szempont, hogy kiváló szerető. Eleinte buktak rá a csajok, ám amint megismerték, menten lepattintották, mert egyetlen programot sem lehet vele megbeszélni, illetve meg lehet, csak nem biztos, hogy megvalósul.
Dumbó szerint őrült vagyok, hogy kitartok Zsolti mellett.
Imádom Dumbót, olyan, mintha testvérek lennénk, az óvodától az érettségiig egy csoportba, osztályba jártunk, minden titkunkat megosztottuk, egészen addig, amíg megnősült és felesége féltékenykedett miattam. Saci számára férfi és nő között nem létezik barátság, s ezen ideájától nem tudjuk megfosztani, és már nem is akarjuk.
Fázom, jobb, ha bemegyek a szobámba, tusolok és lefekszem aludni. Könnyű azt mondani, csakhogy elkerül az álom.
Felkelek, felkapom a köntösöm és bekapcsolom a laptopot. Láttam egy jó cikket, elolvasom. Villog a kis ikon, levelem jött.
„ Tisztelt Pályázó!
Jelentkezését elfogadtuk, a személyes elbeszélgetésre 2014. október 13-án, délelőtt 9 órakor kerül sor cégünk humánpolitikai osztályán.
Megjelenésére feltétlenül számítunk.
Üdvözlettel: Balajthy Laura
Humánpolitikai vezető menedzser”
Hűha! Ez gyorsan ment!
Hallottam, hogy a multiknál nincs korlátozva a munkaidő, de hogy valaki ilyen késő este is dolgozzon?!
Zsolti keres mobilon:
- Szia, Cilikém! Nagy hírem van számodra, de csak holnap délután mondom el!
- Szia, Zsolti! Otthonról hívsz?
- Nem, még benn vagyok Valkay főorvosnál, de hamarosan megyek haza. Jó éjt! Csókollak!
Meg sem várja, hogy elköszönjek. Kíváncsivá tett, vajon milyen híre lehet számomra?
Lekapcsolom a laptopot, ideje nyugovóra térni, hogy minél hamarabb új napra ébredjek.
Álmomban Zsolti a londoni Chelsea and Westminster Hospitalban kap rezidensi állást és mindketten ezerrel állást keresünk nekem az angol fővárosban. Kedvesem ugrat, hogy mosogatónőre biztosan szükség lesz, anyám meg kétségbe esik, hogy mi lesz velünk az idegenben, apa mindenáron a bankba akar menni, hogy kevéske megtakarítását nekünk adja, had boldoguljunk. Egyedül anyósom, Gréta néni bukik ki az egészen, hogy nem is vagyunk magyarok, ha itt merjük hagyni a hazánkat, a szüleinket, gyökértelenek leszünk egész életünkben, a gyerekeink már angolul beszélnek és a térképen is nehezen találják meg Magyarországot. Hatalmas családi perpatvar kerekedik, mind az öten egyszerre beszélünk, olyanok vagyunk, mint egy olasz család.
Szerencsére anya reggel felkelt és munkába indul. Apa már korábban elment, így egyedül reggelizem. Kávézás után felhívom Zsoltit, de nem elérhető.
Fél kilenckor úton vagyok a felvételi elbeszélgetésre.
Húszan toporgunk a folyosón, többeket ismerek még az egyetemről. Beterelnek bennünket egy üres terembe és százkérdéses tesztet iratnak velünk. Elsőként végzek és megkeresem a büfét, mert szomjas vagyok. Valaki megfogja a vállam. Hátranézek, hogy elküldjem a csudába, ám legnagyobb meglepetésemre Bandi bácsi, Dumbó édesapja bizalmaskodik vele.
- Szervusz, Cili! Rég láttalak!
- Csókolom, Bandi bácsi!
Váltunk néhány szót, mint az a régi kedves ismerősöknél szokás, majd visszamegyek a terem elé, ahol ott tömörülnek a többiek is. Tíz perc múlva visszaterelnek bennünket, s Balajthy Laura csinos kis beszéd keretében közli, hogy mindössze öten mehetünk a személyes elbeszélgetésre, a többiektől sok sikert kívánva elbúcsúzik.
Bandi bácsi nincs az öt felvételiztető között.
Délben végzek, és egyenesen a kávézóba sietek, ahol Zsoltival rendszerint találkozunk, ha napközben van időnk egy röpke randevúra.
Kedvesem is beviharzik. Karikás a szeme, nem sokat alhatott az éjjel.
- Édesem, Valkay fődoki elintézett nekem egy sebész rezidensi állást a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban, és kapok szolgálati lakást is, úgyhogy végre összeházasodhatunk!
Csillog a szeme, láthatóan számára így kerek a világ! De hol vagyok én? Megnyugtatom, hogy nagyon örülök a sikerének és eszembe sem jut elmondani a délelőtti jelenésemet. Félóra múlva elválunk, megy vissza a proszektúrára, szeretett Valkay főorvosához, azzal, hogy este nálunk vacsorázunk.
Kóválygok a városban. Mindenütt nagy a tömeg, ebben a késő őszi meleg időben, aki csak teheti, kimegy a szabadba. Sikítani szeretnék.
Hazamegyek és elkezdek vacsorát főzni. Sötétedik, mire elkészül a rakott krumpli, apa kedvence.
Tusolok, átöltözöm ünnepi ruhába, elvégre mindennek meg kell adni a módját.
Harminc percig senki sem ér haza, ennyi az időm átnézni a levelezésemet.
Balajthy Laura megint írt egy levelet, hogy holnap fáradjak be a vezérigazgatóhoz, megbeszélni a munkaszerződésem feltételeit, és készüljek arra, hogy november 1-től a londoni anyacégüknél féléves gyakorlatra kell mennem. Amennyiben nem vállalom a kinti gyakorlatot, az esetben tekintsem tárgytalannak a levelét.
Nagy nap ez a mai! Ünnepi terítékkel várom a családot. Még gyertyát is teszek az asztalra.
Azt hiszem, még várnunk kell azzal az esküvővel!
Ma csak az új munkahelyeinket ünnepeljük!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó hosszúra sikeredett. Tetszett.
Cilinél győzött a józan ész... :)
puszi:Klári