5.parancsolat / részlet 21.
Látogatók száma: 63
- Mikor leszel jobban? – mosolygott Pali - Most nem vagy jól? Gyere, sétáljunk egyet a folyosón. Mondanék valamit.
Vali felkelt, lassan és féloldalt hajolva. Óvatosan bújt a kopott köntösbe, amit Pali hozott neki, nem is kérdezte honnan. Lábait csúsztatva emelve ment, szinte csoszogott az aprónak tűnő termetével, a hosszúra nyúlt férfi oldalán.
- Mi van otthon? – kérdezte.
-Hol?
- Hogyhogy hol? Hát, ahol lakunk. Vagy mire gondolsz?
-Ja? Semmire.
- Baj van? – emelte arcát a férfi felé Vali. Rosszat sejtett.
- Nem tudom, mi a baj.
- Szóval történt valami, igaz? Mi van?
- Nem így akartam megmondani. Tényleg. Talán nem is most kéne.
Vali meredten nézte Pali kék szemét.
- Mondd! Most már mondjad!
- Leégett - ült le a folyosó egyik padjára Pali. – Teljesen leégett, mire hazaértem. Valami szikra pattanhatott ki a kályhából, vagy nem tudom mi. Lehet, hogy más volt, nem tudom. Tegnap, mire hazaértem, már csak a tűzoltók voltak ott, meg a rendőrök. A háziak is ott voltak. Vége.
Vali hitetlenkedve nézett.
- Leégett a ház?
- Inkább sufni volt az.
- De Pali! Mindenem benne volt a sufniba. Nincs semmim. Felfogtad? Semmim.
- Majd beszélek anyámmal, és odajössz.
Vali nem szólt. Dereka megsajdult, ahogy Pali mellé akart ülni, így állva maradt. Érezte, ahogy szorongani kezd, gyomra pici kemény gömbbé formálódott a bőre alatt, torka összeszűkült. A sírás kerülgette.
Mire Pali hazaért a kórházból, ő már a teljes kétségbeesésig felizgatta magát. Nyugtatókat kért, és altatót. Az éjszaka így talált rá mélységes álommal és riasztóan magas lánggal égő házak képeivel. Még másnap délelőtt is aludt, fogalma se volt a hőmérőzésekről, de még az ágyánál végzett vérvételre se ébredt fel.
Jól bealudt - szólt a nővér a többi betegnek, ahogy vitte ki a kémcsöveket.
A kórházból három hét után eresztették el. Pali elment érte és taxival vitte anyja lakásába. Pihennie kellett volna, de ösztönösen tette a dolgokat „otthon”, hogy ne szólhasson az öregasszony mindenért, hogy engedje őt békén lakni, legalább, amíg nem szedi össze magát. Pakolt a férfi után, főzött neki, takarított, mosott rá, még Pali anyjára is, amit aztán az csúnyán utasított vissza az anyai tekintély flegmájával. Óvatos lett, és alattomos. Nem kedvelte az idős hölgyet, de folyton mosolygott rá, szavaival kedvesen bánt, ha szólt hozzá, modora mindig hajbókolt az öregasszony felé. Az őrületbe kergette vele.
A konfliktusok hol némán, hol pedig zajosan követték egymást. Egyetlen napot sem hagyva ki, az egymás után következők sorából.
Vali elhatározta, hogy azért is lakást fog szerezni, és két hónap után, rábeszélte Pált, hogy menjen be ő a lakásügyi osztályra és igényeljen ő lakást, hiszen ez az anyjáé, ők meg úgyis összeházasodnak, ha sikerül végre elválnia. Beígérhet még gyereket is, hátha kevesebbet kell majd az új lakásért fizetni. Még arra is rávette a férfit, hogy a leégett albérleti címet adja be, mintha nem is ott laknának az anyjánál.
