újabb események régebbi események további események
17:34
wadbikaiy válaszolt egy szavazásra
17:34
wadbikaiy új cikket töltött fel
17:28
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
14:49
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
20:12
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
15:55
WayneSix regisztrált a weboldalra
10:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
10:04
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:41
Black Ice módosította a cikkét
15:28
Black Ice módosította a cikkét
14:38
Black Ice új cikket töltött fel
19:45
Tündér módosította a naplóbejegyzését
21:15
zsoltne.eva új cikket töltött fel
17:19
wadbikaiy válaszolt egy szavazásra
17:19
wadbikaiy új cikket töltött fel
17:13
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
16:03
Black Ice módosította a cikkét
15:37
Black Ice új cikket töltött fel
07:20
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
16:53
Új cikk került fel a weboldalra

Az én házam, az én váram...

2013. január 10. - Látogatók száma: 62

Lerombolt, lelakott "házamat, váramat" újra felépítettem immáron teljesen egyedül. Igaz, hogy ráment majdnem mindenem, amim volt, de legalább az a kevés ami megmaradt a büszkeségemből, tartotta bennem a lelket...

Majd kiugrottam a bőrömből, amikor a kezembe vettem a hivatalos értesítőt. Lakástulajdonos lettem. Nagy volt az örömöm, még nagyobb a családomé, gondolom nem csak azért, mert végre valahára megszabadulnak tőlünk, hanem mert egycsapásra nagyobb lesz a hely. Elfoglalhatják végre régi megszokott kis kuckójukat anyu és apu, mert a többi már foglalt volt. A húgaim szépen berendezkedtek. Ott egy szabad hely, annyi sem, maradt. - Kellett nekik a sok gyerek? Megkapták. Mindenki a saját kis kuckójáért ragaszkodott, a kivívott sarkokért voltak oda meg vissza.

Nem mindenki mondhatta el magáról, hogy saját lakása van. Elsők között talán én voltam a második, akinek csak idáig kellett kiböjtölnie, egyik albérletből a másikig, majd vissza, és folytatva ott, ahol elkezdtem. Ez a kálvária, ami négy évig tartott, egy csapásra megszűnni látszott.

Nem gondoltam azt komolyan, hogy a lakásba, amit már egyedülállóként kaptam, ketten a lányommal fogok beköltözni, hiszen együtt indítottuk el négy évvel az előtt a kérelmet a lakáshoz jutáshoz ketten a párommal. Az csak az ő butasága volt, hogy különélésünk alatt nem újította azt meg. Ezért büntetni mi értelme lett volna tovább. Nem akartam olyan erős várat építeni magam köré, amelyet ne lehetett volna lebontani. Meg akartam vele osztani az örömömet. Az újrakezdést, melyet felajánlottam, elfogadta és a költözködést már együtt bonyolítottuk le.

Nem volt egyszerű az önálló életkezdés, mert a semminél valamivel több, a soknál viszont szemmel láthatóan kevesebbünk volt, amivel utunkra indíthattak a szüleim.

Egy picit azért megilletődtem, amikor először megláttam az akkor még üres lakást.
Körbe táncoltam, mint eszement. Akkor éreztem először valami olyasmit, hogy ettől kezdve ez már az enyém. Az én házam, az én váram! Nem tudhattam, de lehet, hogy itt követtem el az első hibát. Hogy túlzottan beleéltem magam ebbe a helyzetbe. Későn jöttem rá, hogy csak addig szép valami, addig tudom értékelni, élvezni, amim van, amíg közösen tudunk annak örülni. Ez az örömöm hamar véget ért. A laza szerkezet kártyavárként omlott össze.

A csalódottság, a düh az ellenkezőjét váltotta ki bennem. Sorra dőltek le körülöttem a falak. Senki nem tudta már visszaadni azt, ami miatt egyszer megváltoztattam az elhatározásomat. Ettől kezdve már nem egyedülállóságra rendezkedtem be. Albérlők vettek körül. Idegenek. Teltek múltak az évek és egyre nehezebb volt megfelelni ennek a kényszerű társbérlősdinek, hiszen alapból nem voltam erre genetikailag sem felkészülve. Sok idő eltelt, mire véget vethettem ettől a természettől elrugaszkodott helyzetnek, amire a körülményeim végre megteremtették a lehetőséget. Lerombolt, lelakott "házamat, váramat" újra felépítettem immáron teljesen egyedül. Igaz, hogy ráment majdnem mindenem, amim volt, de legalább az a kevés ami megmaradt, a büszkeségem tartotta bennem a lelket. Így értem meg a nyugdíjas kort. A hátam mögött egy bizonytalan, utólag már üresnek és semmitmondónak nevezhető társas kapcsolataimat végre letudtam.

