Vak komondor árnyékában
Látogatók száma: 59
Nem,kedves olvasóm, szó sincs itt semmiféle tudományos megközelítésről, mindössze néhány dolog csavarja az orrom, mint amikor véletlenül főzés közben az őrölt borsba szippantok.
Mi dolgunk nekünk, nőknek, ma, itt, Magyarországon, azt pontosan meghatározták a közelmúltban egyes honatyáink, részben verbálisan, részben tetteikkel. Bevallom, nekem ez nagyon csípi az orrom.
Megmondom, hogy miért, ha már elkezdtem.
Ha emlékezetem nem csal, akkor illendő egymáshoz hasonlítható adatokat összeszedni, ha már valamit számadatokkal akarunk alátámasztani, ezért a KSH adatokat böngésztem a neten és bizony a 2008. évi adatokat vettem ki, mert arra az évre találtam meg minden adatot, amelyre szükségem volt, jelen kis szösszenetemhez.
Alapvetően a foglalkoztatottak számából indultam ki, mellé tettem a munkanélküliség adatait, valamint a háztartások számát.
Nem akarom én agyon ragozni, de a főbb számokat nézve, 2008-ban 3.809,4 ezer háztartás volt, melyben átlagosan egy háztartáshoz 2,6 fő tartozott. A foglalkoztatottak száma 5 millió 648 ezer fő volt, ebből 31 % a nők aránya. A munkanélküliek közül többen vannak a nők, mint a férfiak, míg a gazdaságilag nem aktívak száma mintegy 3 millió 501 ezer fő volt, ezen belül a nők aránya meglehetősen magas, 60 %. Érdekes lenne egy olyan adat is, melyet már nem keresgéltem, hogy ezen belül a gyesen lévők, az eltartottak, a rokkantak és a nyugdíjas nők aránya.
A jelenlegi ciklusban az Országgyűlésbe húsz százalékkal kevesebb nő került, mint az előző etapban, így jelenleg a honanyák száma 43-ról 35-re csökkent.
Ennyi adat éppen elég ahhoz, hogy belássuk, mi, nők, nem szívesen lépünk a politika mezejére, mert nekünk ott a munkánk, mellette a háztartás és a gyereknevelés, amely társadalmi szempontból sokkal fontosabb és nélkülözhetetlenebb elfoglaltság, mintsem például a parlamenti képviselőség. No, ennek azért isszuk a levét rendesen, hiszen neves honatyáink legszívesebben szülőgépnek tekintenének bennünket, és időnként bokszzsáknak is, igaz, ráfogják a szegény vak komondorra, hogy abban botlottunk meg.
Fogalmazhatnám másként is a jelenséget, mégpedig oly módon, hogy honatyáink mögött mégis ott állnak az asszonyaik, akik gondoskodnak arról, tiszta legyen a nagy mellényük, melyben feszítenek a munkahelyükön, s úgy beszélhessenek rólunk, mint egy élő robotgépről, sőt, a női képviselő társaikat időnként verbálisan is sértegethessék, főleg akkor, ha híján vannak az észérveknek.
Mint az adatsorból is kiderül, a nőket hamarabb elbocsátják a munkahelyükről, mint a férfiakat, ezért magasabb a munkanélküli nők aránya. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy még mindig a férfit tekintik a családfenntartónak, holott ez az idea már nem általános érvényű, hiszen a jövedelmi viszonyok miatt a kétkeresős családmodell az általános.
Megkockáztatom, ha tisztességes jövedelemmel rendelkeznének a férfiak, akkor bizony sok édesanya maradna otthon a gyerekekkel, akár középiskolás korukig is, vagy vállalna részmunkaidős állást, csakhogy ezeknek nincsenek meg a feltételei.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a munkaerő piacon nehezen tudnak a fiatalok elhelyezkedni, ezért a szüleiknek kell eltartani őket, akár harmincéves korukig is.
Mi lesz, ha mi nők, egyszer fellázadunk?
Mi lesz, ha visszaállítjuk a matriachátust? Hiszen manapság már ismét csak az anya biztos, a férfiak többsége úgy rúgja fel a házasságot, mint tyúk a töreket, nem beszélve arról, hogy egyre több házasságban mesterséges megtermékenyítésből születik a gyermek.
Ugye, uraim, milyen izgalmas lenne?
Már tanítgatjuk a vak komondorokat, hogy a férfiak bukjanak fel bennük!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
KedvesÉva,bár nem nekem címezted, mégis,mint nő érintve vagyok. Igaznak tartom azt, hogy minden ember annyit ér, mint amennyire magát tartja.
Azért is írtam a vak komondorral kapcsolatban.Mert leesett az állam, hogy milyen nők is vannak. Agyba-főbe verik, meghazudtolják és ezek után, mintha mi sem történt volna, kéz-a kézben, mint egy szerelmespár-andalognak. Ennyit ér a női mivoltunk, önérzetünk, tartásunk?