----------
Évikét szomorú lelkiállapotban találta a reggel. Álmában otthon érezte magát, szaladt testvéreivel a határban, és bújócskát játszadozva örült az életnek. Mikor felébredt, percekig nem tudta hol van. Csak bámulta félrefordított fejecskéjével a hatalmasnak tűnő hálót, ahol a többi kislány aludta még az igazak álmát. Alig voltak páran. Még rácsos ágyat is látott, életében először, találgatva, miért rakták bele a gyerekeket. Nem is tudta kik ezek a kislányok. Az éjszakai bódult fáradtság megviselte aprócska lelkét, a testvéreitől való búcsút fel sem fogva, csak az elválás fájdalmát érezve aludt el. Most pedig reggel van. Petike nem pisszeg neki, hogy csendben legyen, mert a többiek alszanak, de ő azért csendesen szemlélődik. Nem mozdul, csak a szőke fürtök billennek a másik oldalra. Ott is ágyak, mindenütt két sorban csak ágyak. Sok ágy üresen áll, nem alszik benne senki. Középen keskeny folyosó az ágyak között, a parkettán szőnyeg. Milyen érdekes szőnyeg! Még sose látott ilyet. Nézte. Vastag, puha és zöld szőnyeg. Jó lenne megfogni, a kezét beledúlni a szőnyeg mélységes szálaiba.
Hirtelen eszébe jutott Marika és anya, akik ki tudja hol vannak, merre járnak, és ő itt maradt egyedül. A sok alvó kislány között teljesen egyedül. Eleinte azt gondolta, hogy még alszik. Talán álmodik, és a valósághoz semmi köze nincs annak, amit maga körül lát. De aztán megnyikordult alatta a vaságy, ahogy a lába viszketni kezdett és megmoccant. A kis fadarabot kezdte keresni, amit Petitől kapott. Felült, a ruháját nézte, átnyúlt érte és a zsebébe túrt. Nem volt benne. Sehol nem találta. Pillanatra megdermedt a nem várt zajtól, az ágya nagyot csikordult. Félt. Ki fogja tudni, hogy ő itt van? Kihez tartozik most, és kinek kellene szólni, hogy pisilnie kell? Lábát összeszorítva iparkodott visszafogni az ingert, ami egyre erősebben gyötörte. Mi lesz most? Talán, be kell pisilnie, mint Ferikének reggelente, hogy rajta nevessen mindenki? Tudta, hogy meg kell keresnie a pottyantót, de fogalma se volt, hogy az ajtón túl mi lehet. Óvatosan felült, az ágy újra nyikordulva jajgatott alatta. Felállt, és mezítláb megindulva haladt az ajtó felé. Csendesen nyitotta ki, és megkönnyebbült érzéssel vette észre a mosdó ajtaját, ami a háló mellett volt. Itt is olyan a véce, mint Kántoréknál. – gondolta.
Bement a hideg kövön, és felkuporodott a csésze deszkájára. Mikor végzett se szállt le. Csak ült ott, kapaszkodva a deszka két szélén, és bámult előre. Úgy hitte, csak ülnie kell itt jó sokáig, aztán Marika, vagy anya, de az is lehet, hogy apa, úgyis keresni kezdi, hol lehet. Nem szabad mást tenni, csak várni. Várni. A lába teljesen elzsibbadt. Már ha akart volna se tudott volna leszállni, annyira elnyomta keringését a WC ülőkéje. Ő csak kapaszkodott ott tovább, és várt. Már leszállt volna, már visszament volna, de emlékeiből tovakúszott az élmény, hogy honnan is jött ő ide. Melyik hatalmas ajtón fordult és merre? Pánikba esve ült, dermedten nézett maga elé, és szinte hihetetlennek tűnt, hogy a nevét hallja.
- Évike! Évi! Itt vagy?
Kinyílt az ajtó, és egy néni nézett rá. Soha nem látta. Fásultan és bizalmatlanul nézett fel rá. Nem szólt.
- Évike. De ügyes vagy, hogy kijöttél pisilni. Gyere, bemegyünk és adok neked tiszta ruhákat.
Nem mozdult. Lábaiban már nem volt élet, agyában viszont a félelem lüktetett. Ki lehet ez a néni? Mit akar tőle? Hol van anya és a testvérei? Hol van apa? Apuka, akivel tegnap elindultak. Pergett agyában egymás után a gondolat. Tekintetét le nem véve a nőről, csak ült ott mozdulatlanul.
