Szeretlek A verzió
Látogatók száma: 89
A házaspár csendesen feküdt egymás mellett az ágyban. A tévé fényei villóztak csak. Egy nyugodt, meghitt este, jó néhány év házasság után. A meleg szoba, a megszokott illat, a másik jelenléte, olyan mint mindig. A dráma ma este csak a tévében zajlik.
Itt kezdődött minden. Még nem szólalt meg az asszony, egyszerűen csak fekszenek csendesen a tévé előtt. Igyekszem leírni mi járhat a nő fejében, miért is jutott el oda, hogy a műbalhét kirobbantotta.
Kezdetnek vegyük a bizonytalanságot. A médiából ömlő szemét, a reklámok, amikben ezerféle szépítőszert, ékszert, ruhát stb. reklámoznak, mind arra sarkal, azt hiteti el a nőkkel, hogy csak akkor szépek, csak akkor valódi nők, ha ezt vagy azt a terméket használják. Beleágyazza az emberbe azt az ideált, hogy mindig szebbnek és jobbnak kell lenni, hogy úgy, ahogy van a nő nem jó, nem elég jó. Mert a nő nem szőrös lábbal született, nem smink nélkül, nem testi hibákkal, anyajegyekkel, hanem tökéletes alkattal, frizurával, ízléses, vagy éppen kihívó estélyi ruhában, ragyogóan hófehér fogsorral, ami szabályos és hozzá dús ajkakat és melleket adott a sors. Ha pedig nem ilyen a nő, akkor nem nő, hanem asszonyállat. Tény, hogy ezen lehet némi tudatossággal segíteni, nem kötelező tévét nézni, de sajnos elég elmenni vásárolni (mert ugye a háziasszony azt is szokott), ott is támad az elvárás. Vagy ha munkába megy az ember, legyen az bárminemű, egy nőtől elvárják, hogy nőként nézzen ki.
Lényegében ez az érzés sokkal mélyebbről indul, egészen a gyermekkorig nyúlik vissza, az apa/lánya kapcsolatig, mert hiszen az első személy, az ellenkező nemből akivel találkozik a nő, a saját apja (ideális esetben). Ez a kapcsolat, ahogy az anya/gyermek kapcsolat is meghatározza az egész későbbi életünket. Az apa mintája viszont a férfiideált. Általában pontosan olyat választ a nő, hiszen ezt szokta meg. Na nem a külsőre gondolok elsősorban, hanem a viselkedésre, a személyiségjegyekre, a hatalmi játszmákra, de belefér a név, vagy a kor, vagy a stílus azonosság is. Ha egy nő egészen gyerek kora óta szenved az elismerés hiányában, folyton megerősítésre vágyik, hiszen bizonytalan a kapcsolata a szüleivel is, akkor mégis hogyan lehetne biztos abban, hogy a párja, akit ő választott, szereti. Hogyan ismerhetné fel a tetteiből, az évtizedes játszmáik halmazában az érzést, amit ő sem az apjától nem fogadott/kapott, így ettől az új apától sem igazán érzékel.
A bizonytalanság így születik, a szülői háttér megalapozza - már a csecsemő születésétől: figyelnek-e a jeleire, az igényeire, megbízhat-e az érzelmei reakcióiba az a pici élet, aztán ha a szülők nem, vagy esetleg negatívan reagálnak az ő jelzéseire (mert ugye ő még nem tud beszélni, csak sírni) - akkor szép lassan megtanulja a kicsi, hogy felesleges az érzést kimutatni, hiszen semmi nem változik tőle. Így lesz az évek során egyre ridegebb, érzéketlenebb az ember lánya, erre csak rárakódnak a későbbi kudarcok, mint egy önbeteljesítő jóslat, előbb utóbb már szinte észre sem veszi a nő és simán önmegerősítésként használja ezeket a frázisokat: „én ilyen vagyok, én nem változom, én nem versenyzek senkivel, fogadjon el mindenki így” aztán jön a „miért nem vagyok jó” a férjemnek, a páromnak, a barátoknak, az ismerősöknek stb stb stb…
Mint láttuk, hosszú folyamat és nem lehet egyszerűen kiradírozni a női bizonytalanságot. Még azok is, akik látszólag erősek és határozottak elgyengülnek, összeomlanak néha emiatt. Ilyen formán mint a jó öreg bölcsesség itt is él: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” Szóval a szülőkkel való kapcsolat sok mindent megjósol előre, évtizedekkel.
Ezzel a bizonytalansággal, ami a lélek legmélyén gyökerezik, nehéz mit kezdeni, hiszen beleette magát a legbelső, legféltettebb zugokba és minden apró jel, vagy amit jelnek érzékel ama nő, kiváltja a szeretetlenség reakcióját. Pontosabban az egó szólal meg ilyenkor, ami elvezet akár az őrültségig fokozható féltékenységig, vagy önpusztító gyűlölködésig, veszekedésekhez.
Akkor térjünk vissza a sztorihoz. Itt a nő nagyon visszafogottan szítja a tüzet, végre kimondja az érzését, amit már évek óta nem tudott megfogalmazni igazán, mert ugye eleve minek is, hiszen senki sem figyel rá (csecsemőkor) meg aztán mindig volt valami fontosabb, a gyerekek, az egzisztencia, stb. Kimondja, hogy hiányt érez a szeretetben, neki arra van szüksége, hogy szeressék. Az ő szempontjából jogosnak tűnik, mert hát minek van férje, ha nem tudja őt szeretni, ráadásul úgy, ahogyan ő szeretné, ha szeretnék. Bár az nem derült ki a sztoriból hogy az asszony hogyan is szeretné ezt megkapni, ez olyan nesze semmi fogd meg jól. Mint amikor egy gyereknek azt mondjuk, legyél jó. Oké, de az mit is jelent? Megfelelni az elvárásoknak? Nem köpködni? Nem hangoskodni? Vagy mit is pontosan? Ehhez jelentem alássan nem elég a világ összes éve, hogy megfejtsék a férfiak, vajon mi járhat éppen aktuálisan egy nő fejében. Egyszerűen azért, mert máshogy jár az agyuk. Más módszereket használnak a neuronjaik, más útvonalon jutnak el oda, ahová a nő. Más prioritásai vannak és más eszközrendszerrel működnek.
Kedves NŐ!
Tökéletesnek született! Ne higgyen a médiának.
A szülőkkel való kapcsolatát rendezze, mielőtt vagdalkozik a párjával.
A bizonytalanságát ne a szerettein verje le, fejlessze, erősítse magát! Önbecsülés!! Nem egó!
Ha már ennyire szeretné hogy szeressék, fogalmazza meg pontosan mit is szeretne.
Ha megfogalmazta, gondolkodjon el azon Ön mit ad, azt adja e amit a párja vár? Mert ugye akárhonnan nézem, először adni kell, hogy kapjon. Aki nem ad (szeretetet, érzést stb) annak az egója erősebb, mint a szíve.
A szex nem megoldása a problémáknak, csak elodázza a döntést. Hamis illúzió, ha azt használják következmények nélkül! Néhány perc, nap, óra, vagy hét és újra ugyanott tartanak.
Lássa meg végre a tettekben azt a szeretetet, amit a szándék rejt valójában. Bízzon, higgyen a párjának, ha minden kötél szakad. Mégis csak leélt vele néhány évet, vagy ha olyan megbízhatatlan, minek van még mindig vele? Keressen jobbat. Ha van….
kép:net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Mert félnek egyedül lenni.
Megjegyzem,nem is könnyű egyedül élni.
Az ember egyedül van a problémáival és a félelmeivel.