Puszi, Ilona
Én sem tartozom azok közé, akik azon nyomban nem adnám vissza. Nyilván megjuhászodott a férje, látva hogy mekkora botrány alakult ki körülötte. Ő is csak egy férfi, még ha ott koptatta is az öltönyét. Egy öltönyös bunkó. És a nő? Arról nem tudok semmit, hmm? Hogy miért viseli el? Ő tudja. Hát lehet, van miért.
Pussz,
Éva
KedvesÉva,bár nem nekem címezted, mégis,mint nő érintve vagyok. Igaznak tartom azt, hogy minden ember annyit ér, mint amennyire magát tartja.
Azért is írtam a vak komondorral kapcsolatban.Mert leesett az állam, hogy milyen nők is vannak. Agyba-főbe verik, meghazudtolják és ezek után, mintha mi sem történt volna, kéz-a kézben, mint egy szerelmespár-andalognak. Ennyit ér a női mivoltunk, önérzetünk, tartásunk?
Puszi, Ilona
Ha egy férfi megüt egy nőt, az az én szememben nem férfi többé. De valóban baj van azzal a nővel is, aki hagyja, és még mosolyog is hozzá. Nem hiszem, hogy nem voltak előzményei a verekedésnek, biztos vagyok benne, hogy ez nem az első eset volt. Lehet, hogy szemét vagyok, de egyes nők képesek bármit elviselni, ha a pasinak sok a pénze?
No, engem nem merne megütni egyik sem, és a pénz nem érdekel.
Puszi: Yolla
Kedves Yolla!
Élvezettel olvastam írásod. Érezhető indulatod jogos. A mai nők védelmében ki tesz itt valamit is? Ki emeli fel a szavát?
A lehető legjobbkor születtem. Nem győzök hálálkodni azért, hogy minden nehézség ellenére egy egészséges légkörben nőhettem fel. Munkát és kenyeret kaptam a kezembe és ha bukdácsolva is, de valameddig el tudtam ezzel jutni... Megedzett a múlt, ami nem volt haszontalan...
Pussz,
Éva
Olyan szép táblázatot csináltam, és a belső adatai is igen sokat mondanának, csakhogy ez nem látszik a beillesztés után.
Felháborítónak tartom, hogy honatyáink úgy beszélnek rólunk, mint a cselédjükről. Menjenek a fenébe! Nélkülünk sehol sem lennének!
Puszi: Yolla
Kedves Yolla!
Élvezettel olvastam írásod. Érezhető indulatod jogos. A mai nők védelmében ki tesz itt valamit is? Ki emeli fel a szavát?
A lehető legjobbkor születtem. Nem győzök hálálkodni azért, hogy minden nehézség ellenére egy egészséges légkörben nőhettem fel. Munkát és kenyeret kaptam a kezembe és ha bukdácsolva is, de valameddig el tudtam ezzel jutni... Megedzett a múlt, ami nem volt haszontalan...
Pussz,
Éva
Azért is írtam a vak komondorral kapcsolatban.Mert leesett az állam, hogy milyen nők is vannak. Agyba-főbe verik, meghazudtolják és ezek után, mintha mi sem történt volna, kéz-a kézben, mint egy szerelmespár-andalognak. Ennyit ér a női mivoltunk, önérzetünk, tartásunk?
Puszi, Ilona
Kedves Yolla!
Nem szeretek politizálni, mert nem értek hozzá..A statisztikai adatokban, sőt a mai nők szerepében biztos igazad van. De az utolsó mondatodra annyit reagálnék, hogy a vak komondor látásán talán még lehetne javítani, sőt-megtanítani beszélni, hogy alaptalan vádaskodások ellen védekezni tudjon. De még ebben az esetben sem vagyok biztos, hogy ezt tenné, hanem továbbra is alázatosan nyalná a sértegető kezét, mint" vak komondor"..
Puszim, Ilona
Szegény vak komondor, nem bántott senkit és nem is bántana.
Tulajdonképpen azt kellett volna írnom, hogy a kivilágítatlan sodrófával próbálkozunk, de ez sem lenne jó, hiszem oly sok nő társunk nem vezet háztartást.
Puszi: Yolla
Élvezettel olvastam írásod. Érezhető indulatod jogos. A mai nők védelmében ki tesz itt valamit is? Ki emeli fel a szavát?
A lehető legjobbkor születtem. Nem győzök hálálkodni azért, hogy minden nehézség ellenére egy egészséges légkörben nőhettem fel. Munkát és kenyeret kaptam a kezembe és ha bukdácsolva is, de valameddig el tudtam ezzel jutni... Megedzett a múlt, ami nem volt haszontalan...
Pussz,
Éva
Nem szeretek politizálni, mert nem értek hozzá..A statisztikai adatokban, sőt a mai nők szerepében biztos igazad van. De az utolsó mondatodra annyit reagálnék, hogy a vak komondor látásán talán még lehetne javítani, sőt-megtanítani beszélni, hogy alaptalan vádaskodások ellen védekezni tudjon. De még ebben az esetben sem vagyok biztos, hogy ezt tenné, hanem továbbra is alázatosan nyalná a sértegető kezét, mint" vak komondor"..
Puszim, Ilona