Anikó megszánta a kis védtelen, ártatlan gyereket. Átnyalábolva magához vonta, és leemelte az ülőkéről. A gyerek nem fogta át a nyakát, nem tett semmi kísérletet arra, hogy megkapaszkodjon, így jóval nehezebbnek érezte, mint ahogy azt előzőleg gondolta. Megpróbált dobni rajta, hogy a súlyt jobban bírja, és el ne ejtse menet közben. Mint valami rongybaba, hullámzott Évi teste a reppenő lendületben. Aztán mentek. Ani fogta a fenekén át, és a derekát ölelve, érezte tenyerén a gyerek jéghideg ülepét.
- Remélem nem fáztál fel! Mióta ücsörögtél már kint? Jaj, te kis bogár! Teljesen átfagytál a WC-ben.- beszélt neki. Ahogy az ágyához érkeztek, Anikó leállította a kislányt a szőnyegre. Ám az azonnal összecsuklott, mert lábaiban még bizsergett a megindult vérkeringés, és erő az egyáltalán nem volt benne. Fájtak. Mindkét lába fájt, szurkált, mintha ezer tűvel szurkálta volna valaki. Mégse sírt. Csak nézett Anikóra azokkal a tág és ártatlan szemekkel. A gondozónő először megijedt, hogy valami komoly baj támadt. Aztán rádöbbent, hogy mi lehet a baj forrása és masszírozni kezdte az apró lábacskákat. Felültette Évát az ágyra, és két tenyerével sodorni kezdte a pici izmokat.
- Jól van, te kis butus. Hát, mióta üldögéltél már ott? Ej, te! Hát miért nem jöttél vissza? Látod, azért megtaláltalak ám! Nem is tudom mikor mentél ki, hiszen egy órája jártam itt, és akkor még aludtál. Te kis csacsika. Nincs semmi baj, na. Látod, már piros is a lábad. Biztosan nem fáj annyira.
Valóban nem fájt. A lába nem fájt már, Anikó dörzsölésére visszatért a keringése a rendes kerékvágásba. A lelke viszont elvérzett, és hatalmas ürességgel terhelte meg tudatát a tény, hogy egyedül maradt itt. Itt, ahol nem is tudja, hogy hol van, és miért van itt. Haza akart menni. De fogalma sincs arról kicsoda ez a néni és mit akar tőle?
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ezt a részt én nem tudtam végigolvasni sírás nélkül.
Hitelesen írtad le, a kislány érzéseit, gondolatait. Már az én lábam is elzsibbadt.
A gyerekkel nagyon együtt éreztem.
Változatlanul haragszom az anyára... most, hogy tudom egy ember képes teljes fordulatot venni magán, csak valami ki kellett, hogy mozdítsa. Ha el is jött otthonról, vissza kellett volna mennie. Mindez nem történt volna meg. Gyerekeit otthagyta... ezt nem tudom neki megbocsátani bármilyen sanyarú a sorsa... Vali senki életével nem gondolt, csak magát menekítette ki abból a nyomorból.
Én tudom mi a nagy család... ha a nyomort nem is, de a szegénységet ismerem. Nem ítélkezem, csak nem értem... Hol volt az anyai szíve?
Szia Zsom!
Szegény Évike...
Engem már akkor teljes kétségbeesés és magamra-hagyatottság érzése jár át, ha valaki késik a találkozóról. Múltkor 2 perc késés miatt sírva fakadtam, hogy senki se vár, pedig meg volt beszélve. Biztos csak a hormonok, de azért... Szegény Évike...
Valinak sem könnyű...
Hitelesen írtad le, a kislány érzéseit, gondolatait. Már az én lábam is elzsibbadt.
A gyerekkel nagyon együtt éreztem.
Én tudom mi a nagy család... ha a nyomort nem is, de a szegénységet ismerem. Nem ítélkezem, csak nem értem... Hol volt az anyai szíve?
Szeretem,Virág,hogy ilyen érző szivű vagy.
Szegény Évike...
Engem már akkor teljes kétségbeesés és magamra-hagyatottság érzése jár át, ha valaki késik a találkozóról. Múltkor 2 perc késés miatt sírva fakadtam, hogy senki se vár, pedig meg volt beszélve. Biztos csak a hormonok, de azért... Szegény Évike...
Valinak sem könnyű...