Most ismét felküzdetem magam. Nagy az elhatározás bennem, hogy olyan házat, várat építek magam köré, mely lerombolhatatlan, erős, és sziklaszilárd. Ha a sorsom erre kárhoztatott, hogy egyedül éljem le az életemet, ketten a lányommal, ám legyen benne már valami jó is…

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. január 10. 21:29

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2013. január 10. 20:29

Drukkolok, Éva, hogy igy legyen! :)

Kedvesek vagytok! Addig is egy nagytakarítás megteszi, míg megvalósul az álmom. De tapétázásról szó sem lehet. Egyszer már kicsomagoltattam. Hát azt a cirkuszt? :-(
Régen, még a 70-es évek közepén tapétáztuk. A férjem volt ilyen "kreatív" buzi...
Volt itt kőmintázatú, tégla..., matyómintás..., lila falfelület... a jó ég tudja még mi minden.
Amit viszont megtartottam tudjátok nagyon ügyes volt a férjem, olyan stikába "fafaragó", de ez egy lemez, amit megmunkált, valami páva mintát csinált a kis ajtóra, az egy "széf", meghagyva egy lyuk a beton falban, mert eredetileg tudjátok hogy vannak benne lyukak. Hát az a "széf" azóta is megvan. Csak éppen mindig üres. Mit tegyek bele? :-)
2013. január 10. 20:29
Drukkolok, Éva, hogy igy legyen! :)
2013. január 10. 20:16

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. január 10. 20:15

A komfort érzetem láttatja velem is szépnek, nem azért, mert valóban az. Hiszen az idők folyamán számtalan "áldozatot" kellett és még mennyi mindent kellene hozni ezért. Korlátozottak a lehetőségeim.
Azzal ki is tudnék békülni, hogy még egyszer sikerüljön kifestetnem, lemázoltatnom az egész lakást. Nem akarok én többet csak még egyszer az eredeti állapotában lássam viszont. A fehérre festett falakat, a fényesre mázolt radiátorokat szeretném visszahozni.
Csodákra lenne képes azt hiszem. Új csempe a fürdőben, a konyhában, a nyílászárók felújítása eszméletlen pénzbe kerülne... Így kell ezt nézni. Az idő vasfoga mindenen nyomot hagyott.

Meglehet, de az összkép mégis nagyon klassz!
2013. január 10. 20:15

megtekintés Válasz erre: - 2013. január 10. 19:45

Nagyon szép a lakásod!

A komfort érzetem láttatja velem is szépnek, nem azért, mert valóban az. Hiszen az idők folyamán számtalan "áldozatot" kellett és még mennyi mindent kellene hozni ezért. Korlátozottak a lehetőségeim.
Azzal ki is tudnék békülni, hogy még egyszer sikerüljön kifestetnem, lemázoltatnom az egész lakást. Nem akarok én többet csak még egyszer az eredeti állapotában lássam viszont. A fehérre festett falakat, a fényesre mázolt radiátorokat szeretném visszahozni.
Csodákra lenne képes azt hiszem. Új csempe a fürdőben, a konyhában, a nyílászárók felújítása eszméletlen pénzbe kerülne... Így kell ezt nézni. Az idő vasfoga mindenen nyomot hagyott.
 
2013. január 10. 19:45
Nagyon szép a lakásod!
2013. január 10. 09:11

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. január 10. 08:22

Hát igen... Mindent megtettem azért, hogy ez így is maradjon. A végeredmény nem mindig azt hozza le, amit szeretnénk. A tulajdonért sokkal többet teszünk, olykor erőn felül, hogy javítsuk a komfort érzetünket. Pénzt, erőt, energiát nem sajnálva.

Az a tudat, hogy az "enyém" mit változtat azon, hogy jól, vagy rosszul érzem magam a bőrömben. Ugye nem hiszed, hogy ettől lehet az ember boldog?

Pussz,
Éva

Kedves Évi!

Először én is a magam kálváriáját akartam leírni, azt, hogy tizenhárom évnyi albérlet után kaptam egy szükséglakásnál is rosszabb, kis tanácsi bérlakást, melyért dupla bérleti díjat kellett fizetnem, és amelyben - tetőtér, lift nincs - olajkályhával lehetett fűteni.
Még mindig itt lakom, igaz, már megvettem, kipofozgattam, gázzal fűtök, részben szigeteltettem, s már ismét tatarozni kellene, még Sanyival festettük ki utoljára, de majd...
Az vigasztal, hogy nálam mindig jól érzik magukat a barátaim, pedig egyik-másiknak olyan a lakása, hogy az egész kéglim szőröstül-bőröstül beférne a nappalijukba.
Számomra az albérlői kiszolgáltatottság megszűnése a szabadságot jelenti. Itthon, a saját kis lakásomban úgy érzem, hogy semmi baj nem érhet.

Pussz: Yolla
2013. január 10. 08:22

megtekintés Válasz erre: emillio - 2013. január 10. 01:54

A Te házad, - a Te várad!
Az én házam, - a Bank háza! (:-(

Pussz: emillio

Hát igen... Mindent megtettem azért, hogy ez így is maradjon. A végeredmény nem mindig azt hozza le, amit szeretnénk. A tulajdonért sokkal többet teszünk, olykor erőn felül, hogy javítsuk a komfort érzetünket. Pénzt, erőt, energiát nem sajnálva.

Az a tudat, hogy az "enyém" mit változtat azon, hogy jól, vagy rosszul érzem magam a bőrömben. Ugye nem hiszed, hogy ettől lehet az ember boldog?

Pussz,
Éva
2013. január 10. 01:54
A Te házad, - a Te várad!
Az én házam, - a Bank háza! (:-(

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: